Az élő igének és az Istent dicsőítő hangnak egymás mellett a helye

2023. május 08., hétfő

A Canticum Novum nemzetközi tudományos egyházzenei konferencia keretében május 5-én adták át Komáromban a Református Teológiai Kar Pálóczi-Czinke István termében elhelyezett Németországból adományként érkezett Walcker-orgonát. A nap folyamán tíz előadás hangzott el, amelyen szó volt az 1806-os református énekeskönyv bevezetéséről, de 2021-ben elfogadott újnak egyes tételeiről, illetve a gyülekezeti éneklésből is ízelítőt kaphattak a résztvevők.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy ez év márciusában Berlin-Spandauból megérkezhetett a Walcker-orgona, amelyet most ünnepélyesen átadunk” – mondta Süll Kinga, az Egyházzenei Osztály vezetője, aki köszöntötte Silke Masket, a Zuchflug-Kirche, a Menedék templom presbiterét, majd felkérte, hogy Somogyi Alfréd dékánnal együtt szalagátvágással ünnepélyesen adják át a már új rendeltetési helyén lévő több, mint ötvenöt éves orgonát.

Az átadás után a komáromi származású, de gyakran Németországban fellépő Kristóf Réka operaénekes, aki maga is hívő református, Süll Kinga orgonakíséretében zsoltárok éneklésével tette felemelőbbé a konferencia megnyitóját. Az éneklést és az orgonajátékot hegedűn kísérte Süll Csillag Virág.

Somogyi Alfréd dékán igei köszöntésének alapjául a mustármag példázata szolgált Márk 4, 30-34 alapján, kiemelve abból két szót: miután pedig.

„A miután pedig“ szókapcsolatot egy nagyon lényeges folyamatnak érzem. Ez a példázat ugyan Isten országáról, a hitben való növekedésről szól, én most mégis, karunk első egyházzenei nemzetközi konferenciája kapcsán, illetve a gyarapodásért való hálaadásért, a számunkra oly  kedves zenéről, dallamról és egyházzenéről szeretnék szólni“ – hangsúlyozta bevezetőjében, hozzátéve, hogy sok-sok év tapasztalata kellett ahhoz, hogy gyakorló lelkészként lemondjon a gyülekezeti éneklés rovására való prédikálásról. Rádöbbent ugyanis arra, ha felmegy a szószékre, akkor két dolgot visz magával: a Bibliáját és az énekeskönyvét.

Beszédében kiemelte, hogy ezt a kettőt egymás mellé kell tenni: tekintélyben is, nemcsak fizikailag, s azért, mert nem tudunk minden éneket és bibliai könyvet emlékezetből. – Azért kell egymás mellé tenni, mert mellérendelt állapotban kell, hogy legyen ez a kettő: ez az isteni akarat, az igei üzenet, ez a múlt, ez a jelen és a Jelenések könyvéből tudjuk, hogy ez lesz a jövendő is.

„Az élő igének, a krisztusi valóságnak és a zenének, az Istent dicsőítő hangnak mindenkor egymás mellett van a helye“ – nyomatékosította Somogyi Alfréd. 

A dékán úgy véli, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy az éneklés legalább annyira legyen méltó, mint az igehirdetés. Ezért örül annak, hogy elindulhatott ez a sorozat, amelynek révén a Kárpát-medence magyar reformátusságának felvidéki része, amelyik bár jó szándékkal, de a 20. században talán a legnagyobb rontást hozta az egyházzenébe a mázsás félhangjaival, elkezdődhet az éneklés helyre állítása.

A dékán végül segítségét ígérte abban, hogy az első egyházzenei konferenciát újabbak követhessék, mert mint mondta, az, ami itt történik, nemcsak arról szól, hogy egy elefántcsonttoronyba elkülönülve akadémiai szinten beszélgessünk teológiai diszciplinákról, jelesül egyházzenéről, hanem az elhangzottak térjenek vissza a gyülekezetekbe, hogy Isten dicsőítése úgy történhessék, ahogy az neki kedves. „Mert mindez belefér abba a folyamatba, amiről az igénk azt mondta: miután pedig“ – mondta Somogyi Alfréd dékán.

„Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy ma itt a teológián, a Pálóczi-Czinke István teremben újra megszólalhatott az az orgona, amely több mint 55 éven át kísérte a mi gyülekezeti éneklésünket. Örömmel fogadtam el meghívásukat az orgona ünnepélyes átadására ezen az egyházzenei konferencián“ – mondta Silke Maske, a németországi Berlin-Spandau-i Zuflucht-und-Jeremia-Kirchengemeinde Egyházközség presbitere, majd átadta a presbitériumuk üdvözletét, majd ismertette a gyülekezetük történetét, hozzátéve, hogy az a Menedéktemplom és a Jeremia-Kirchengemeinde gyülekezetek egyesítésével jött létre.

