Zsolt 63 és Mt 22,41–46
 (ÓSZ) „Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld" (2). E zsoltár akkor keletkezett, amikor Dávid király ellen fellázadt fia, Absolon. Dávid menekülni kényszerült, Júda pusztájába ment, távol került Jeruzsálemtől, a szentélytől. A sivár, kiszikkadt földön erős vágy, sóvárgás ébredt a szívében az élő Isten után. Mert az Úr volt az ő segítsége, szárnyai árnyékában Dávid mindenkor oltalmat talált. Megpihenhetett. Most megvallja, hogy szüksége van az Úrra, akinek a szeretete az életnél is jobb. Ki másban bízhatna ebben a nehéz élethelyzetben?! Testvérem, bizonyára Te is érezted már magad lelkileg nagyon mélyen, egyedül, erőtlenül, kiszolgáltatva, távol az Úrtól. Lehet, hogy most is ilyen lelkiállapotban vagy. Bátorítalak, hogy bizalommal kiálts az Úrhoz, mert irántad való hűsége, szeretete nem változott! Van még hely mellette, szárnyai árnyékában Te is oltalmat találsz!
Fohász: Uram, áldalak Téged, mert bármilyen élethelyzetben is legyek, Te mellettem vagy, nem hagysz egyedül, szereteteddel átölelsz! Köszönöm, hogy számíthatok Rád, hogy jobboddal támogatsz engem! Ámen.