2Móz 13 és Filemon 8–25
(ÓSZ) „Amiatt történik ez, amit az ÚR cselekedett értünk" (8). Isten népe az elsőszülötteket – kivéve a gyermekeket, őértük helyettes áldozatot mutatott be – oda kellett, hogy áldozza az Úrnak. Kemény rendelkezésnek tűnik ez mai szemmel nézve. A lényege az volt, hogy emlékeztesse a népet: ők Isten megváltott, régi életükből megszabadított gyermekei. Ezért kellett hét napig kovásztalan kenyeret enniük, ezért kellett a hetedik napon ünnepet szentelniük és az említett áldozatuk is erre emlékeztette őket. Bennünket már nem köt az elsőszülöttek feláldozásának törvénye. Ennek ellenére tudatosítanunk kellene naponként, hogy Jézus, az egyszülött halála által arra hívattunk, hogy Isten megváltott gyermekeiként a régi életünket magunk mögött hagyjuk. Jézus önfeláldozó szeretetét követve mi is áldozatot vállaló szeretettel kell éljük. Illetve, nem kell, de lehet-e mást tenni hálából azért, „amit az ÚR cselekedett értünk"?
Fohász: Urunk, köszönjük az értünk meghozott legnagyobb áldozatot, Jézus Krisztus kereszthalálát. Segíts, hogy naponként tudatosodjon bennünk: ez értünk történt, és segíts, hogy ezért egész életünket a hála áldozatával a Te dicsőségedre éljük. Ámen.