Fekete március

2021. március 18., csütörtök

Lehetne amiatt is fekete, hogy még mindig hideg van, sok-sok borús óra egymásutánja. Lehetne amiatt is fekete, mert még mindig be vannak zárva templomaink. Lehetne amiatt is fekete, hogy már második éven vette el tőlünk a járvány és a vele kapcsolatos intézkedések Nemzeti Ünnepünk közösségben való megünneplésének lehetőségét. Nem ezektől fekete. Hanem attól, hogy 2021. március 15-én, a Nemzeti Ünnep estéjén elhunyt Dinnyés József, zeneszerző, énekes, daltulajdonos, gitáros.

Nemzedékek nőttek föl a Tiszta forrás, szép szó, Himnusztöredék, Karrier, stb. dalain. Sokak szívének lett kedves a hitvallása: „Költők között zenész, zenészek között költő vagyok. Népem egyharmada szülőföldjétől megfosztottan, más népek fennhatósága alatt él. Önmagam veszteném el, ha a világízlést képviselném és elfutnék nemzeti hagyományaim elől. A Balkán zenei stílusa nem szolgálja, az angolszász muzsika prozódiája megtöri nyelvünk ritmusát. Az utóbbi 300 évben a német zene, értékeivel együtt, elvetette, átigazította még népdalainkat is. A liturgikus egyházi latin zene, Istennek köszönhetően, csak a költészetre hatott, az ősi zenét meghagyta a népnek. Megmaradni magyarnak, hogy felismerjen az erre járó kíváncsi kultúrember, többszörös energiát igényel. Múltunkat átírták és tönkretették. Jövőnket a környező népek elpusztításra ítélték. Megmaradnunk Európában csak következetes munkával lehetséges. Önmagunkat kell felmutatnunk az idő szentháromságának jegyében. Múlt - Jelen - Jövő - ezért élek és dolgozom. Gondolkodom költőként a zenészek között és írok zenét a költők között.”Nemcsak hangzatos szavak ezek, ez volt az ő valósága. E szerint élt és járta a Kárpát-medence magyar lakta vidékeit, kicsi kultúrházait, templomait, börtöneit. Énekelte saját dalait, megzenésített verseket, zsoltárokat. Énekelt, írt, szólt, nem sorolom sem lemezei címét, sem kitüntetéseit, talán, amit kiemelnék, hogy nemcsak énekelte a zsoltárokat, s fűzött egy-egy templomi koncert alatt a zsoltárokhoz korrajzot, történeteket, hanem írta is, gyűjtötte is-ebből született a Huszár Gál megszólaltatott énekeskönyve, Bp, ISMN 979-801666-78-9 c. könyv.

Koncertet írtam az imént, de valójában a koncert szolgálat volt, Isten tisztelete, Egyetemes Egyházunk sok-sok gyülekezetében, a Barsi egyházmegyében is.

Mondom ma a fiaimnak, meghalt Dinnyés Jóska – nem tudták, ki volt. A fiatalok nem tudják, mert nem sztár, nem celeb, hanem szolgálattévő, egy szál gitárral országot járó, sokunk számára jó ismerős, vagy barát, református hívő, magyar és református értékeket hordozó és átadó EMBER volt.

Meghalt Nemzeti Ünnepünkön, 2021. március 15-én, 72 évesen. Ez egyszer gitár nélkül elindult, haza.

Ambrus Erika

Fotó: archív

események továbbiak →