Zsolt 17 és Mt 12,9–21
(ÓSZ) „Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába" (8). Dávid azért fohászkodik, hogy az Úr szabadítsa meg vádlóitól, ellenségeitől. Ezt is teljes bizalommal teszi, mert tudja, hogy az Úr látja az életét, látja, hogy nincs a szívében álnokság, és tudja, hogy az Úr képes őt megmenteni. Ahogyan a tyúkanyó elrejti kiscsibéit a szárnyai alá, Dávid is így menekül oltalomért az Úrhoz. Mert az Úrnak hatalmában áll elrejteni, megvédeni őt, megóvni és megőrizni, mint a szeme fényét. Mi is menjünk oda Urunkhoz, hogy bizonyosak lehessünk afelől, hogy bennünket is megvéd és megőriz, hiszen annyira fontosak és értékesek vagyunk az ő szemében, hogy egyszülött Fiát adta értünk. És ő ma is ugyanaz az Isten, nem változik, hanem mindig az lesz, aki volt.
Fohász: Urunk, köszönjük, hogy a szárnyaid árnyékában rejtőzhetünk, amikor támad az ellenség! Köszönjük, hogy bennünket is megőrzöl és megóvsz! Köszönjük, hogy Te ma is ugyanaz az Isten vagy, aki Dávid idejében is voltál, mert Te soha nem változol! Ámen.