Gömör gyöngyszemei – Felvidéki szolgálat és ismerkedés az egyházi, történelmi, irodalmi és kulturális kincsekkel

2017. október 23., hétfő

A Reformáció 500. évében különös figyelmet szenteltek egymásnak azok a magyar református közösségek, akiket a trianoni döntés Magyarország határain kívülre taszított. Két református egyházmegye testvéri kapcsolatára került sor 2017 október 13-15 között. Ez alkalommal a Felvidéki Gömöri Református Egyházmegye látta vendégül a Szatmári Református Egyházmegye küldöttségét.

Tokaj-Hétszőlő szőlőültetvényeinek tövében rövid kávészünet beiktatásával készültünk fel a találkozásra, és az azt követő késő estébe nyúló beszélgetésre. Sejtésünk beigazolódott, mert a Gömöri Református Egyházmegye esperese Nagy Ákos Róbert és lelkipásztor felesége, Nagy Andrea a hanvai gyülekezetükben vártak meleg szeretettel és ízletes vacsorával. Természetesen a vendéglátó gyülekezetek lelkipásztorai is jelen voltak, hogy a késői órákban mindenkit „haza”-vezessenek. Rövid időre elváltak útjaink, és az éjszakát szerető házigazdáinknál töltöttük el.

Király Lajos szatmári esperes, batizi lelkipásztor és kedves felesége, a kövecsesi és naprágyi gyülekezetek lekipásztoránál: Rákos Lórántnál részesült baráti fogadtatásban. Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese, és felesége Nagy Andrea hanvai lelkipásztor látta vendégül a patóházi gyülekezet lelkipásztorát, Tolnai Jánost és feleségét.  Szaszák Malvina gömörhorkai lelkésznő fogadta otthonába, Győrbíró Sándor kiskolcsi lelkipásztort és hitvesét. Rimaszombaton Molnár Sándor főtanácsos vállalta a házigazda szerepét, fogadva Képíró Gyula lázári lelkipásztort. Fazekas Ágnes a tornaljai gyülekezet lelkipásztora, Kürti Tamás szatmárgörbedi lekipásztort és feleségét fogadta szeretettel.

Az őszi nap sugaraiban pompázó hegyek barátként üdvözöltek, és kísértek végig a nap során. Szombaton reggel a Betléri-Andrássy kastélynál csatlakoztunk egymáshoz. A kastélyhoz vezető útunkat egy szorgos mókus keresztezte, szájában a frissen szerzett dióval, mit sem törődve velünk. Ez már sejtette, hogy kalandos utazás veszi kezdetét. Magyar idegenvezető irányította lépteinket, és tekintetünket a kastély belsejében. Szobáról-szobára vezetve ismertette a Sajó folyó völgyében álló “mesés”, kétemeletes betléri – Andrássy kastélyt. A kastély egyik legfigyelemreméltóbb része a központi könyvtár, melyet 1790-ben Andrássy Leopold alapított. Több, mint 14-ezer kötetet, főleg a XV.-XIX.  századokból származó hittudományi, történelmi, földrajzi és filozófiai művet őriz, amelyek 15-féle különböző nyelven íródtak. Tulajdonukban van egy eredeti Corvina. A festmények között Feszty Árpád, Lotz Károly, Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Madarász Viktor művei is megtalálhatók. Rendkívül értékes a fegyvergyűjteménye is, darabjai a középkor és a XIX. sz. közötti időszakból származnak. Az érdekességek között vadásztrófeák és a vadászatok alkalmával a világ számos országában, Ázsiában és Afrikában gyűjtött egzotikus emléktárgyak is fellelhetők. 1945 -ig a kastély az Andrássy család betléri ága szükségleteit elégítette ki. A második világháború után államosították, ám eredeti berendezése megmaradt.

