Dán 9,20–27 és Mt 27,31–44
 (ÚSZ) „Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet (32). Ha tudta volna, kikerüli az utcán hömpölygő cirkuszt. De pont rajta akadt meg a szemük! Miért nem azok közül választottak, akik együtt üvöltöttek a falkával? Mert éppen ő jött kapóra. Simon. Néhány goromba kéz megragadja, s a következő pillanatban – fogcsikorgató engedelmességgel – a kereszt alá feszíti a vállát. Futólag rápillant arra a másikra. Látja az ütések nyomát, a felszakadt bőrt a hátán. Segíteni akar neki, bár a legnagyobb szívességet Pilátus pribékjeinek teszi, hiszen így gyorsabban haladnak, s még a kellő időben odaérnek a vesztőhelyre. A furcsa, koponya alakú sziklánál leteszi a keresztet. Felegyenesedni is alig bír. Hátralép, megfordul és elsiet. Mintha a vállán ott maradt volna a vörös nyom, a gerenda árka vagy áldása. Szerinted melyik?

Fohász: Uram, bár átvehettem volna a megváltás terhét... csak egy pillanatra... kevesebbre, mint Simon. Tudom, összeomlanék a Tiédből vett töredéknyi fájdalomtól is. De ha csak egy parányit emelném, és követnélek, ez a szolgálat lenne életem értelme. Ámen.