1Sám 23,13–28 és Mt 20,17–19

(ÓSZ) „Azért hívják azt a hegyet a menekülés kősziklájának” (28). Ismét a Károli fordításból idézem ezt a nagyon mély jelentésű bibliai igét. Az egész történet arról szól, hogy emberileg nézve Dávid élete veszélyben forog, mennyei szemszögéből azonban Dávid Isten védelmét élvezi. Isten elhívta, kiválasztotta, küldetéséért pedig meg fogja őrizni minden bajban és veszedelemben. A kőszikla mozdíthatatlan, szilárd kőhalom; az állandóság, a megtartás, a menedék jelképe a Bibliában. Dávidnak a kősziklánál való csodálatos megmenekülése jel: Isten a kőszikla. Ő az a szilárd, változhatatlan valóság, aki megtartja és óvón elrejti életünket. Isten hatalmasabb nálunk, más embereknél és a gondjainknál is. Tekintélyesen, biztonságot adóan magasodik fölénk, ő örökké ugyanaz marad. Nekünk csupán oda kell hozzá folyamodnunk, mert igaz, hogy „örök kőszálra állva, a lelkem megpihen” (RÉ 459).

Fohász: Köszönjük, Atyánk, hogy kősziklánk vagy nekünk! Szilárd, mozdíthatatlan alapja életünknek, aki minden nyomorúság, baj, kísértés és tévelygés között megtartasz bennünket! Őrizz meg attól, hogy elforduljunk, elhagyjunk Téged, életünk egyedüli menedékét! Ámen.