Minden Isten engedelmével és tudatával történik

2020. június 30., kedd

Ki vagyok én, 21. századi ember? címmel tartott közel másfél órás előadást a dunaszerdahelyi református templomban június 25-én Takács Klaudia beosztott lelkész, amelyben a mindennapjainkban felbukkanó, a keresztyéni önazonosság számára veszélyként leselkedő jelenségekre kívánta felhívni a szép számú közönség figyelmét.

Bevezetőjében elmondta, előadásában nem célja megadni a feltett kérdésre a választ, hanem inkább rámutatni azon jelenségekre, amelyek észrevétlenül vagy kisebb nyomokban is, de begyűrűznek a mindennapjainkba, s amelyek veszélyt jelenthetnek a keresztyén önazonosság számára. Kiegészítésként ezért is választotta A jelen kihívásai és a bibliai emberkép összehasonlítása alcímet. „Egy református templom falai közt bátran kimondhatjuk – és reménység szerint mindennapjaink során meg is éljük –, hogy keresztyéni önképünk és önazonosságunk meghatározásában egyedül Isten Szentírásban adott kijelentéseire alapozhatunk. Ez az „emberkép” sosem lépett és nem is léphet fel a teljesség igényével. A Bibliában nincs olyan fejezet, amely csak „az emberről” szólna, sokkal inkább az egészet áthatja az a gondolat, hogy felmutassa a „mi az ember?” kérdésre a választ. Ez az előadás ezért sem kíván élni egy átfogó teológiai antropológia tudományosság igényével, hanem inkább megpróbál néhány fogalom tisztázásával elindulni a téma kibontakoztatása felé” – hangsúlyozta Takács Klaudia.A mai emberkép megértését egészen a teremtéstörténetig vezette vissza, amikor Isten úgy határozott, hogy a saját képére és hasonlóságára teremt embert: mégpedig férfit és nőt, akiket megáldott, majd az kérte tőlük, hogy sokasodjanak, szaporodjanak és hajtsák uralmuk alá a földet. A teremtés befejeződése után azonban nemsokára belép a bűn a világba, ami megrontotta az Isten és ember, de az emberek egymásközti viszonyát is. Isten Jézus Krisztusban megadott kegyelmi válasza alapján a bűn mellett viszont ott állhat a bűnbocsánat, a halál mellett a feltámadás, a kárhozat mellett az örök élet ígérete – röviden így lehetne summázni az előadása felvezetését.Az alapfogalmak tisztázása után feltette a kérdést, hogy mi a helyzet ma, s hol tartanak a XXI. századi emberek? Majd beszélt a mai időket jellemző posztmodernizmusról, az abszolút igazságok megszűnéséről, a 68-as évet jellemző ellenkulturális lázadások megindulásáról, a női egyenjogúságért fellépő feminizmusról. „Ez alatt azt az elméletet értjük, amely magában foglalja a nemi szerepek (át)értelmezését, valamint nők önértelmezését nemi, faji, etnikai, osztálybeli, kor szerinti lebontásban egyaránt. Épp ebben a mozgalomban kerül elő a „gender” fogalma” – mondta Takács Klaudia, amelyről bővebben is szólt előadásában, rámutatva arra, hogy a feminizmus első hullámának központi célja még csak a nők jogi, politikai és gazdasági egyenlővé tétele, főként a választó- és oktatásukhoz való joguk megszerzése, kivívása volt. „A második hullámban ismertté vált „Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik” jelmondat már hatalmas lavinát indított el, erős lökést adva ezzel a társadalmi szerepek újraértelmezéséhez. A harmadik hullámban viszont már egy központi gondolatot sem lehet kimutatni, mert különböző irányban haladnak tovább a nemeket és női (valamint férfi) létet megragadni kívánó elméletek, kutakodások, törekvések” – hangsúlyozta az előadó hozzátéve: Ezek a gondolkodók már nem hajlandók a testet sem a beauvoir-i értelemben vett nyers természetre csökkenteni (nőnek születés), sem csak a társadalom konstrukciójának tekinteni (nővé válás); sokkal inkább látják azt a kettő összefutásánál – a természet és a kultúra kereszteződésében”.Elmondta, hogy a feministák kezdeti törekvései összhangban voltak a Szentírás emberre vonatkozó nézeteivel, de amikor már funkcionális egyenlőség követelése kezdődött, akkor egyenesen szembe mentek tanításaik a keresztyéni igazságokkal. Hangsúlyozta, hogy a másság kérdésének felvetésével (gondolva itt a homoszexuálisokra, transzszexuálisokra, különböző genderekre) azonban az emberből egy rész, mégpedig itt már csupán egy érzés – a vágy – ki-/felemelése, trónra emelése történik. Majd beszélt a gender-elméletről, mint társadalmi rend térnyeréséről, amely szerint az ember különbözhet biológiai nemétől. „Ez azt jelenti, hogy egy férfi nyugodtan érezheti magát vele egykorú nőnek, de akár néhány éves hercegnőnek is… „ – mondta az előadó.

