Józs 19 és 1Jn 2,12–17
(ÚSZ) „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van" (15). Feltűnt már Neked, hogy mennyire földhöz ragadtak vagyunk, mennyire bálványozzuk az életet, és hogy mennyire ácsingózunk a világi dolgokra? Pedig Jézus arra tanít minket, hogy a világ nem csupán az általunk ismert faltól falig tart. Néha, amikor elsötétül fölöttünk az ég, fogyatkozó tartalékainkat méricskélve az életmentő reménység forrásai után kezdünk kutatni. Ekkor átnyergelünk egy másik hamis biztonságra: azt hisszük, hogy nekünk foglalt helyünk van a mennyben, és hogy az örök élet az igazi kincsünk. De nem! Az evangélium, a megváltás jó híre a legdrágább kincsünk. Ha nem ez szövi át az életünket, akkor csak rejtőzködünk, és lapulva várjuk, hogy a mindenség sámlijára állva világunkban villanykörtét cseréljen az Isten. Az egyedüli lehetőség tehát: a félelem helyett hagyjuk magunkat felszabadítani az örök életre.
Fohász: Uram, Jézus! Amikor sötétség borult Rád, és Atyádat már irgalmatlanul messze érezted magadtól, az ugye, gyötrelmesen nehéz volt? Így szeretném én is átadni magam, hogy húsomat, csontomat, repedezett kérgű szívemet áthassa a bizalom Atyám iránt. Ámen.