Eszt 1 és Mt 6,19–23
(ÚSZ) „Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben" (20). Jézus ebben a példázatban a kétféle kincs, a mennyei és földi kincs maradandóságát hasonlítja össze. Bár az ember tudja, hogy a mulandót kevésbé érdemes gyűjteni, mégis így tesz. Valamiféle megmagyarázhatatlan lázzal gyűjti a földi kincseket. Mi is így teszünk. Gyűjtögetünk, halmozunk, félünk, hogy le ne maradjunk a többiektől. Mert úgy tűnik, hogy a krisztusi élet és jellem inkább szegénységgel, lemondással jár. Pedig az élet legnagyobb tékozlása az, ha a földi javak fogságában élünk. Jézus azért szól, mert vissza akarja adni annak tudatát, hogy miért is élünk a földön, hogy miben találhatjuk meg a boldogságunkat. Azt szeretné, hogy Isten szeretetében tudhassuk életünket. Ezt a szeretetet hozta közénk Jézus. Még mindig nem érted, hogy ő a legdrágább kincsünk?!
Fohász: Urunk! Köszönjük, hogy rámutattál, hogy a földi kincsek és anyagi javaink semmivé lesznek. Hiába a harácsoló élet, mert amit Nélküled gyűjtöttünk, attól meg kell válni. Viszont rámutattál arra is, hogy van, ami örök, van, ami megtart, van, ami a halálon túl is a miénk marad: a beléd vetett hitnek a kincse. Köszönjük ezt a kincset! Ámen.