
Egyházunk
Ülésezett a Zsinat

Május 8-án és 9-én Rimaszombatban, a Csillagházban ülésezett Egyetemes Egyházunk Zsinata. A X. ülésszak 10. ülésén a püspöki és főgondnoki jelentésen kívül az egyes szolgálati területek vezetői is beszámoltak, illetve adtak számot az elmúlt év munkájáról, valamint terítékre került a Pálóczi Czinke István-díj, Egyházunk új alkotmánya és az egyháztagságról szóló törvénytervezet is.
Hála és reménység

A reménység nem egy nyugalmi állapot, hanem cselekvő hitvallás. Ez a templomok, az óvodáink, iskoláink célja: felépülni lelki házzá – mondta Géresi Róbert püspök a május 4-én, az abaújszinai református templomban megtartott hálaadó istentiszteten. A magyar kormány támogatásának köszönhetően több száz beruházás valósulhatott meg az elmúlt tíz évben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban.
Egyházi közösségünk a nehézségek ellenére is végzi küldetését

A szokásos év eleji beszélgetésünk mindig három nagyobb részből áll. A Magyar Református Egyház Generális Elnökségében, az Ökumenikus Tanácsban és az egyházunkban folyó munkáról, történésekről beszélgetünk. Így tettünk most is, egyházunk püspöke, Géresi Róbert összegezte az elmúlt 2024-es esztendő történéseit, változásait, legfontosabb eseményeit.
Adománygyűjtés

Egyetemes Egyházunk gyűjtést szervez a fiatalon elhunyt szolgatárs, Agócs Tímea lelkipásztor családjának megsegítésére.
ÉlesztŐ 2024
A damaszkuszi úton szembe jön a valóság

Ne azért térj meg, mert rettegsz, hogy elkárhozol, hanem azért, mert Atyád, mindennek ellenére visszavár téged! – biztatta ifj. Csomós József az ÉlesztŐ résztvevőit harmadik előadásában, utána pedig Képes Lóránt tett bizonyságot.
Isten kesztyűs kézzel bánik a világgal

Kesztyűbáb emberiség? Kardforgató halász? Az egyház mint Júdás? Izgalmas képek sorjáztak az ÉlesztŐ csütörtök délelőtti előadásán. Ifj. Csomós József ezúttal két definíciót is adott a megszentelődésre a felvidéki református ifjúsági találkozón.
A megszentelődés azzal kezdődik, hogy nem takargatjuk magunkat

Mit kezdünk azzal, ha Isten egy nap bekopogtat az ajtókon? Mi fán terem a megszentelődés? És mi köze ennek a Fiatal Reformátusok Szövetsége idei találkozójának témájához? Kiderül ifj. Csomós József, az ÉlesztŐ szerdai napján elhangzott előadásának összefoglalójából.
Tükröt tart, ablakot tár

„A keresztyén élet nemcsak a kegyelem elfogadása, hanem a követés is, amely maga a gyümölcstermő élet” – fogalmazott Horváth Veronika koordinátor a 2024-es ÉlesztŐ nyitóalkalmán. A felvidéki református fiatalok találkozójának ebben az évben Hercegkút ad otthont július 23. és 27. között.
Kapcsolataink
Magyar titkára lesz az európai református szervezetnek

Új elnököt választott és megerősítette titkári tisztségében Antal Jánost a Református Egyházak Világközösségének Európai Területi Tanácsa, amely Budapesten tartotta ülését csütörtökön és pénteken. Az alkalmon egyházunkat Palcsó Attila külügyi zsinati tanácsos képviselte.
Egységnap – Lehetőségek Piaca

A Lehetőségek Piacán olyan református értékek mutatkoznak be, amelyek a kultúra, a gasztronómia, a rendezvényszervezés területén gazdagítják egyházunkat. A Kossuth téren felállított standoknál várja majd az érdeklődőket a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja és Egyházunk Kulturális és Közművelődési Központja.
Oktatás
Együttműködési megállapodás a szöuli és a komáromi teológiai karok között

2025. június 4-én együttműködési megállapodást írt alá Dr. Somogyi Alfréd dékán képviseletében és megbízásából Dr. Lévai Attila, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánhelyettese Szöulban, Dél-Korea fővárosában az ottani Presbyterian University and Theological Seminary elnök-vezetőjével Prof. Dr. Un Yong Kim-mel.
Pályázati felhívás az „Erős vár a nyelv - Jakab István-díj”-ra

