Egyházunk

Januártól az egyházközségek is hozzájárulnak a lelkészek fizetéséhez

Kép: Januártól az egyházközségek is hozzájárulnak a lelkészek fizetéséhez

November 30-án tartotta meg a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata X. ülésszakának 9., rendkívüli ülését Rimaszombatban. Az ülés négy tárgysorozati pontja közül azonban csak kettőt sikerült megtárgyalni. A zsinati képviselők elfogadták a lelkészfenntartási hozzájárulás befizetését rendező törvénymódosítást, és értelmezték a lelkészi szolgálatról szóló 2005/1-es számú törvényt.

Gyászhír

Molnár László, az abarai gyülekezet gondnoka, az Ungi Református Egyházmegye zsinati képviselője 2024. november 30-án visszaadta lelkét Teremtőjének.

Ha az alap a helyén van, akkor lehet rá erős épületet emelni

Kép:  Ha az alap a helyén van, akkor lehet rá erős épületet emelni

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház október 14. és 16. között ismét Berekfürdőn, a Megbékélés Házában szervezte meg az őszi országos lelkésztovábbképzőjét a hét magyar egyházmegye lelkipásztorai számára A család, mint az élet tartópillére címmel.

Rendkívüli választás eredménye

A Nagymihályi Református Egyházmegye rendkívüli választásával kapcsolatban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyetemes Választási Bizottsága közleményét tesszük közzé.

ÉlesztŐ 2024

A damaszkuszi úton szembe jön a valóság

Kép: A damaszkuszi úton szembe jön a valóság

Ne azért térj meg, mert rettegsz, hogy elkárhozol, hanem azért, mert Atyád, mindennek ellenére visszavár téged! – biztatta ifj. Csomós József az ÉlesztŐ résztvevőit harmadik előadásában, utána pedig Képes Lóránt tett bizonyságot.

Isten kesztyűs kézzel bánik a világgal

Kép: Isten kesztyűs kézzel bánik a világgal

Kesztyűbáb emberiség? Kardforgató halász? Az egyház mint Júdás? Izgalmas képek sorjáztak az ÉlesztŐ csütörtök délelőtti előadásán. Ifj. Csomós József ezúttal két definíciót is adott a megszentelődésre a felvidéki református ifjúsági találkozón.

A megszentelődés azzal kezdődik, hogy nem takargatjuk magunkat

Kép: A megszentelődés azzal kezdődik, hogy nem takargatjuk magunkat

Mit kezdünk azzal, ha Isten egy nap bekopogtat az ajtókon? Mi fán terem a megszentelődés? És mi köze ennek a Fiatal Reformátusok Szövetsége idei találkozójának témájához? Kiderül ifj. Csomós József, az ÉlesztŐ szerdai napján elhangzott előadásának összefoglalójából.

Tükröt tart, ablakot tár

Kép: Tükröt tart, ablakot tár

„A keresztyén élet nemcsak a kegyelem elfogadása, hanem a követés is, amely maga a gyümölcstermő élet” – fogalmazott Horváth Veronika koordinátor a 2024-es ÉlesztŐ nyitóalkalmán. A felvidéki református fiatalok találkozójának ebben az évben Hercegkút ad otthont július 23. és 27. között.

Kapcsolataink

Gyászjelentés

Kép: Gyászjelentés

Lángh Endre, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház nyugalmazott püspöke életének 95. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2024. november 5-én 13.00 órakor lesz Vinkovcin a városi temetőben.

Krisztus világosságában – Ülésezett a Európai Protestáns Egyházak Közössége nagygyűlése

Kép: Krisztus világosságában – Ülésezett a Európai Protestáns Egyházak Közössége nagygyűlése

Nagyszebenben tartották augusztus 27. és szeptember 2. között a Európai Protestáns Egyházak Közössége kilencedik nagygyűlését, ahol az európai protestáns egyházak képviselői találkoztak, hogy megvitassák a kontinens előtt álló kihívásokat és közös jövőjüket. A rendezvény központi témája: Krisztus világosságában – reményre hívva (In the Light of Christ – Called to Hope) címmel zajlott.

Oktatás

Harminc év emlékei

Kép: Harminc év emlékei

Harminc évvel ezelőtt indította el a lelkészek és a katechéták képzését biztosító Calvin János Teológiai Akadémiát Komáromban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a rendszerváltozás után mintegy válaszul a kialakult lelkészhiányra, illetve hogy a hittanórák kötelező tételével szakképzett református hitoktatókat kapcsolhasson be az oktatásba.

Egyszerű és csendes megemlékezés – Calvin J. Teológiai Akadémia 30 (1994-2024)

Kép: Egyszerű és csendes megemlékezés – Calvin J. Teológiai Akadémia 30 (1994-2024)

A 2006-ban indult hagyományhoz hűen a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara a Calvin J. Teológiai Akadémia egykori épülete előtt az idén is pár perc erejéig és egy csendes főhajtás keretében megemlékezett mindazokról, akiknek köszönhető Komáromban az egyetemi oktatás, illetve azokról, akik egykor e falak között tanultak, tanítottak vagy dolgoztak.