A kastélyt mintegy körbeölelő természetes parkot Felvidék legértékesebb és legszebben fennmaradt parkjai között tartják számon. 57 ha területen fekszik. A XVIII. század végén létesítették H. Nebbien építész tervei alapján, amikor a kastélyt klasszicista stílusban átépítették. Az építészt a franciák „vissza a természethez” filozófiája inspirálta, több kerti építménnyel igyekezett felidézni néhány történelmi építészeti stílus sajátosságait. Így keletkezett többek közt a rotunda, a nagy halastó melletti regényes kis tornyos vár, amely egyben állatkert is volt, a mesterséges barlang és a nyári lak. A parkban az akkori divatnak megfelelően vízesést, szökőkutakat építettek ki, szobrokat, ágyúkat állítottak fel. A park nagyobbik részét csodaszép rétek és tisztások teszik ki, csak a kisebbik rész fásított. A hazai fajtákon kívül van itt több egzóta: hegyeslevelű liliomfa, 37 m magas simafenyő, találunk egy méltóságteljes, 500 éves tiszafát is, de nagyon szépek a vadgesztenyefák, juharok, kőrisek. A parkot keresztül-kasul átszelő ösvényeken kedvünkre sétálhattunk, szinte folyamatos madárcsicsergést hallgatva, az ugrándozó mókusokat figyelve, elsárgult falevél esőben lépkedve. A park hegy felőli része nincs bekerítve, szabadon csatlakozik a hegység erdeihez, így téve igazán autentikussá a környezetet.

A Betléri-Andrássy kastély az ország kulturális örökségének legszebb gyöngyszemei közé tartozik, 1985-ben Nemzeti kulturális műemlékké nyilvánították. Miután 1988-1994 között teljesen felújították, elnyerte a nemzetközi Europa Nostra díjat.

Az ebédet a krasznahorkai vár árnyékában fogyaszthattuk el. A Vass Gróf étteremben alkalmunk volt megízlelni a hűsítő, csapolt kofólát, valamint jellegzetes ételüket a knéglit (gőzgombócot), sült hússal és dinsztelt káposztával.

Következő megállónk Várhosszúrét emlékparkja. A II. világháború Szilice fennsíki harcaiban és a Gömör-Torna karszt északi részén elesett 110-120 ismert és ismeretlen magyar katona emlékére állított háborús emlékművet tekintettük meg. Ulmann István fafaragó és Nagy Gyuri ismertette a helyszín történetét. Megtudtuk, hogy a hely ahol álltunk 110-120 hősi halott magyar katona nyughelye. A kegyeleti hely gondozása évtizedeken át csak eltitkoltan volt lehetséges. Ulmann István fafaragó a várhosszúréti katolikus templom kertjében lévő nemzeti emlékpark egyik megálmodója. Az általa megalkotott emlékmű felirata – “Rendületlenül” – utalás a Szózat örök érvényű üzenetére, egyben tisztelgés a hősi halottak előtt, akik életüket áldozták a Haza védelmében. A kettévágott tölgyfa jelképezi a hősök és a hozzátartozók elszakadását. A fafaragó művész mindig a legutolsó alkotásaira a legbüszkébb. Most az itt felavatott felvidéki mártír politikus, gróf Eszterházy János szoborcsoportra, illetve a II. világháborúban elesett névtelen katonák emlékművére, amelyre néhány felkutatott név is felkerült. Kőrösi Csoma Sándor hitvallását magára nézve is igaznak tartja: “Kerestem a magam útját, megtalált a magam útja.”

A őszi napsütésben sétáltunk a Buzgó vendéglőig. Buzgón láttak el bennünket, hiszen a meleg és az elfogyasztott ebéd is követelte még az innivalót. Beszélgetésünket az idő múlására emlékeztető óra törte meg, nehezen vettünk búcsút , majd folytattuk utunkat a Sajó bal partján fekvő Tornaljára.

