Berkesi Alex

Berkesi Alex énekes, szövegíró, zeneszerző, zenetanár, zenész, gitárfenomén nagynevű zenész-családból származik. Mikor magára veszi hangszerét, mintha a mitológiai kentaur elevenedne meg, ahol ló és lovas eggyé válik.  Elkezdi pengetni a basszusgitárt, és máris egy csodás univerzumot nyitnak ki. Ők ketten.

 

A zene mindig is természetes része volt a család mindennapjainak, 6 éves korában maga is kórusmuzsikával kezdett foglalkozni édesapja, Berkesi Sándor kezei alatt. Basszusgitáron 20 éves kora óta játszik. Hangszerével fiatalon bejárta a fél világot. 22 évesen megkapta az első külföldi szerződését egy showzenekarba, amellyel Görögországban, Törökországban, Egyiptomban és Izraelben fordult meg. Ezt követően a müncheni Platzls Theaterie zenekarában volt basszusgitáros, prímás, de színpadi szólószereplő is. 2001-2002-ben az N Joy jazzquartettel járta be Észak- és Dél-Amerikát. Mindezzel párhuzamosan - hosszabb-rövidebb megszakítással - hivatásos énekesként dolgozott előbb a Debreceni Kodály-kórusban, majd a Honvéd Művészegyüttes Férfikarában, aminek máig tagja. Énekesként fellépett Hollandiában, Németországban, Ausztriában, Finnországban, Svédországban, Olaszországban, Franciaországban, Angliában és Mexikóban. Zenei sokszínűségét, a stílusokat, amelyekben otthonosan mozog, még felsorolni is nehéz: dance, drum and bass, funky, gyerek, jazz, jazz-rock, klasszikus-/komolyzene, latin, népzene/etno, pop, rock, rock'n'roll, swing, világzene. Újabban tanítványokat is vállal, a Gitármánia és a Zenei Továbbképző Tábor tanára.

- Hogyan lesz valakiből hivatásos zenész?
- Az én esetem egyrészt kézenfekvő volt, mert édesapám egészen kicsi gyerek korom óta „püfölte” belém a zeneelméletet, ha kértem, ha sem. Az adott pillanatban előfordult, hogy én sírva gyakoroltam fenn a lakásban, a barátaim meg lenn fociztak az udvaron. Akkor ezt nem feltétlenül értettem, hogy miért lesz ez jó nekem valamikor, de szépítés nélkül kijelenthetem, hogy ebből élek. Ha egy bizonyos szituációban fölé tudok kerekedni a problémáknak, esetleg a kollegáimnak, akkor ez nagyrészt ennek köszönhető. Így aztán mivel az iskolai éveimet - ezt leszámítva - ellinkeskedtem, ez volt az egyetlen dolog, amihez jobban értek, mint mások. Abban a pillanatban, hogy rátaláltam a basszusgitárra, egyértelművé vált, hogy ezzel fogok foglalkozni.


- Milyen tanácsot tud adni azoknak a fiataloknak, akik azzal kacérkodnak, hogy a zenei tudásukból szeretnének megélni?
- Lehet, hogy közhely amit mondok, de az eltökéltség és a kitartás a legfontosabb. Saját példám ezt bizonyítja, ugyanis nekem volt egy olyan 6 év az életemben, amikor még nem volt családom, a szüleimnél laktam, igazából nem volt semmi más dolgom, mint gyakorolni és ezt is tettem. Ez alatt a 6 év alatt egy nap 6-8 órát volt a kezemben a hangszer függetlenül attól, hogy konkrétan készültem valamire, vagy csak felkeltem és elkezdtem gyakorolni, bármelyik nap. Ebbe a 6 évbe beletartozott az első 2 említett külföldi szerződéses év is, az sokat rásegített, eleve órákat voltam a színpadon. Ez az a 6 év, ami egy olyan technikai bázist alakított ki, amire azóta is bármit rá tudok építeni. Hozzá kell tennem, hogy az első hangszerem a hegedű volt, 8 évig hegedültem általános iskolában. Ez is nagyon fontos volt és kellett ahhoz, hogy ne a nulláról kezdjek basszusgitározni, még akkor is, ha az a hangszer nem volt a kezemben előtte soha. Mindenképpen elengedhetetlen, hogy ha valaki komolyan akar zenével foglalkozni, akkor a gyökereknél kezdje, vagyis akármennyire is népszerűtlen, de a klasszikus zenei elmélet, zenetörténet kerüljön be az életébe, mert onnantól kezdve egészen más építkezni és utána megtalálni egy stílust, ami maradhat a klasszikus zene természetesen, ha egy olyan hangszert választ az illető, de hogyha nem, akkor is sokkal könnyebb, mint hogyha csak úgy „belecsap” zenetörténetileg a közepébe.