Az „Erős vár a nyelv - Jakab István-díj” elnevezéssel, 2015-ben létrejött alapítvány kuratóriuma meghirdeti a 2024/2025-ös évre vonatkozó felhívását, melyre a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának teológus szakos, illetve a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem teológus és lelkész szakos hallgatói jelentkezhetnek.
Gyülekezeteink
A Világosság református egyházi műsor 2025. június 22-ei ajánlata

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: a magvető elveti a jó magot, de nem mindegyik kerül megfelelő talajba, Debrecenbe fiatalok és idősek, kis- és nagygyülekezetek képviselői a Kárpát-medencéből és azon túlról is egyaránt azért jöttek, hogy kifejezzék a reformátusok egységét.
Lelkésztovábbképző – Külmissziói szolgálat

Dobos Ágoston békésszentandrási lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház missziói előadója a külmisszióval kapcsolatos gondolatait és felhívását adta át a jelenlévő lelkipásztoroknak.
Lelkésztovábbképző: Jézus, a Krisztus

A Niceai Hitvallásról Pásztori Kupán István, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának tanára, dogmatörténész a Niceai Hitvallásról tartott előadást.
Lelkésztovábbképző - A keresztyén igehirdetés Jézus Krisztus bibliai tanúságtételén alapul

Prédikáció és hitvallás címmel Dr. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke tartott előadást.
Lelkésztovábbképző: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!

Czövek Tamás, a Budapest-Gazdagréti Református Egyházközség tagja Hitvallások az Ószövetségben című előadásában elsősorban a hitvallás kérdését boncolgatta, de egy tanulságos történetet is elmesélt arról, hogy milyen következményekkel jár Isten szeretetének a megvallása.
Lelkésztovábbképző – Ki az Isten?

Ján Roskovec dékán Hitvallások az Újszövetségben címmel tartotta meg előadást, amelynek témája kapcsolódik a Niceában megtartott első ökumenikus zsinat kerek évfordulójához.
Sajtó
A Világosság református egyházi műsor 2025. június 8-ai ajánlata

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: pünkösd, a Szentlélek kitöltésének az ünnepe, több ezren jöttek el a Debrecenben megtartott Egységnapra, a magyar reformátusok találkozójára, közös liszt a Kárpát-medencéből, szolgálat a Lehetőségek piacán, az Abaúji Kamarakórus a kárpát-medencei kórustalálkozón.
A Világosság református egyházi műsor 2025. május 25-ei ajánlata

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Jézus lecsendesiti a tengert, hálaadó istentisztelet Abaújszinán az elmúlt tíz évben megvalósuló beruházásokért, látogatóban Valkázán, az alig tíz lelket számláló református közösségben.
Bibliaolvasó kalauz
2025. június 22., vasárnap
Préd 9 és 2Pt 1,12–21 (ÓSZ) „Nem tudja az ember azt sem, hogy mennyi ideje van még" (12). Halál. Szomorú téma. Mindannyiunkat érint. Igaza van a Prédikátornak, hogy bármikor elérhet minket. Ezért bátorítalak: ne töltsd akármivel az idődet. Kiszámolták, hogy az életed folyamán hat hónapot állsz a piros lámpánál és öt évet utazol. Nem beszélve életed harmadáról, amit alvással töltesz. Ott van még az okostelefonod is. Mennyit van a kezedben? És vajon Istennek mennyi időt adsz? Nem tudod mennyi időd van, ne légy hát ostoba, ne alapozz a holnapra. Mindig csak: majd. Majd elkezdem olvasni a Bibliát. Majd foglalkozom azzal, hogy jobb családtag legyek. Pató Pál szavaival: „Ej, ráérünk arra még!" (Petőfi: Pató Pál úr). Nem, nem és nem. Nem érünk rá!Fohász: Köszönöm, Atyám, tanításodat és a Tőled ajándékba kapott időt. Bocsásd meg a ráérősségemet. Bocsásd meg, kérlek, halogatásaimat és a sok majddal kezdődő mondatomat. Tudom, nem érek rá arra, hogy elmulasszam azt, amit Te szeretnél mondani nekem. Szólj hozzám a mai napon! Ámen.
Támogatóink
Honlapunk szöveges, hang, kép és mozgókép tartalmának előállítását a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja támogatja.