„Gyülekezetünk a második világháborút követő években egy menekülttáborban alakult meg. A háború teljesen lerombolta Berlint. Innen, a fővárosból, de az egykori „német keleti területekről“ is érkeztek menekültek, illetve azok, akiket kitelepítettek Spandauba. Egy rendőrzászlóalj számára kialakított laktanyában helyzeték el őket, amely fokozatosan vált ideiglenes lakóteleppé.

Azok, akik az evangéliumban keresték a vigaszt, kezdetben a laktanya kaszinójában gyűltek össze. Így jött létre a Menedék, a Lutheránus Egyház új gyülekezete“ – elevenítette fel a kezdeteket Silke Maske, majd hozzátette, abban az időben az evangélikus gyülekezet vállalta fel, hogy támogatást nyújtson a kitaszítottságukban és magányukban rekedteknek, segítve őket a háborús- és menekültélményeik feldolgozásában.

Mivel a gyülekezet egyre népesebb lett, a barakkok már szűknek bizonyultak, úgy döntöttek, hogy a lóbarakkot kibővítik saját csarnokukká. Az istentiszteleti termet 1950. május 18-án, a mennybemenetel napján szentelték fel Menedék-kápolnaként, de közben pénzt gyűjtöttek, hogy templomot építhessenek maguknak.

A Menedék Egyházközség 1952. január elsején vált önállóvá. A közösségi házukat 1965 májusában avatták fel, templomuk 1967-ben készült el,  amelynek formája tükrözi a gyülekezet alapításának különlegességét, a menekültek menedékhelyét. A közösségi ház és a templom ezért építészetileg úgy alkották meg, hogy az egy vasbetonból álló sátrat alkosson. Az orgona is ekkor került a templomba, amelyet a Ludwigsburg/Baden-Württemberg-i Walcker cég kifejezetten ide tervezett. 

A hatregiszteres orgonának 54 manuálja és 27 billentyűs pedálja van, valamint 393 hangsípja, amelyek közül a legkisebb ceruza méretű /87 mm/, a legnagyobb pedig egy közepes méretű, 2,5 méteres hosszú fatörzsnek felel meg.

„A taglétszám fokozatos csökkenése miatt a közösség anyagilag már nem engedhette meg mindkét gyülekezeti ház fenntartását, ezért 2017. október 31-én Ev. Zuflucht-und-Jeremia-Kirchengemeinde név alatt egyesültünk. A Zufluchtskirche plébánia épületét a közeljövőben lebontják, helyére városi központot építenek. A Jeremiás egyházközség épülete pedig 2019 óta folyamatos felújítás alatt áll azzal a céllal, hogy a 65 férőhelyes gyermeknapközi otthont 130 férőhelyesre bővítsék“ – közölte Silke Maske.

„Amikor megtudtam, hogy az orgonánk Komáromban talált új otthonra, nagyon meghatódtam. S eszembe jutott a történelmi hasonlóság. Komárom is egy szétszakított város, amely nem nagyon reménykedhet az újraegyesítésben, de nem választja el semmilyen válaszfal, mint egykor Berlint. Gyülekezetünk számára nagyon örvendetes, hogy orgonánk újra megszólal és hallható lesz. Otthonról, a végső csend elől menekülve itt új otthonra talált. Szívből mondunk ezért köszönetet“ – ezekkel a kedves szavakkal zárta ismertetését Sile Maske, az adományozó egyházközség presbitere a gyülekezet történeti visszapillantását.

Az egyházzenei konferencia első előadását Pap Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára tartotta meg, aki az 1806-os reform énekeskönyvnek a Dunamelléki Református Egyházkerületben való bevezetését vázolta fel a hallgatóság számára.

Elmondta, hogy az 1806-os egyetemes énekeskönyv egy hosszú folyamat eredményeként jött létre, amelynek hivatalos bevezetésére és terjesztésére csak 1813-ban, az uralkodó engedélyeztetése után került sor. A korábban énekelt énekek nagy részét viszont, amelyhez a hívek ragaszkodtak, kihagyták belőle, ezért tiltakozásként nem nagyon akartak az új énekeskönyvből énekelni a hívek.