- Kikkel dolgozik most és milyen tervei vannak?- Az elmúlt 5 évet külföldön töltöttem, úgyhogy az idei év egy nagy változást hozott az életembe. Most kerültem vissza újra a Honvéd művészegyüttesbe 10 éves szünet után. Ez ismételten egyrészt egy olyan komoly fordulópont, mint annakidején, mikor először felvettek. Másrészt azért is, mert - sokan nem értenek velem egyet, de én vallom azt, hogy - Magyarországon, de Közép-Európában is rengeteg olyan lehetőség van a zenész ember számára, ami évekkel ezelőtt nem volt, és ez meglátszik a Honvéd együttes munkáján is. Rengeteg a fellépés, nagyon komoly tervek vannak, egy  olyan pörgésbe csöppentem bele most, hogy visszakerültem, hogy csak tátom a számat és nagyon örülök neki, mert lehetőség van ebből a kapcsolatból nemcsak mint énekes, hanem mint hangszeres is profitálni. Ez most a fő csapásirány, illetve a tavasszal megalakult Kyra zenekar, amibe a Honvéd együttesen kívül töltött minden időmet, energiámat próbálom belefektetni. Az alatt a pár koncert alatt, amit magunk mögött tudhatunk, úgy gondolom, hogy annyira szélsőséges érzelmeket váltottunk ki és olyan jó visszajelzéseket kaptunk mindenkitől, hogy létjogosultsága van a dolognak.

- „Fehér” című albumán a 42. zsoltárt is feldolgozta. Ez egy csodálatos misszió, hogy az olyan távolinak érzett egyházzenei kincset a harmóniák által maivá, közelivé teszi. Tervezi ennek folytatását is?
- Mindenképpen. Tkp. a Kyra zenekar a reformáció 500 éves évfordulója apropóján jött létre. Nem az volt eredetileg a cél, ami most, hanem természetesen az évforduló ünneplése, de úgy is, hogy ez el fog múlni a jövő évben, illetve visszamentünk mi is a Fehér című lemez teljes anyagához és hangulatához. Meg fogjuk tartani az egyházi vonatkozást is. Rengeteg olyan kapcsolatunk van, ahol ilyesmire van igény és ahol szívesen fogadják az ilyen irányú zenét, mi pedig természetesen szívesen játsszuk.  A mostani műsorunkban is benne van a 42. zsoltár és egyéb református énekek feldolgozásai is.

- A reformáció kapcsán, az ünnepi év végéhez közeledve milyen üzenet fogalmazódik meg Önben?
- Érdekes gondolatok vannak a fejemben ezzel kapcsolatban, természetesen egy csomó fellépésen részt vettem, amiken a reformációt ünnepeltük. Nagyon érdekes volt megtapasztalni azt, hogy felekezettől függetlenül együtt ünnepeltek keresztények és keresztyének. Ez az én szememben egy magasztos és nagyon szép dolog, elvégre olyasvalamit ünneplünk, ami 500 évvel ezelőtt más előjellel volt egy protestáns és egy katolikus szeme előtt. Ezen – nyilván volt rá mindenkinek 500 éve – felülkerekedve az értéket és azt a tanítást és az ajándékot őrzi meg mindenki magában, ami megőrzésre méltó és való. Ezért ebből következik az az üzenet, amit én próbálok közvetíteni: a tolerancia, illetve annak a felismerése, hogy összefognunk és nem széthúznunk kell.

- Köszönöm szépen a beszélgetést!
- Én köszönöm!

 

Bodnár Noémi