A templomokban ismét szólhat Isten Igéje

2021. április 24., szombat

A Zsinati Elnökség templomi istentiszteletek tartására buzdítja az egyházközségeket.

A Zsinati Elnökség örvendezéssel fogadta az állami rendelkezést, mely szerint a járványügyi helyzet alakulása immár megengedi, hogy – bár feltételekkel – 2021. április 19-től már tarthatóak templomi istentiszteletek.

Ennek alapján minden egyházközséghez azzal a felhívással fordulunk, hogy – hacsak a legkevesebb hívő (azaz hat fő) részvételével is, de akár több alkalomra elosztva a közösséget – tartsanak templomi istentiszteleteket, vasárnaponként mindenképp.

Ezzel már önmagában is azt az üzenetet hirdetve, hogy az Urat imádó hitgyakorlás visszakerült arra a helyre, amely eleve Isten dicsőségére épült és azt szolgálta mindig is – olvasható a Zsinati Elnökség 2021. április 23-án elfogadott határozatában.

Reformata.sk

események továbbiak →