Egy korabeli felmérés is azt támasztotta alá, hogy a nép jobban szereti a régi énekeskönyvet, de azért nem tudja megvenni az újat, mert drága, illetve nincs papír sem, amire ki tudnák nyomtatni. A kifogások között szerepelt az is, hogy a régi énekek jobbak voltak, az újakat, mivel nem ismerték, nem szerették a hívek. Gondot okozott az is, hogy mivel kevés volt az énekeskönyv, ezért az énekeket diktálták, de nem mindig hallották jól az elhangzott szöveget, s emiatt sokszor káoszba fulladt az istentisztelet.

„Az egyházvezetés viszont egyre jobban szorgalmazza az új énekeskönyv használatát azzal érvelve, hogy a Türelmi rendelet már engedélyeti az istentiszteletek megtartását, s már a magunk urai vagyunk, s ha van egy modern, új énekeskönyvünk, azt használni kell, nem pedig a ragaszkodni a szokásokhoz, az évszázadokon keresztül felépített tradicióhoz. A másik tanulság pedig az, hogy idővel, ahogyan cserélődött a lelkészi gárda, illetve a hívek is változtak, már nem ütközött ellenállásba az énekeskönyv bevezetése” – mondta  Pap Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánja.

Nagy meglepetésre az új cseh evangélikus énekeskönyvet magyar nyelven mutatta be, a jelentős magyar lakosságú romániai Németperegről származó cseh nemzetiségű Ladislav Moravetz. Elmondta, hogy 18 éves előkészület után, 1979-ben jelent meg az új énekeskönyvük, amelyet 2000-ben kibővítettek. A hosszas előkészület okaként említette meg, hogy mivel teljesen új énekeskönyet szerettek volna, ezért az illetékeseknek először tisztázniuk kellett, hogy milyen irányba induljanak el ezen a téren.

Az új énekesköny készítésének a hátterében az is állt, hogy 25 évente változások mennek végbe s az egyház repertoárját is időnként szükséges frissíteni, de hozzátette: amihez kellő bátorság is szükségeltetik, mert sok véleményt kell figyelembe venni ilyenkor. Amikor eljött a régi énekeskönyv cseréjének ideje, erről a gyülekezeti tagokat különféleképpen értesiítették.

„A svájci református énekeskönyv szolgált számunkra kiindulási alapul, ahol a Zsoltárok alkotják az első részt. A hagyomány is fontos az éneklésben, ezért a régi énekek 60 százalékát átvittük az új énekeskönyvbe” – árulta el Ladislav Moravetz, a Csehtestvéregyház egyházzenei igazgatója, aki több egyházi éneknek is a zeneszerzője, komponistája.

„Az énekeskönyv olyan eszköz, amely az evangéliumot hirdeti és az egyetemes papság aktív használatára szolgál”. Mint mondta, bevezetése folyamatos, s eltart egy ideig, amig a hívek fel nem fedezik az új énekek szépségét, dallamát.

Előadása végén megénekeltette a jelenlévőket és különböző hangzású énekeket mutatott be a Walcker-orgonán.

Méhes Balázs, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánhelyettese „Istentisztelet kántorszemmel“ tartotta meg előadását, amelyben főleg arra kereste a választ, van-e létjogosultsága az istentiszteletek előtti-, illetve utáni orgonajátéknak, s ha igen, akkor milyen darab hangozzék el ilyenkor, mivel nincs semmilyen előírás erre vonatkozólag. Előadását zenei betéttel is illusztrálta.

Papp Anette az új énekeskönyv új tételei kapcsán a Cornelius Becker zsoltárparafrázisait vette gorcső alá, Péter Éva a Szebb, ha ketten összedalolnak előadásában a magyar református egyházzenében lévő biciumokról szólt.

A délutáni részt Szabó Balázs kezdte el, aki az Új Református Korálkönyvet ismertette a hagyomány és megújulás jegyében. Kinczler Zsuzsanna a 21. századi protestáns gyülekezeti éneklés állandóságait és változatosságait vette gorcsó alá.

A gyülekezeti éneket pedig tanítani kell – vallja Berkesi Sándor, akinek a témához kapcsolódó írását Édes Árpád olvasta fel. Az ének és a zene szerepét a gyülekezetépítésében, illetve az új énekeskönyv adta feladatokat és lehetőségeket Bódiss Tamás országos egyházzenei előadó, Károli Gáspár-díjas orgonaművész vázolta fel. Váray Rita előadása pedig a korálról, mint a hangszeres zene nyelvezetének egyik kifejezőeszközéről szólt.

Az egyházzenei konferencia a Református Teológiai Kar és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztályának a közös szervezésében valósult meg.

Az egyházzenei konferenciáról készült képek itt tekintehtőek meg.

Iski Ibolya

Fotó: Szarvas László

események továbbiak →