2022. január 25., kedd

2022. január 25., kedd

5Móz 29 és Mt 10,29–42

(ÓSZ) „A titkok az ÚRéi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a fiainkéi mindörökké” (28). Mindent felfogni, megérteni itt soha nem fogunk. A véges ember hogyan is foghatná fel, hogyan is érthetné meg, és hogyan fogadhatná be teljesen a végtelent, az örökkévaló Istent? De ez egyáltalán nem baj, mert nem szükséges mindent tudnunk. Éppen elég ismernünk azt, ami üdvösségünket szolgálja. Ami boldog földi életet ad és ami teljes boldogságra, az örök életre is megtart. Ez viszont nem titok. Ezt meg lehet ismerni. Hiszen az Úr Isten érthetően kijelentette számunkra. Az ő Fiában. Igen, aki az Úr Jézus Krisztust igazán ismeri, az mindent tud, ami tudható. Ez a miénk, sőt a mi gyermekeinké is. Szeressük az utánunk jövő nemzedéket annyira, hogy továbbadjuk, előttük is megismertetővé tesszük Isten kinyilatkoztatott Igazságát.

Fohász: Uram, Istenem, sok minden van, amit nem tudok, nem értek, de van valami, amit biztosan tudok. Tudom, hogy úgy szeretted ezt a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad, hogy aki hisz benne, annak örök élete legyen. Add, hogy e tudás szerint éljek, sőt gyermekeim és minden nemzedék, mert nincs ennél fontosabb ismeret. Ámen.

események továbbiak →