Élménygazdag volt a nyári óvoda a Kiskakasban

2021. augusztus 03., kedd

Nagy volt az érdeklődés júliusban a Somorjai Református Egyházközség Kiskakas óvodájának tematikus hetei iránt. A 47 óvodásból 36 jelentkezett be a tábori üzemmódban működő nyári oviba. A mesterségek hetével kezdődött a nyári program, majd folytatódott a hagyományokkal, amelyet a vizes témájú hét követett. A negyedik héten az indiánok életével ismerkedhettek meg a gyerekek.

„Tudjuk, hogy a szülőknek nagy segítség a nyári óvoda, hiszen hosszú a két hónapig tartó szünet. Felmértük az igényeket, és minden apróságnak helyet biztosítottunk. Tematikus hetekkel  készültünk, amelyek keretében a gyerekek rengeteg új tapasztalatot szereztek“ – mondja Komzsik Dianak, a Kiskakas óvoda igazgatója.

A mesterségek hete keretében az orvos munkájáról mesélt Posvanc Nikoletta, aki mackó és babák segítségével mutatta be az emberi test legfontosabb szerveit, majd orvosi ruhába bújva a gyerekek „gyógyítottak”. A második napon gofrit sütöttek, amit nagy boldogan el is fogyasztottak a gyerekek. A somorjai önkéntes tűzoltók segítségével pedig a gyerekek megismerkedtek a tűzoltók munkájával is, megnézték a tűzoltóautó felszerelését, „tüzet oltottak” és azt is megtudták, hogyan kell sebesültet szállítani. Az első hét mézes nappal zárult, melynek keretén belül a kóstolás mellett a gyerekek megismerkedtek a különböző méhészeti eszközökkel, mint például a füstölő vagy a műlépes keret és a méhészruhát is felpróbálhatták. A legnagyobb élmény a méhek (nem csípős) megfigyelése volt, amelyeket a kezükbe is foghattak.

A nyári ovi második hete is tele volt élménnyel, a hét agyagozással kezdődött, majd a Kuttyomfitty Társulat Egyszer egy királyfi című vígballadája feldolgozásást tekintettük meg az ovisok. A hagyományok hete keretén belül gyöngyöt és búzakoszorút is fontak. Aktívan telt a harmadik, vizesre keresztelt hét is, ahol a horgászat mellett vízibombacsatáztak a gyerekek, de sort kerítettek a fagylaltozásra és megmérettették magukat a „vizes” ügyességi játékokban. Hogyan szelídültek meg a vadállatok?

Kecskés Marika fantasztikus bábelőadását nagyon élvezték a gyerekekek! A vizes hét utolsó napja gyerekkoncerttel zárult. A nagyon jó hangulatú mozgásos délelőttön a gyerekek boldogan énekeltek és táncoltak.A nyári ovi utolsó hetén  az indián élettel ismerkedtek meg az ovisok. Közös volt már a készülődés és ráhangolódás  is a témára, könyveket nézegettek a témával kapcsolatban és a gyerekek neveket választottak maguknak. Ezen a héten 22 kis indián gyűlt össze, nagyon sok érdekes esemény, tevékenység színesítette a napjaikat. Mindenki maga festhette meg a pólóját, fejpántot, nyakláncot vagy karkötőt készített. Az elkészült darabokat magunkra öltötték, s az arcfestés után élték indián életüket. A sátort is állítottak, amelyben elfogalták a helyüket és sok mindent megtudhattak az indián élet érdekességeiről, hangszereikről és indiánokról szóló történetek is elhangoztak. Péntek délután az elkészített kincsekkel, a megfestett pólókkal indultak haza kis indiánok.„Minden héten volt néptánc, a  hagyományos körjátékok mellett olyan mozgásformák, fejlesztő játékok is helyet kaptak, amelyek előkészítik a tánchoz szükséges képességeket“ – teszi hozzá Komzsik Diana, a Kiskakas református óvoda igazgatója.

II

https://kiskakas.edupage.org/

Népszámlálás 2021

események továbbiak →