1Sám 17,1–25 és Mt 18,1–5

(ÓSZ) „Láttátok ezt az embert, aki előállt? (…) Ha akadna valaki, aki megölné…” (25). Gyakran mi is Góliátokkal találjuk szemben magunkat: óriási problémákkal, megoldhatatlannak tűnő feladatokkal. Ilyen esetben az dönt, hogy mire tekintünk. Izráel serege Góliátra nézett. Termetes magasságára, súlyos páncéljára, hegyes dárdájára. Az határozta meg a gondolatait, érzéseit, hogy: jaj, nagyobb és erősebb, mint bárki közülünk. Ehelyett nézhettek volna Istenre. Akkor azt látták volna, hogy Isten hatalmasabb Góliátnál, hogy ő nem hagyja a nevét gyalázni, hogy az ő erejével legyőzhetnék a pogány filiszteust! Mi mire tekintünk a felénk tornyosuló bajban? A nagyságára? Valakire, aki segíthetne? Vagy a mindent kézben tartó, hűséges Istenre? Az határoz meg minket, hogy mire tekintünk! A baj magunkba zár, Isten viszont tágas térre visz. A baj korlátoz, Isten pedig végtelen távlatokat nyit.

Fohász: Istenünk, köszönjük, hogy Veled bármire képesek lehetünk. Még a kőfalon is átugorhatunk. Add, hogy a bajokban mindig Rád nézzünk, és láthassuk, hogy Veled meg tudunk birkózni minden félelmetes, megoldhatatlannak tűnő próbával és feladattal! Ámen.