Fazekas Ágnes lelkipásztornő várta érkezésünket, hogy megmutathassa szolgálati helyét, a tornaljai református templomot, mely a XV. században, késő gótikus stílusban épült. Belső része egyhajós, sokszögzáródású szentéllyel, nyugati harangtoronnyal és portikusszal a hajó déli oldalán, szószéke 1600-ból való. 1786-ban és 1938-ban esett át jelentősebb felújításon. Az épületet ez utóbbi felújítás neoromán stílusú arculata határozza meg. Ekkor épült a mai két dőlt székes fedélszék is, amelyhez részben felhasználták a középkori fedélszék elemeit is. A tetőt kettős hódfarkú cserépfedés borította.

A még időben történt beavatkozást a cserépfedés és a fedélszék fa elemeit is veszélyeztető átázás indokolta, ezért 2016-ban a tetőzet teljes felújítására, a tetőhéjazat és lécezés cseréjére kerül sor. A munkálatok a hajó déli oldalán kezdve, szakaszokban zajlottak. A szarufákra láng és gombamentesített, fűrészelt fenyő lécezés került, a szarufák egyenetlen síkját léc-betétek beépítésével korrigálták. Az új csúcsdíszeket helyi mesterek készítették.

A következő helyszín is egyházi kincset tárt fel. Ismét egy páratlan értékű templomhoz értünk, melynek házigazdája Szarvas László lelkipásztor ismerteti a helyet, s annak történetét. A felsővályi templom azon kevés ma is látható református templomok egyike, melyek története messzire nyúlik vissza a múltba. A XVII. század első felében épült egy középkori templom helyén, amely minden bizonnyal a XI. századból származott. A XVI. században a Vály-völgy egész lakossága reformátussá lett. A kőfallal kerített, dombháton álló református templom erőd jellegű átalakításában szerepük lehetett a huszitáknak – mint több helyütt a Felvidéken. A felsővályi református templom értékét növeli a festett kazettás mennyezet, a festett keleti és nyugati karzat, a vakolt motívumokkal díszített szószék és annak koronája. A vaskos kőtámokkal megerősített kerítőfal déli sarkán lévő négyszögű bástyára szintén a XVII. században emeltek fából ácsolt harangtornyot magas, karcsú, árkádos zsindelysisakkal. Figyelmet érdemel a nyugatra néző főbejárat fölé épült kapubástya, emeletén körbejárható erkéllyel. 1720-ban Rétei János birtokos megjavíttatta a templomot, majd 1732 karácsonyán másfél mázsás harangot ajándékozott a gyülekezetnek. Bár a templom a történelem során kétszer is leégett: 1619-ben és 1776-ban, a gyülekezet a templomát mindkét tűz után nagyon gyorsan helyrehozta.

A  lemenő nap sugaraiban tündökölt Hanván a magaslaton álló templom és a temető.  Nagy Ákos Róbert esperes osztotta meg velünk Tompa Mihály szívszorító történetét.

Tompa Mihály költő, református lelkész, a „kontár” rimaszombati csizmadia fia 1852-től haláláig, 1868-ig élt ebben a faluban. Kultusza ma is él, szobra, emléktáblája, síremléke, kis helyi emlékszobája nyitva áll az őt tisztelő utókor előtt. A kicsike, földbe mélyesztett kripta előtt állva olvastuk Arany búcsúszavait. Gömörben Tompa Mihályról a szájhagyományban szinte mindent megőrzött, ami már életében valóságos mítoszként övezte. Hatalmas termetével, testi erejével, jövendőmondó képességével, református papként pedig igehirdetéseivel vívta ki a lakosság figyelmét, verseivel pedig egy nemzet tekintélyét. 1968 júliusában, nagy ünnepség keretében (amelyen a hanvaiak szerint legalább 15 ezer ember vett részt) felnyitották Tompa Mihály sírját és a koporsóban lemérték csontjait, két szemtanú egybehangzó véleménye szerint 196 centiméter hosszú volt. Hatalmas testi erejéről szóló anekdota egyik mondata már-már szállóigévé vált.  A humoros történet Tompa Mihály és kocsisa, Pucsok Péter közötti vitáról szól, amelyben a heves természetű költő megelégelve a meddő vitát, rokkon kapta tolvaj kocsisát és kilógatta a parókia magas tornácáról. „Nem ütlek meg, üsd meg magad” – mondta Tompa és elengedte Pucsok Pétert, aki nagyot nyekkent a parókia udvarán.

