2022. július 17., vasárnap

2022. július 17., vasárnap

Neh 4 és Jel 8,7–13
(ÓSZ) „A várfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a másikkal pedig a fegyverüket tartották" (11). Legyünk készen a harcra, de mindig bízzunk Isten erejében, aki harcol értünk. Ezt a kettőséget mutatja meg a mai rész. Az ellenség feladta ugyan leleplezett tervei megvalósítását, de Jeruzsálem építői nem érezhették magukat biztonságban. Nehémiás, mivel megtapasztalta Isten hatalmát az ellenség szándékának meghiúsításában, azt tette, amit az adott helyzetben józanul tehetett. Két csoportra osztotta az építőket. Amíg az egyik csoport dolgozott, a másik őrszolgálatot teljesített. Vakolókanállal és fegyverrel épülnek tehát tovább a falak. Az „Istenünk harcol érettünk" mondatban a régi szent háborúk vallomása szólal meg. Vigasztalás és jelszó is volt ez egyszerre. Vigasztalás az Úrban bízóknak, és bátorító jelszó azok számára, akik hitbeli, lelki építkezésükben megfáradtak.
Fohász: Istenem, sokszor úgy gondolom, hogy a saját harcaimat vívom nap mint nap, és próbálom fenntartani a látszatot, hogy erős vagyok. Köszönöm, hogy Te adsz a kezembe jó eszközöket, hogy a Te harcaiddal harcolva küzdjek a gonosz minden mesterkedése ellen. Ámen.

események továbbiak →