Pálúr János
Hirdetni az IGE csodáját
Pálúr János orgonaművész különleges hangú igehirdető. Fantasztikus improvizációival, feldolgozásaival a zene nyelvén, egészen egyedi módon ad új jelentést az örökségünkként belénk épült régi egyházi dallamoknak. Művei másokat is erősítő hitvallások. Tehetségét, tudását sokan élvezhetik. Csaknem 20 éve tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen orgonát és improvizációt azoknak, akik hivatásukul az egyik legtöbb erőt igénylő mesterséget választják: orgonaművészek lesznek. Aki úgy tudja megszólaltatni ezt a csodálatos hangszert, hogy az a másik embert megérinti, üzenetet ad át, az maga is nagyon erős kell hogy legyen, mert a csodát el kell tudni viselni. Pálúr János lelki erősségét élvezhetik a Budapest-fasori Református Templom gyülekezetének tagjai is, ahol orgonistaként szolgál. Felkészültségét itthon és külföldön is elismerik. Még tanulmányai idején megnyerte a mecheleni Flor Peeters verseny és a budapesti Gárdonyi Zoltán emlékverseny I. díjait, évekkel később a párizsi nemzetközi orgonaverseny I. díját, Párizs Városának Nagydíját és kortárs zenei különdíját is. Közel 30 éves művészi pályafutását idén, 2017-ben a Liszt-díj állami kitüntetéssel ismerték el.
- Adjunktus úr, kérem, meséljen a Fasori Református Templomban évek óta futó „Orgona improvizációk a Biblia lapjaira” című sorozatról. Az, hogy egy művész úgy tud improvizálni adott dallamra, hogy azzal teljes színében kifejti előttünk az üzenetet, már az is egyedülálló. Az is egy külön gyönyörűség, ahogy Liszt Ferenc elénk festi, hogy Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál. Az viszont, hogy valaki a református egyházban egy egész bibliai könyv vagy egy Igeszakasz üzenetét festi a szemünk elé egy-egy koncerten egyfajta mai Biblia pauperum-ként, az egészen egyedülálló.
- A Biblia lapjaira játszott improvizációim rendszeresen visszatérnek a fasori gyülekezet zenés áhítatain. Hagyományosan az év első vasárnapján kerül sor erre. Maga az ötlet arra a meggyőződésre vezethető vissza, hogy a Biblia Istennek a gondolatait közvetíti felénk, aki bennünket megteremtett és Jézus Krisztus által az ő országának örökösévé tette a benne hívőket. A világ legkülönlegesebb könyvét bármikor, bármilyen formában érdemes elővenni, forgatni, tanulmányozni. Tapasztalataim szerint még akkor is hat ránk, ha az innen ismert történeteken elkezdünk gondolkodni. Itt lép be az a nagy igazság, hogy a Biblia megértéséről maga a Szentlélek gondoskodik. Ő rakja össze az addig megismert darabokat egésszé, megérthető üzenetté. Hatalmas felismerések és rácsodálkozások következhetnek ebből. Egyetlen feltétel van csupán, hogy az illető akarja megérteni Isten gondolatait. Nagyon hálás vagyok szüleimnek, akik már a mennyei dimenzióban vannak és azt hagyták gyermekeik számára legfőbb örökségnek, ami által mi is Isten országa felé vehetjük az irányt. A mi Biblia pauperumunk édesanyám naponkénti gyereknyelven történő felolvasásai voltak, amit saját szavaival is kiegészített. A kísértő még így is képes kétséget támasztani egy kamasz szívében: vajon miért kellene nekem a Bibliát oly gyakran olvasnom, hogy szinte függjek tőle? Később, mikor a nyolcezer kilométerről érkezett szerelmes leveleket már naponta többedszer vettem elő, és boldogan éltem bele magamat kedvesem gondolataiba, akkor értettem meg igazán, mit jelent szerető Mennyei Atyánk gondolataiban olvasni és ezzel együtt még azt is, hogy ez mennyire nem kényszer.
Biblia-rögtönzéseim zenei hátterében az a felülről kapott képesség áll, hogy 4-5 éves korom óta csillapíthatatlan késztetést érzek arra, hogy gondolataimnak a zongora segítségével naponta hangot adjak. Nem elégedtem meg a zongorával, hamar az orgona következett. Tanulmányaim során világossá vált, hogy az orgona improvizáció évszázadok óta létező műfaj és én Párizsban, a világ legszebb hangszerén, a legjobbaktól leshettem el két éven keresztül ennek tudományát. Isten nem szűkmarkú, ajándékai sohasem kisstílűek. Látható ez abból is, hogy a képességekhez nem akármilyen lehetőségeket is adott, hogy fejleszthessem azokat. Amikor éppen húsz éve, Advent első vasárnapján megkezdtem orgonista pályafutásomat a fasori református templomban, már nagyon égtem a vágytól, hogy tudásomat hívő emberként az istentisztelet szolgálatába állíthassam. Nem volt kétséges előttem, hogy amire már akkor 20 éve készültem, valóra fog válni és lesz egy hely, ahol mindazzal, amit orgonálásról, orgonaépítésről megtanultam, alá tudom húzni az Ige üzenetét. Tetszett, ahogy a kérdés fogalmazásakor igehirdetőnek nevezett. Ennek azonban egy sokkal tágabb üzenete van, ahol Isten megint csak a szívbéli szándékra ad áldást és bármelyikünk lehet igehirdető a saját hivatásában.
