JSir 5 és Mt 26,17–29
 (ÚSZ) „Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára" (28). Bevillan egy kép az utolsó vacsoráról. A képzeletem játéka. Ha szabad, leírom. Valaki vacsora közben felborítja a poharat, kiömlik a vörös lé. A Mester felemeli a karját, odáig futott a bor. Pirosan csorog végig a bőrén. Töpreng. Mindnyájan összenéznek. A szobában megfagy a levegő, a tanítványok ereiben meghűl a vér... Hát ez jön? Ez. A vérét adja? Azt. Az utolsó vacsora egyik üzenete, hogy véradás következik. De Jézus nem a feleslegéből adja, és jutalmat sem kap érte. Sem ebédjegyet, sem frissítőt, semmit. Jézus önkéntes véradása mindenkit éltet, a vércsoportja mindenkiével azonos. Ez egy igazán véres történet, amely mégis az életről szól.

Fohász: Ó, Jézus! Te összevérezted a földet és az esti eget, s nem szólt Rád az Atya, hogy: nem szabad. Kérlek, nézd meg, mi van bennem, vizsgáld meg bensőmet, és kifordított szíveddel súrolj ki vétkeimből. Ámen.