Hab 2 és Jn 10,16–21
(ÓSZ) „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra" (1). Hol van az őrhelyünk? A prófétai tisztség maga is őrállói tisztség volt. Isten emberének lenni őrállást, őrködést jelentett. Őrizni a népet, hogy az Úr útján maradjon, és hallgasson szavára. Figyelmeztetni őket, hogy ne tévedjenek el, ne szakadjanak el tőle. Minden keresztyén embernek fontos tiszte ez, hogy úgy álljon Istentől kapott helyén, mint őrhelyen. Őrizni, figyelmeztetni, utat mutatni a családban, a munkahelyen, a lakóhelyünkön, a hazánkban. Őrállók vagyunk ott, ahová Isten állított minket, hogy a ránk bízottak ne tévedjenek el, ne kóboroljanak céltalanul a világban. Habakuk a templomban teljesítette őrállói feladatát, figyelt és várta, hogy az Úr mit szól hozzá, merre és kihez indítja. Nekünk is hasonló módon kell a bástyára állnunk, és figyelni merre és kihez indít az Úr.
Fohász: Uram, Jézus, köszönöm, hogy adtál nekem feladatot: őrt állni ott, ahol épp vagyok. Bevallom, hogy ez nehéz munka, és a segítséged nélkül nem boldogulok. Nem mindig értem, hogy miért nekem kell, és hogyan kell jól végezni. Pedig tudom, hogy mások üdvösségét rajtam is számonkérheted. Könyörülj, rajtam, Uram! Ámen.