A népi emlékezet Gömörben azt is tudni véli, mennyire ragaszkodott Tompa Mihály a vidékhez, de legfőképpen Hanvához, ahol 1868. július 30-án elhunyt. Amikor versei és igehirdetései révén egy ország megismerte és gazdag alföldi gyülekezetek képviselői akarták ajánlatokkal magukhoz csábítani, Tompa ellenállt a csábításnak, őt nem lehetett rábeszélni, maradt Hanván, a szerényebb helyen. A hozzá látogató távolabbi gyülekezetek képviselőit egy gömöri legenda szerint azzal utasította vissza, hogy kár minden szóért, mert: „A hanvai pap hamvai Hanván hamvadnak el”.

Tompa Mihály Emlékéve van, hiszen 200 évvel ezelőtt született. Rendezvények sorozata igazolja, hogy népünk szeretett költője, akinek a versei beépültek a magyar közgondolkodásba.

„Hol a szép Gömör halmos képet ölt,

Csendes magányban él hű tisztelőd!

Lant és biblia, e két szent barát

Karján ringatja boldogan magát.

Az én pályám szép, ámbár nem ragyog,

Én az egyszerű nép őre vagyok!”

Válogatott verseskötetet jelentetett meg a Gömöri Kulturális Egyesület, melynek előszavában Nagy Ákos Róbert esperes ajánlja, hogy „forgassuk, olvassuk, hogy lélekben gazdagodjunk Tompa írásai által”.

A lenyugvó nap elbúcsúzott tőlünk. Egész nap hűséges útitársunk volt, szebbé téve a nagy festőművész alkotását, az őszi színekben pompázó hegyeket. A szeretet asztalához ültünk, és a bőséges hanvai vacsora mellett megízleltük Gömör híres borát, amit egykor Mátyás király is nagyra értékelt.

Vasárnap mindenki a vendéglátó gyülekezetben szolgált. Hálát adtunk, hogy bár számban fogyatkozunk, de hitben erősek maradhattunk az elmúlt 500 év alatt. Gömör vidékének sorsa hasonlít a mienkhez, a magyarság tekintetében, és gyülekezeti lélekszámban is nagyon megtépázott vidék, olyan, amelyet kiemelt mértékben sújtott a kitelepítés, a kivándorlás és a családok “egy utód vállalása”, aminek következményeként sok helyen megcsappant a magyar reformátusok lélekszáma. De ott van a megmaradtak szívében a hithez és magyarságukhoz való ragaszkodás. A gyülekezetek erejüket összeszedve meg akarják mutatni, hogy itt vannak, számukra ez a haza: Felvidék, Partium vagy Erdély. A megújított egyházi épületek, az épülő közösségi házak az életről tanúskodnak, erősítik a reményt, hogy nem valósul meg visszafordíthatatlanul Tompa Mihály jövőképe: „mint oldott kéve, széthull nemzetünk”.

A búcsúzás mindig nehéz. Ismét a hanvai esperes úr szárnyai alatt gyülekeztünk, és tettünk bizonyságot arról, amit együtt éltünk át: csodálatos volt! Hálás szívvel köszöntük meg, hogy megosztották velünk gömöri gyöngyszemeiket, Felvidék nevezetességeit, vendégszeretetüket.

A Tisza és a Bodrog torkolatánál tartott rövid pihenő után folytattuk utunkat hazafelé.

refszatmar.eu, Győrbíróné Balogh Csilla

események továbbiak →

Reformáció 500