Neh 12 és Jel 14,1–13
(ÓSZ) „Messzire elhallatszott, hogy mennyire örvendeznek Jeruzsálemben" (43). Mi hallatszik messzire az életünkből? Minek van nagy hírértéke? Mi az, ami közhírré tétetik? Így szoktunk-e mi is hálát adni egy fordulónál, egy munka befejezésekor, egy eredmény vagy siker elérésekor? Ezek az építők nem márványtáblát készítettek, rajta aranybetűkkel az építtetők nevével, hogy Jeruzsálem egyik legszélesebb kapujánál helyezzék el. Nem gondolták, hogy emlékezetük így élne örökké. Ilyesmi eszébe sem jutott Nehémiásnak. Az jutott eszébe, hogy: adjunk hálát közösen a magasságos Istennek! Jöjjön össze mindenki nagy örömmel! A városfalak felépítésének az ünnepe itt ér csúcsára. Ünneplik az Urat, aki annyi kétségen, akadályon, kísértéseken vezette át őket. Eltűnt minden félelem, és messzire hangzik a hálaének. Eljutni a háláig, de jó volna ma is, végül is.
Fohász: Úr Jézus Krisztus, tudom, hogy nem az az életem fő célja, hogy valahol megörökítsék a nevemet. Add, hogy az hangozzék messzire életemből, hogy a Tiéd vagyok, hogy megkerestél, megváltottál és jó utakon vezetsz az örök ünneplésbe. Ámen.