1Móz 24,28–49 és 1Kor 14,1–25
(ÚSZ) „Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is" (15). Hogy mennyire fontos a lélek és az értelem, úgy értjük meg igazán, ha a kiemelt igeversnek ellenkező előjelet adunk: lelketlenül és értelmetlenül imádkozom, lelketlenül és értelmetlenül éneklek dicséretet. Volna-e bármi haszna az ilyen keresztyénségnek? Pedig hányszor vagyunk lelketlenek. Keresztyénnek valljuk magunkat, de nem indul meg a lelkünk mások szükségét, baját látva. Máskor pedig lelketlenül ítélkezünk egymás felett. Lélek nélkül imádságunk és dicséretmondásunk is csak „zengő érc" és „pengő cimbalom" (1Kor 13,1). De az értelmet nélkülöző hitélet sem túl meggyőző. Krisztusnak nem birkái, hanem juhai vannak. A kettő között hatalmas a különbség! Töltekezzünk meg hát Szentlélekkel, és rendeljük alá szívünket, értelmünket az ő vezetésének.
Fohász: Szentlélek Isten, töltsd meg szívemet Neked tetsző indulattal, számat lelkes dicséretmondással. A Te bizonyságtételed bár minden emberi értelmet felülhalad, sosem értelmetlen, mert emberi gyarlóságaimon túl mindig megváltó Krisztusomra mutat. Ámen.