Evangelizációs napok Ipolyságon

2017. április 06., címkék:

2017. márciusában került sor Ipolyságon a helyi egyházak közös evangelizációs hetére. A református templomban ifj. Zimányi József lelkipásztor szolgált az örömhírrel.

Megújult a 129 éves ipolypásztói parókia tetőzete

2017. április 05., címkék:

14 560 eurós kiadással újult meg az ipolypásztói parókia épületének tetőzete, de épült egy új kémény is a régi helyett, amelyhez a fűtésrendszert is át kellett alakítani. Az egyházközség régi tervének megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma hathatós támogatása gyorsította fel.

Lecserélték az elavult nyílászárókat Lakszakállason

2017. április 04., címkék:

6 700 eurós kiadással újultak meg a nyílászárók a lakszakállasi református lelkészlakon. Ennek jelentős részét az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatása tette ki.

A tornaljai templom tetőzetének felújítása

2017. április 03., címkék:

Közel húsz ezer eurós kiadással újult meg a tornaljai templom tetőzete, mintegy tíz ezer euró értékben pedig a parókián végeztek el jelentős felújításokat.

Hitünk és anyanyelvünk ünnepe – Felvidéki Református Szavalóverseny országos döntője

2017. április 02., címkék:

2017. április 1-jén került megrendezésre a Felvidéki Református Szavalóverseny országos döntője Rimaszombatban. A Tompa Mihály Református Gimnázium adott otthon a reformáció 500. évfordulója kapcsán meghirdetett versenynek. A verseny mottója az „És zeng apáink drága nyelve!” felvidéki református költőnktől, Tompa Mihálytól való, akire ebben az esztendőben születésének kétszázadik évfordulója kapcsán is emlékezünk.

Teljesen megújultak a lévai parókia helyiségei

2017. március 31., címkék:

Hatvanezer eurós kiadást igényelt a lévai egyházközség lelkészi lakásának a teljes körű felújítása, amelyhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma 10 ezer eurós támogatással járult hozzá. A korszerűsítéssel a költségek csökkentését várják.

Reformációs faültetés Kulcsodon

2017. március 30., címkék:

2017 március 19 -én került sor a kulcsodi gyülekezetben arra a megemlékezésre, amelyen hálát adtak azért, hogy 500 évvel ezelőtt Isten a reformáció által megújította az Ő Egyházát. Emlékeztek, mert időről-időre szükséges felidézni Isten nagyságos dolgait, hogy ezzel is magasba emeljék az Ő történelmen átívelő jelenlétét és gondviselését Igéjéről, Egyházáról és mindenkori népéről.

Új éneket, zsoltárt az Úrnak énekeljen nemzetünk!

2017. március 29., címkék:

Az egyházzenei játék 2. fordulójának nyerteseit Dr. Bódiss Tamás énektanár, karvezető, orgonaművész, egyházzenész, a szabad művészetek doktora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára sorsolta ki. Bodnár Noémi kérdezte őt a kántori hivatásról és a készülő új énekeskönyvről.

Egyházzenei játék - 4. forduló kérdései

2017. március 27., címkék:

A reformáció 500. évfordulójának évében az Egyházzenei Osztály egy játékot indított, amellyel szeretnék minél több olvasóban felkelteni a kíváncsiságot a református énekek iránt. A játék negyedik fordulójának kérdései olvashatóak az alábbiakban.

Egyházzenei játék - 2. forduló megfejtése

2017. március 27., címkék:

Az egyházzenei játék 2. fordulójában 29 helyes megfejtés érkezett. A nyerteseket 2017. március 20-án sorsolta ki Dr. Bódiss Tamás énektanár, karvezető, orgonaművész, egyházzenész, a szabad művészetek doktora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára.

Pályázat igazgatói állás betöltésére

2017. március 27., címkék:

Az Alistáli Református Egyházközség, mint az Alistáli Református Egyházi Alapiskola alapító-fenntartója pályázatot ír ki az iskola igazgatói állásának 2017. augusztus 1-jétől történő betöltésére.

Bormustra volt Perbetén

2017. március 27., címkék:

Második alkalommal szervezte 2017. március 17-én a Komáromi Református Egyházmegye a borversenyét. A rendezvényen százhúszan vettek részt. Az idei év különlegessége volt, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából kiválasztott egyházmegyei bor lesz az egyházmegye közös nagypénteki hálaadó istentiszteletének úrvacsorai bora is.

Dr. Bódiss Tamás

2017. március 26., címkék:

Új éneket, zsoltárt az Úrnak énekeljen nemzetünk! Beszélgetés Dr. Bódiss Tamással

Új reformáció - Nemzetközi konferencia Komáromban

2017. március 25., címkék:

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin János Teológiai Akadémia  közös szervezésében 2017. március 22-én Révkomáromban, az egyetem konferencia-központja dísztermében Új reformáció címmel nemzetközi konferenciára került sor.

„És zengett apáink drága nyelve“ – Felvidéki Református Szavalóverseny

2017. március 25., címkék:

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a reformáció 500. évfordulója alkalmából szavalóversenyt hirdetett meg a felvidéki magyar református gyülekezetek, valamint református alap- és középiskolák diákjai számára. Már sor került a két elődöntőre is, amelyet Alistálon, a Református Egyházi Alapiskolában és Hanván szerveztek meg.

A Világosság református egyházi műsor 2017. március 26-ai ajánlata

2017. március 24., címkék:

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témája a Mester és tanítványai, de beszámolunk a reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett Felvidéki Református Szavalóverseny Alistálon megtartott elődöntőjéről is.

Istenetek, az ÚR, aki előttetek jár, harcolni fog értetek – Lelkészbeiktatás Sókszelőcén

2017. március 21., címkék:

Ünnepi istentisztelet keretében iktatták be 2017. március 19-én a sókszelőcei egyházközség megüresedett lelkészi állásába Dobai Egyeg Kamilla megválasztott lelkipásztort.

Erős vár a mi Istenünk! (III.) - A rend bontó Luther

2017. március 20., címkék:

A reformáció 500. évfordulójának megünneplésére készülnek a protestáns egyházak. Bátor tettével 1517-ben Luther Márton indította el a tisztulást hozó változást, hisszük: Isten akaratából. Rend bontó, de nem rendbontó volt.

Újabb része újult meg a zempléni református templomnak

2017. március 17., címkék:

A tíz éve tartó felújítási munkálatok újabb szakasza fejeződött be a zempléni református templomon. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 19 600 eurós támogatásának köszönhetően ezúttal a külső falak szépültek meg újravakolással és festéssel.

Szigetelték a padányi templomfalakat

2017. március 16., címkék:

10 ezer euró támogatást kapott a Padány-Bögellői Társult Egyházközség a templom falainak szigetelésére és a nedvesség megakadályozására.