Neh 2 és Jel 7,9–17
(ÓSZ) „Hogyne volna szomorú az arcom, hiszen az a város, ahol őseim sírja van, romhalmazzá vált, és kapuit tűz emésztette meg" (3)! Nehémiás a király előtt nem szokta kimutatni érzéseit, de most mégis. A hónapok óta várt alkalom váratlanul jött el. Nehémiás nagyon meglepődött, mert ismerte a király falak építésére vonatkozó tilalmát (Ezsd 4,15-23). Ezért személyessé tette kérését, nem régi királyi székhelyként és kultuszhelyként említi Jeruzsálemet, hanem ősei sírhelyeként. Nehémiásnak fájnak a romok, és mindent megtesz azért, hogy falakat építhessen. Fájnak-e nekünk a romok? Fáj-e nekünk személyesen, ha romokban látjuk hitbeli életünket, ha törmelékesnek érezzük szolgálatunkat? Fáj-e igazán, ha sok minden romba dőlt családi életünkben? Az ige szerint ilyen helyzetben hazaindulhatunk, vagyis elindulhatunk Jézus Krisztus segítségével a megoldást, az építés lehetőségeit keresni.
Fohász: Köszönöm, Uram, hogy a személyemre, a gondolataimra és az érzéseimre vagy kíváncsi, mert engem személyemben akarsz megtisztítani és tanítványoddá tenni. Add, hogy ne csak fájjon mindaz, ami romba dőlt, hanem engedd meg, hogy én is építője lehessek országodnak. Ámen.