Akkor járunk jól, ha a Biblia lapjaira szánt improvizációkat sem alá- sem túlbecsülni nem fogjuk. Számomra azt a lehetőséget jelentik, amit minden ember megtehet a saját életében: tudásával Isten igéjének a közelségébe lépni. Hiszen az Ige utat mutat, vigasztal, gyógyít, más összefüggésbe helyezi az életemet. Nem vagyok híve annak, amikor a koncerttermi zene és a templomi zene funkcióját, jelentőségét valami teológiainak tűnő nagy igazsággal akarják mesterségesen szétválasztani, egymásnak alárendelni. Én a koncertteremben is azzal az attitűddel lépek most már több, mint 30 éve színpadra, hogy tisztában vagyok vele, hogy ezekben a pillanatokban is az életemet meghatározó gondolkodással és törekvésekkel vagyok jelen a közönség előtt és szerintem a hiteles bizonyságtétel lényege éppen ez. Nincsen hétköznapi, vagy vasárnapi álruhám, koncerttermi, vagy templomi viselkedésem. Minden egyes alkalommal eszembe jut (és ezt most szó szerint kell érteni), hogy Istentől kaptam a lehetőségeimet. Hosszú távon is és a pillanatot hasonlóképpen. Ezt tudatosítva csak Istennek hálás szívvel tudok zenélni és ebből mindenfajta erőltetés nélkül az következik, hogy az így előadott zene a koncertteremben is és a templomban is Isten dicsőségére szólal meg. Ahogyan a zene létezése is már önmagában a Teremtőt dicséri. Az ember tragédiája éppen az, ha Istentől függetlenül kezd el manipulálni azokkal a javakkal, amiket pedig Isten adott a kezébe. Ezért a zene számomra mindig Istenre mutat, de kivételes légköre van azoknak a pillanatoknak, amikor az előadó Istennek hálás szívvel zenél és éppen ezzel a hálával játszom én is minden alkalommal, a Fasori Templomban.
Zongoraimprovizáció a Mi Atyánk-ra (meghallgatható)
- A legcsodásabb orgonaművek is jó állapotú hangszeren tudnak igazán tisztán szólni. Tudnak-e a gyülekezetek megfelelő módon vigyázni az orgonájukra? Mivel lehetne javulást elérni?
- Talán éppen az egyik legnehezebb kérdést tette fel most nekem. Hiszen a gondolatok mindenképpen oda vezetnek, milyen óriási lehetőségek rejlenek egy templomi orgonában. Gyerekkorom óta mélyen meghatározó élményem, hogy mindig furcsa szomorúság fogott el és valahogy üresnek láttam azt a templomot, amiben nem találtam orgonát. Csak olyan ember tapasztal ilyet, aki már találkozott azzal a felemelő érzéssel, amit egy gyönyörű templomban gyönyörűen megépített hangszer közvetíthet. Az orgonaépítés mindig is egy gyülekezet erejét meghaladó feladat kategóriájába tartozott, de hát maga a templomépítés is az, így mindkettő megvalósulása számomra egyet jelent a megtörtént csodával. A világháborúk és az a jelenség, hogy a kommunista diktatúrában üldöztek mindent, ami összefüggésben állt a templommal nem csak az orgonagyárak és a hangszerek tönkretételéhez vezettek, hanem még a magvát is kiirtották annak a gondolkodásnak, amely a csodaszépen megépített és jól karbantartott orgonákat igényli. Ne csodálkozzunk azon, hogy XX. század első feléig kiépült magyarországi hangszerpark válságos állapotokat tükröz. Az egyház teljes politikai kiéheztetése sajnos magával vonta azt, hogy az orgonakérdés nem került elő, és amikor mégis, akkor megfelelő szerénységgel kellett az ügyet kezelni. A keresztyéni szerénység jegyében lelkészek és presbiterek vélték úgy, hogy „nem kell nekünk olyan művészi orgona”. Ez azt jelentette, hogy beérték silányabbal is, ami a hangszerépítészetben még a semminél is rosszabb kategória. Én, aki benne élek, úgy érzékelem, hogy a 80-as évektől kezdve folyik a magyar orgonák feltámasztása és napjainkban egyre több templomi hangszer szólal meg, ami gyönyörű jele annak, hogy az igény és a szükséges szaktudás is egyre jobban jelen van ahhoz, hogy színvonalas orgonazene szólhasson templomainkban.
