RendezŐ – Vakációs Bibliahét

2022. május 03., kedd

A pozsonyi egyházmegyében 2022. április 29-én Apácaszakállason került bemutatásra a lelkészek, katechéták és a gyermekek között szolgáló munkatársak számára az idei KOEN Vakációs Bibliahét programja, amelyet idén a felvidéki munkatársak készítettek el (Blanár Gabriella, Böszörményi Tamás, Czinke Tímea, Kiss Miklós, Molnár Éva, Szénási Lilla).

A tábori program központi üzenete: Isten az, aki rendet tesz életünk minden területén! Hiszen egyedül Ő, a mi Teremtőnk ismeri életünk teljes forgatókönyvét, amelyben az Ő terve szerint reményteljes jövő vár ránk. Isten a RendezŐ!

A bevezető jelenetekben a Bagoly, mint az erdő legbölcsebb állata a rendező, aki szeretné Jákób és családjának bibliai történetét filmvászonra vinni az erdő többi lakójának szereplésével.

Az öt napra lebontott bibliai történeten keresztül a gyermekek minden nap megismerkedhetnek és elsajátíthatnak egy-egy nagyon fontos krisztusi jellemvonást (elismerés, türelem, biztonság, hűség, megbocsátás).

A helyszínül szolgáló templomot mozihelyiségre emlékeztető elemek díszítették – elsősorban azzal a céllal, hogy a dekorációs lehetőségek is bemutatásra kerülhessenek.

A történetek megelevenítésén, bemutatásán kívül sor került néhány ének közös éneklésére, ajánlott játékok, kézműves feladatok és az aranymondások tanítási módjának lehetőségeivel való megismerkedésre.

A programról az egyes gyülekezetekből érkező munkatársak a tábori kézikönyvvel, a táborozók számára készített munkafüzetekkel, Jákób és Ézsau történetéről szóló könyvecskékkel térhettek haza. Emellett minden gyülekezet megkapta a bibliai történethez a Blanár Gabriella által készített papírszínházat is, amely reménység szerint nemcsak a táborban, de később is jó szolgálatot fog tenni a gyermekek közti katechézisben.

Az előző évekhez hasonlóan a program támogatói ára idén is 5 euró.

Az öt napos tábor programja:

JÁKÓB és családja

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR -: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.“ (Jer 29,11)

1. nap: Ikrek születnek (1Móz 25,19-26)

Versengés – Elismerés

2. nap: Ézsau eladja elsőszülöttségi jogát (1Móz 25,22-35) és Jákób ellopja az áldást (1Móz 27,1-33)

Türelmetlenség – Türelem

3. nap: Jákób menekül (1Móz 28,10-22)

Félelem – Biztonság

4. nap: Jákób megházasodik (1Móz 29,1-20)

Szerelem – Hűség

5. nap: Jákób hazatér (1Móz 33,1-4)

Megbocsátás

A Kárpát-medencei bemutató napra Rimaszombatban került sor, a képek egy része itt és Apácaszakállason készültek, illetve megtekinthető itt a képgalériában.

Bódi Krisztina

Fotó: Bódi Krisztina, Szarvas László

események továbbiak →