Kaptár-ruhatár – Megjelent a KOEN 2023-as Vakációs Bibliahetének tábori programja

2023. május 23., kedd

A Keresztyén Oktatásért és Nevelésért Alapítvány (KOEN) ötnapos inspiráló tábori programot állított össze 2023 nyarára is. Két korcsoportnak gyermeknyelven szeretnének segítséget és eligazodást adni az élet nagy kérdéseinek a megválaszolására.

Idén a Dunántúli Református Egyházkerület KOEN-csoportja az identitás kérdését járja körül. A bibliai történetek mellett a napi témára hangoló kerettörténet, énekek, változatos szemléltető mód, sok jó játék, munkafüzet és élménypedagógiai foglalkozások is segítik a csoportvezetők felkészülését és szolgálatát.

Az idei év újdonsága, hogy a teológiai alapvetés és a tábori segítőknek szánt áhítatok mellett gyermekeknek írt áhítatok is gazdagítják a vezetői kézikönyvet.

A Felvidéken Királyhelmecen, Buzitán, Apácaszakállason és Bátorkeszin tartottunk bemutatónapokat. Mindenhol örömmel fogadták a táborszervező lelkipásztorok, pedagógusok és az aktív, gyermekek között szolgáló munkatársak, gyülekezeti tagok.

S hogy jó-e a tábori program? Igen! Mi már május 15-19. között Bátorkeszin “kipróbáltuk” az ovis táborban. Nagyon szerették! Jókedvűen énekeltek, a történetekre nagyon figyeltek, kirakóztak, aranymondást tanultak, imádkoztak, játszottak, alkottak.

Hisszük, hogy áldás van/ lesz a nyitott, Istenre figyelő gyermekszíveken!

Áldott nyarat, élménydús, hitet ébresztő és erősítő táborokat kívánok!

Czinke Tímea, a KOEN Alapítvány nyugat-szlovákiai koordinátora, önkéntese

Fotó: Somogyi Alfréd, Erdélyi Zoltán, Pintér Adrianna

események továbbiak →