- Európa 17 országában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, az Orosz Föderációban és Ausztráliában adott hangversenyeket. Hogyan látja, a külföldhöz képest milyen itthon az orgonaművészek, okleveles kántorok felé az elvárás és milyen a megbecsültségük? Mit lehetne tenni?
- Égető aktualitása volna a templomi orgonistákat többféle módon is megbecsülő hozzáállásnak. Zeneakadémiai hallgatóimon úgy látom, hogy szívesen állítanák tudásukat az egyházzene szolgálatába. Szükség volna olyan kántori állásokra, amikért érdemes orgona- vagy egyházzene szakon a legmagasabb képzési szinteket elvégezni. Ahol egy jól képzett orgonista a lelkészhez hasonlóan lakást és fizetést kaphat és energiáit az egyházzenei élet megszervezésére és a helyi hagyományok erősítésére fordíthatná. Azért nehéz összehasonlításokat tenni, pláne Nyugat-Európához, vagy tengerentúlhoz képest, mert a jóléti társadalmak gyakori ismertetőjelei az elnéptelenedő templomok, viszont vannak jó hangszerek és kielégítő egzisztenciát nyújtó orgonista állások. Véleményem szerint az egyháznak a sarkára kellene állni és meg kéne tennie olyan lépéseket, aminek volna is realitása, valamint észlelhető eredményt is hozna. Minden történelmi egyház létre tudna hozni évente 1 vagy 2 új orgonista állást, amire lehetne családot és szakmai életutat alapozni. Ezt a lépést pusztán akarat kérdésének látom.
- Mit jelent Önnek a reformáció éve, különös tekintettel a Felvidékre?
- Személyes életutam régóta egy különleges célkitűzést, – mondhatnám – reformot hordoz. Nevezetesen, hogy mindig úgy képzeltem el magamat egy templomi orgonista állásban, hogy annak a gyülekezetnek egyúttal családommal teljes értékű tagja is vagyok. Nem is voltam templomi orgonista addig, amíg ez meg nem valósult. Isten áldása volt ezen a döntésemen és az ő nagy jutalma az is, hogy megadta nekem ezt az ajándékot, éppen úgy, ahogyan itt leírtam. A fasori orgonaépítés gondolata 20 évvel ezelőtt indult el bennem. Az elképzelés meghirdetése és a befejezés között 15 évet foglalkoztam ezzel a projekttel. A munkámat úgy végeztem, hogy ezzel mindig is szerettem volna az egyházzene reformjához hozzájárulni. Tudtam, hogy Isten bízta rám ezt a munkát és nem egyszer éreztem úgy magam, mint aki csapdába került, amikor olyan nehézségekkel kellett szembenéznem, amilyenekkel még életemben nem találkoztam. A „református énekek” koncertterembe vitele is az én tudatos reform-kezdeményezésem volt. A templomi ének és zene koncertszerű összefüggésbe helyezésétől azt vártam, hogy a templomi orgonista teendők minőségi figyelmet kapnak és az improvizációs tudás ez által fókuszba kerül. Mindig is arra vágytam, hogy az emberek igényeljék a templomi zene magas szintű kivitelezését. A reformátorok a történelemben is hamar egyedül maradtak és azt kellett érezniük, hogy csak arra számíthatnak, akitől a küldetésüket vették. Eljöhet az a pillanat, amikor barátok, testvérek is makacsnak és önfejűnek titulálnak, egyszer lebeszélnének a célkitűzéseimről, másszor pedig vádlóként lépnek elő, harmadjára pedig azt bizonygatják, hogy tevékenységem nem az Úr dicsőségét szolgálja. A reformátornak számolnia kell mindezzel. De a reformátort a legfájóbb helyzetekben edzi meg Isten és éppen ilyenkor tapasztalja meg, hogy nincsen helyzet, ami kikerült volna Isten kontrollja alól, és amit a Jó Atya javára ne tudna fordítani. Az ilyen próbatételeken keresztülvitt reformátor által gazdagítja Isten a nagyobb közösséget is. Gondoljunk csak a legnagyobb muzsikus reformátorra, Johann Sebastian Bachra.
A reformáció éve ilyen megtapasztalásokat hozott számomra. Az évforduló ünnepi zenei rendezvényei vittek többek között nagy örömömre Erdélybe és a Felvidékre is. Orgonajátékommal ezeken a helyeken is szerettem volna felhívni a figyelmet a hangszer kincsünk megóvására és az istentiszteleti zene színvonalas megvalósítására.
Rerformátus énekes nagytalálkozó Rimaszombatban (meghallgatható)
- Köszönöm a bíztatást. Remélem, akik olvassák, megtalálják benne a szavai alapján a maguk feladatát. Isten áldását kívánom Önre és szolgálatára!
Bodnár Noémi