Felhívta a figyelmet a gender mainstreaming-re is, vagy a nemek esélyegyenlősége elvének megjelenítéséről a döntéshozás minden szintjén és területén. Majd úgy fogalmazott, hogy ez egy olyan kezdeményezés ez a nemek esélyegyenlőségének politikai színterén, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a gender-kérdést a politikai élet minden területére be kell vezetni. A program politikai felemelkedésének fontos állomásaiként említette meg az Amszterdami (1997/99), majd a 2008-as Lisszaboni Szerződést. Az elsőben jelenik meg kötelező érvénnyel az Európai Unió szintjén a gender mainstreaming, a másodikban pedig elköteleződés születik a program foganatosítására. „Politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Unió küzd mindenfajta nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés ellen, amivel nincs is semmi baj” – mondta Takács Klaudia, majd emlékeztetett arra a 2015-ben az EU és az ENSZ több szervezete által megfogalmazott követelésre, mely szerint nemileg semleges nevelést kell alkalmazni az óvodákban, hogy ezzel felszámolják a férfiakra és nőkre vonatkozó nemi sztereotípiákat. Ennek jegyében több tőlünk nyugatra eső országban megszüntették a fiús illetve lányos játékokat, vagy éppen heti váltakozásban mutatják be azokat minden gyereknek hozzásegítve őket abban, hogy felnőve eldönthessék, milyen nemi identitásban akarják élni életüket – hangsúlyozta az előadó.

Majd arra a kérdésére, hogy hová tűntek a férfiak azzal válaszolt (Philip Zimbardo: Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak c. könyve nyomán), hogy visszahúzódtak a virtuális világukba, ahol még kiélhetik vadászó és irányító tulajdonságaikat, ahol fontosnak érezhetik magukat és nem kell félniük az elutasítástól. Ezzel ugyan az őket körülvevő világ csupán egy szobányira csökken, de itt mégis sokkal könnyebben megtalálják önmagukat, mint a valóságban. Ezért kell szólniuk a vészjelzéseknek! Ezek a dolgok ugyanis nemcsak ezt a generációt érintik, hanem a gyermekeiket is (ha lesznek még egyáltalán), hiszen nem lesz kitől mást tanulniuk.

Megemlítette a családokat érintő változásokat is, vagyis a nagycsaládokat felváltó nukleáris családokat: a szülők és gyermekek „kicsi” közösségét, majd röviden szólt a transzhumanizmusról, melynek lényege felszabadítani az „emberi fajt” biológiai korlátai alól.„Mindezek tükrében néhány szóval igy jellemezhetnénk a ma emberét: válság, kilátástalanság, magány, közöny és értékrelativizmus. Ha egy bibliai történetet szeretnénk segítségül hívni képi anyagul, akkor ezt Bábel-tornya megépítésének és az azt követő isteni közbeavatkozásnak az elképzelésével tehetnénk, amit igy foglalhatnánk össze: ZŰRZAVAR. Ez jellemzi leginkább a posztmodern korban kirajzolódó önazonosságunkat. Ha pedig maradunk az emberképnél, láthatjuk, hogy leginkább a mások által megalkotott, kívülről formált és körvonalait vesztett képek a jellemzőek. A (keresztyéni/teológiai) kritika felhangzása előtt azonban hadd álljanak itt figyelmeztetőül a posztmodern embernek címezve Kosztolányi Dezső halotti beszédes szavai: „Okuljatok mindannyian e példán. /Ilyen az ember. Egyedüli példány. /… /Az élet egyszer csak őrája gondolt,/ mi meg mesélni kezdtünk róla: »Hol volt…«,/ majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt / a mi ezt meséljük róla sírva: »Nem volt…« / … / Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.” (Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd) Előadását azzal zárta, hogy nehéz feladatok állnak az egyház – mint Isten választott népe –  előtt, amikor – haladva a korral – az újabb és újabb felmerülő kérdésekre kell megadni az Istentől kapott kijelentés fényében a válaszokat. Legjobb alapot és példát ehhez is a Szentírásban találhatunk, hiszen csak jól szemügyre kell vennünk miként használatosak az újszövetségi szövegekben az Ószövetség kifejezései. „Mindezek mögött azonban látnunk kell, hogy mindez Isten engedelmével és tudtával történik. Neki hatalma lenne mindezt egy csapásra átalakítani, ám Ő ilyen keretek közt bíz mai gyermekeire feladatokat. Így halljuk hát meg az apostol figyelmeztetését: „és ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róm 12,2), valamint „mindent, amit csak tesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, általa hálát adva az Atya Istennek.” (Kol 3,17)

Az alkalom Dunaszerdahely város támogatásával valósult meg.

Kép és szöveg: Iski Ibolya

események továbbiak →