Ézs 51 és Lk 15,11–32
(ÚSZ) „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt" (20). Mi kell ahhoz, hogy a példázatbeli apa meglássa, hogy tékozló fia közelít a szülői házhoz? Valószínűleg az, hogy a nap minden percében várja őt haza, figyelje az utat, nem közelít-e az, akit szíve elszólított onnan, ahol lubickolhatott a szeretetben. Mi kell ahhoz, hogy megszánja a hazatérőt? Bizonnyal az, hogy szeretete nagyobb legyen igazságánál. Ne a történtek határozzák meg szeretete mértékét, ne fia tetteiben keresse szeretete forrását, hanem önmagában. Mi kell ahhoz, hogy szembefusson a megtérő bűnössel? Egyértelműen az, hogy ne a társadalmi normákkal törődjön, hanem az emberrel, akinek most könyörületre van szüksége. S a találkozás vége sem számonkérés, az okozott kár felhánytorgatása, hanem ölelés, szülői csók. Ilyen Atyánk van nekünk, Testvérem. Felfoghatatlan.
Fohász: Mennyei Atyám az Úr Jézus Krisztusban! Hálát adok Neked, hogy szereteted szűrőjén át tekintesz rám, nem érdemeim mértéke szerint. Köszönöm, hogy nem arra vársz, mikor érek Hozzád haza, hanem elém futsz, megölelsz, kegyelmedet árasztod rám. Dicséret és dicsőség Neked ezért! Ámen.