1Móz 30,1–24 és 2Kor 1,12–22
(ÚSZ) „Pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe" (22). Eljegyzéskor a szerelmes vőlegény jegygyűrűt ad menyasszonyának zálogként. Jézus mennybemenetelekor a Szentlelket ígéri az őt szeretőknek, akit aztán pünkösdkor el is küld. Ahogyan a jegygyűrű utal a vőlegény szeretetteljes ígéretére, a Szentlélek is mindig Krisztusra mutat. Ha valamely lélek másról tanúskodik, nem Krisztusról, az bizonyosan nem a Szentlélek. Lehet az a világ lelke, más szóval a korszellem, amely elfogadást hirdet; lehet a tudomány lelke, amely az emberi ész győzelmét vallja; vagy lehet az univerzum lelke, amely feloldódást kínál; de Krisztus Lelke semmiképp. Onnan tudhatjuk, hogy a Szentlélek jelen van az életünkben, ha Krisztust elfogadtuk Megváltónknak. Nem a nyelveken szólás, nem a gyógyulások, nem a különös titkok kijelentése hát a Szentlélek pecsétje, hanem a Krisztusba vetett hit.
Fohász: „Szentlélek Isten, jöjj szívünkbe, igen óhajtunk!" Mert nagy szükségünk van a Te Krisztusra mutató biztatásodra. Ha önmagunkra tekintünk, csak méltatlanságunkat látjuk, szemünket Urunkra emelve azonban felviláglik a megváltó kegyelem. Jöjj hát pártfogó szereteteddel! Ámen.