2Sám 2,1–11 és Mt 22,41–46

(ÚSZ) „Ha tehát Dávid Urának nevezi őt, miképpen lehet a fia” (45)? Krisztus öröktől fogva való létezéséről, Istennel való egyenlőségéről és Dávidnál hatalmasabb voltáról tesz bizonyságot ez az ige. Ennek súlyát igazán most értjük meg, amikor az Ószövetségben Dávid történeteit olvassuk. Dávid volt Izráel történetének legnagyobb és legigazabb királya. Minden borzalmas hibája ellenére az Isten szerint való, az ő akaratát kereső, az ő útján járó király. A farizeusok Krisztusról alkotott elképzelése leszűkített volt: Dávidhoz hasonló királyként képzelték el. Olyan mély hitű, Istennel járó uralkodóként, mint Dávid volt. Ehhez képest sokkal többet kaptunk Krisztusban: Isten Fiát. Nem csupán Istenhez ragaszkodó, Istent követő valakit, hanem magát az emberré lett Istent. Aki örök létező, aki bűn nélkül való, aki maga az élet. Aki nem fért bele az írástudók behatárolt elképzeléseibe, és ezért elfogadni, felfogni sem tudták…

Fohász: Hálát adunk, Istenünk, a Te Fiadért, Jézus Krisztusért, leborulva hatalma és nagysága előtt! Köszönjük, hogy Ő lehet a királyunk! Ő, aki maga a szeretet és az igazság! Köszönjük, hogy Ő eljött és megmentett minket! Add, hogy szívből tudjuk hódolni előtte! Ámen.