Ézs 15 és Lk 9,37–45
(ÚSZ) „Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem" (38). Az óév legvégén és az új esztendő kezdetén sokan tesznek különféle fogadalmakat: van ezek között életvezetésre vonatkozó, valamilyen vágy beteljesítésével kapcsolatos, vagy éppen változásra sarkalló. Ezek közül azonban nagyon keveset tartunk be, sokszor már az új év elején megszegjük könnyen tett fogadalmainkat. Ezért helyesebb, ha a Krisztushoz tartozó ember az év fordulóján értelmetlen fogadkozások helyett imádságban Isten elé viszi mindazokat, akiket szeret, akikért felelősséget érez. Ilyenkor különösen is helye és ideje van, hogy felkiáltsunk mindazokért, akik a mi egyetleneink, és felemeljük Istenhez mindazokat, akik szükségek között vannak, akiket aggódó szeretettel vezetgetünk. Helyezzük őket a mindenható Isten kezébe, aki Úr volt az elmúlt esztendő felett, és uralkodni fog az új esztendőn is.
Fohász: „Tartsd meg e gyülekezetnek, melyet törvényid vezetnek, nagyjait, kicsinyjeit; igazgassad tanítóit, hűséges elöljáróit, felsőbb és köz rendeit. Adjad, hogy szívvel-lélekkel dicsérhessünk a szentekkel, s csak téged tisztelhessünk. És ha eljő amaz óra, melyben szállunk koporsóba: mennybe hozzád mehessünk" (RÉ. 194.)! Ámen.