Gyülekezeteink

A Világosság református egyházi műsor 2024. december 25-ei ajánlata

Kép: A Világosság református egyházi műsor 2024. december 25-ei ajánlata

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Ne féljetek, mert megszületett az üdvözítő. A karácsonyi örömüzenet Sebők János lelkipásztortól, látogatóban a Fénysugár református óvodában, nem lelkésznek készültek, de Isten mégis erre a hivatásra irányította őket. Lelkészek visszaemlékezései a pályakezdésre.

Több mint negyedszázada Isten szolgálatában

Kép: Több mint negyedszázada Isten szolgálatában

15 évvel ezelőtt alakult meg jókai székhellyel az Emmaus polgári társulás, de a munkatársainak a gyermekek között végzett evangelizációs szolgálata viszont több, mint 25 éves múltat ölel fel. A Pátria rádióban 2024. december 24-én 7.05 órakor Virág Szilviával és Gyurkovics Árpáddal, az Emmaus polgári társulás két koordinátorával beszélget az eltelt időszakról a műsor szerkesztője Iski Ibolya.

A Világosság református egyházi műsor 2024. december 22-ei ajánlata

Kép: A Világosság református egyházi műsor 2024. december 22-ei ajánlata

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: az aratnivaló sok, a munkás kevés, tizenkét éve tábori lelkészként szolgálni az Urat, Rimaszombatból és Pozsonyból is eltanácsolták, Bátorkeszin viszont harminchat évig szolgált.

Lelkesedéssel szolgáltam az Urat

Kép: Lelkesedéssel szolgáltam az Urat

Negyven évvel ezelőtt kezdte meg szolgálatát Érsekújvárott Nátek Sándor, de nyolc éve már nyugalmazott lelkészként van jelen a református gyülekezet életében. A Bátorkesziről származó lelkipásztori pályafutása Rimaszombatban kezdődött, majd tizenkét éven keresztül pásztorolta a nagyölvedi híveket. Még hetvenen túl is szívesen szolgálta volna még pár évig tovább az érsekújvári gyülekezetet.

Tompa Mihály a református egyház püspöki hivatalában

Kép: Tompa Mihály a református egyház püspöki hivatalában

Tompa Mihály a felvidéki, azon belül is a gömöri emberek keresztyén önazonosságának nélkülözhetetlen vezéralakja. Életműve pedig az összmagyarság érzésvilágának összefoglaló remeke.

Hálaadás és egyházmegyei reformációi istentisztelet Nemesorosziban

Kép: Hálaadás és egyházmegyei reformációi istentisztelet Nemesorosziban

A Barsi Református Egyházmegyében van egy szép hagyomány: a reformáció előestéjén, október 30-án, a késő délutáni órákban együtt ünnepel az egyházmegye közössége, s mindig valamelyik kicsi gyülekezetben. Az idei esztendőben egy hét választót számláló gyülekezetbe mentünk, ahol kettős ünnep volt: a reformációé és hálaadás a templom külső megújításáért.

Sajtó

A Világosság református egyházi műsor 2024. december 8-ai ajánlata

Kép: A Világosság református egyházi műsor 2024. december 8-ai ajánlata

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Jézus meggyógyítja a megszállott némát, hosszú idő után teljesülhetett az álma, hogy a fogvatartottak között szolgálhasson, takarítás advent idején nemcsak a lakásban, hanem a lelkünkben is.

Istentisztelet élő közvetítése advent első vasárnapján

Kép: Istentisztelet élő közvetítése advent első vasárnapján

A Pátria rádió advent első vasárnapján, december 1-én, 11:00 órai kezdéssel istentiszteletet közvetít az abaújszinai református templomból. Igét hirdet Géresi Róbert püspök. Az ige- és a liturgia szolgálatát Dr. Géresi Takács Klaudia beosztott lelkész végzi. Közreműködik az Abaúji Kamarakórus és a gyülekezetek (Abaújszina, Miglécnémeti, Perény) gyermekei.

Bibliaolvasó kalauz

2024. december 21., szombat

Mik 1 és Zsid 3 (ÚSZ) „Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel" (12). El lehet szakadni Istentől! – nagy figyelmeztetés ez a hívő ember számára. Attól kezdve, hogy elfogadtuk életünk Urának Krisztust, a gonosznak egyetlen célja, hogy ezt a döntésünket megmásítsa. Péter apostol is vigyázásra int, amikor azt írja: „ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el" (1Pt 5,8). Ha tudatosítjuk ezt, lehet ellene tenni: szükséges egymást buzdítani, támogatni. A keresztyén közösségek, az igetanulmányozó csoportok, a bibliaórák, a hívő testvéreddel, lelkészeddel történő beszélgetések segítséget jelentenek a kísértés idején is tisztán tartani a szívedet, és Krisztus mellett maradni. E tekintetben is felelősek vagyunk egymásért! Fohász: Istenem! Őrizz meg a gonosz minden csábításától, óvj meg attól, hogy elszakadjak Tőled! Ha ennek csak a veszélye elérne engem, kérlek, adj drága testvéreket mellém, akik buzdítanak, imádságban hordoznak. És kérlek, mutasd meg azokat is, akiknek tőlem jövő buzdításra, lelki támogatásra van szükségük, hogy szívük hitetlenné ne váljon. Ámen.

Legújabb képeink

Kép: 230617-3485.jpg

Támogatóink

Honlapunk szöveges, hang, kép és mozgókép tartalmának előállítását a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja támogatja.