Szeretethíd 2021

2021. április 20., kedd

A korlátozások következtében tavaly elmaradt a Szeretethíd a Felvidéken, de idén a személyes találkozás reményében újra megrendezésre kerül.

„Jöjjetek, örvendezzünk az ÚR előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt! Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval! Mert nagy Isten az ÚR, nagy király minden isten fölött. Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi. Övé a tenger, hiszen ő alkotta, a szárazföldet is az ő keze formálta. Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az ÚR előtt! Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk. Most, amikor halljátok szavát, 8ne keményítsétek meg szíveteket, mint Meríbánál, amikor Masszánál voltatok a pusztában.” Zsoltárok 94

A Szeretethíd a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány programja, amely azonban már teljesen beágyazódott a környező magyarajkú református egyházak életébe. Tavaly a Felvidéken a járványügyi korlátozások következtében nem tudtuk megrendezni, de már akkor eldöntöttük, hogy ezt a programot folytatni fogjuk. Az elmúlt év mindenkit emlékeztetett arra, hogy mennyire fontosak a közösségeink, és milyen nagy mértékben Istenre és egymásra vagyunk utalva. A Szeretethíd ezt az egymásra utaltságot a segítségnyújtás felől közelíti meg. A fentebb idézett zsoltár is egy olyan esetre emlékezteti az olvasót, amikor Izrael népe a pusztában vándorolt és elfogyott a vizük. Ebben a helyzetben az Úr megmutatta nekik, hogy az életben maradásuk érdekében, akár vizet fakaszt még a sziklából is. A víz keserűsége pedig valójában a nép keserűsége azért, mert nem hittek az Isten mindenható gondviselésében.

Ilyen gondviselésnek és vezetésnek tekinthetjük, hogy a nagy megpróbáltatások ideje után idén ismét meg tudjuk rendezni a Szeretethidat. Hisszük, hogy még állnak azok a pillérek, amelyek meg lehet építeni, fel lehet újítani a kölcsönös segítségnyújtás hídját. Mindezért pedig az Urat, mint szabadító kősziklánkat lehet dícsérni, és együtt ünnepelni a találkozás örömét. Az együtt örvendezés, de ugyanúgy a vigasztalás is történhet énekszóval.

Erről kevesen tudnának jobban bizonyságot tenni, mint az idei Szeretethíd védnökei: Écsi Gyöngyi, a hetényi gyülekezet lelkésze és Kovács-Benkó Fruzsina Borbála radiográfus, a Felszállott a páva vetélkedő győztese:„Mindig úgy igyekszem végezni a munkám, hogy ne homokóra szemcséiként lepergő nap legyen mögöttem, hanem valami szép is történjen a világban. Nagypapám mindig azt mondja, hogy a humor a legfontosabb dolog az életben. Szeret mosolyt csalni az emberek arcára és engem is erre nevelt mindig. Ez a másik táplálékom a világ borzalmai ellen. Az emberek mosolya és öröme.”

Haris Szilárd

események továbbiak →