Neh 13 és Jel 14,14–20
(ÓSZ) „Tartsd emlékezetben, Istenem, mindezt az én javamra" (31)! Nehémiás könyve a nép, a templom és az élet megtisztításával ér véget. Ilyen szempontból teljesen evangéliumi történet. Nehémiás nem tekint el még a legfelsőbb vallási réteg vétkeitől sem, ezért felülről kezdi a takarítást. Ahogy a lépcső súrolását sem lehet alulról kezdeni. Nem lehet úgy megtisztulni, hogy a vétket, a hűtlenséget, a mulasztásokat az eggyel alattunk lévő nyakába öntjük. A megújulás mindig a mi fejünkben, a mi szívünkben, a mi életünkben kezdődik. Nehémiás tudatában van, hogy Isten népe csak akkor fog jól élni, ha totálisan Isten törvényének rendeli alá magát. Egy egyszerű, de mindenkor érvényes igazságot tudunk meg könyvéből: a megújulás nem egyszeri cselekedet, hanem állandó küzdelem. Állandó bátor küzdelem és hitbeli harc, hogy a Jézus Krisztusba vetett reménységünk megmaradhasson.
Fohász: „Ó, mi kegyelmes Mesterünk, emlékezzél meg mi rólunk, ki meghaltál volt érettünk, légy jelen mivelünk! Te látod mennyből éltünket és nagy keserűséginket; vigasztald meg mi lelkünket, hogy higyjünk tégedet. Mert megfogadtad minekünk, hogy léssz örökké mivelünk; adjad Szentlelked minekünk, hogy benned hihessünk" (RÉ 358). Ámen.