Nagyszelmenc személyes Trianonja - A kettészelt falu és gyülekezet

2020. június 05., péntek

A műemlék templomaink c. rovatunkban a műemlékek sorába tartozó felvidéki református templomokat mutatjuk be. Tekintettel a „Trianon 100” évfordulóra, most eltérünk az eddigiektől. A nagyszelmenci református közösség és nem a műemlékek sorába tartozó temploma történetét mutatja be Egri Gergő, a gyülekezet beszolgáló lelkipásztora.

Van egy község és gyülekezet az Ungi Református Egyházmegyében, Nagyszelmenc, mely egyedi módon élte meg azt, hogy elszakították a testvért a testvértől, az anyát a gyermekétől. Azért írom, hogy egyedi módon, mivel a trianoni békeszerződés után a falu Csehszlovákia része lett, ám az ő „személyes Trianonját”, az igazi poklot 1946-ban élte meg a község és a gyülekezet, mikor a szovjet hadsereg a felső vezetés utasítására egy éjszaka alatt meghúzta a határt a község közepén: ezzel kettészakítva a települést, kettészakítva a református gyülekezetet.

Nagy érvágás volt ez a   közösségnek, hiszen ezen a környéken minden Ungvár felé orientálódott. 1920 után, majd az 1938-as Magyarországhoz való visszacsatoláskor is egyben maradt a régió. Úgy tűnt, hogy a 2. világháború után a térség megint Csehszlovákiához kerül vissza, mígnem 1946-ban megtörtént az erőszakos határhúzás. Az agresszív szovjet területfoglalásnak lett martaléka a község: nem voltak tekintettel arra, hogy egy teljes – akkor 800 lakosú – községet és egy nagy református gyülekezetet téptek szét. Családok szakadtak el egymástól, földterületek váltak ketté, hiszen Nagyszelmenc kisebbik része – a mostani Kisszelmenc – a határ túloldalára került, a szovjetek kezébe, ezzel felbolygatva a megszokott életet és rendet. A gyülekezet is megszenvedte ezt a szakítást, hiszen a gyülekezeti tagok egy része a határ túlsó oldalán maradt, és az egyházi földek egy része is a foglalók kezébe került. Egy hatalmas palánk épült meg egyetlen éjszaka alatt a két községrész között, ezzel akadályozva azt is, hogy az emberek, akik a határ két oldalán ragadtak, beszélni tudjanak egymással. Sőt, nem egy alkalommal „eljátszották” azt is, hogyha valaki a családtagok közül a határ túloldalán eltávozott a minden élőknek útján, akkor úgy rendezték a dolgokat, hogy a hozzátartozók ne tudjanak a temetés napjára és idejére megérkezni, hanem csak másnap vagy harmadnap. Erről ad pontos képet Jaro Vojtek: A határ című dokumentumfilmje, melyet 2001–2006 között forgattak. Ezt a tragédiát megélve próbált a gyülekezet talpon maradni, és vigasztalást találni Isten szaván keresztül. A nagyszelmenci egyházközség mind a mai napig élő gyülekezet, és reménykedik a szívében, hogy egyszer ez a határ végleg eltűnik, és újra egyesülni tud a község.

A nagyszelmenci református gyülekezet a reformáció idején alakult, az akkori katolikus templomot átvéve, mint abban az időben szinte mindenütt. Pontos adattal nem rendelkezünk arról, hogy mikor pusztulhatott el ez a templom, vagy volt–e egyéb imaháza, esetleg fatemploma a gyülekezetnek. Annyi bizonyos, hogy az egyházközség anyakönyve 1763-tól áll rendelkezésre. Feltételezések szerint a 17. században lehetett egy kis fából készült imaháza a gyülekezetnek, majd a század végén özv. Pinkócziné adományozott telket a közösségnek, hogy patics (sárral tapasztott) imaházat építhessen, mely egészen 1868-ig szolgálta a híveket. Ekkor a gyülekezet lelkésze, Pazar József – az 1848–1849-es szabadságharc altisztje és a szabadságharc zászlajának őrzője – építtette a most látható templomot késő klasszicista stílusban. Erről tanúbizonyságot a templom külső falán látható emléktábla ad. Ebben az időben épült a parókia is, amely a mai napig a lelkészlak funkcióját látja el. A templom belseje nem a klasszikus vonalat – a központi helyen álló szószéket és úrasztalát körbeveszik a padsorok – követi, hanem a templomhajó hátsó részében, a bejárattal szemben áll a szószék az úrasztalával, velük szemben pedig a padsorok helyezkednek el. A templom a mai kinézetével egyik meghatározó képe a községnek.

Napjainkban a gyülekezet kis létszámú anyaegyházközség. A nyilvántartott 86 személyből a választók névjegyzékében 65 lélek szerepel. Mártha Géza nyugalmazott esperes – aki több mint  40 évig szolgált a gyülekezetben – nyugdíjba vonulása óta az egyházközségben nincs helyben lakó lelkész. 2018. március 25-én, virágvasárnap szolgált utoljára, és búcsúzott el a hívektől. Ez időtől kezdve e sorok írója a közösség beszolgáló lelkésze. A hitben és szolgálatban élő gyülekezet szüntelenül bízik az Úrban, hogy lesz még helyben lakó lelkésze. Még e vírushelyzet sem rendítette meg őket abban, hogy szüntelenül bízzanak az Úr kegyelmében és szeretetében.

A keserű eseményeket megélve reménységük csak Istenben van, és bizalommal tekintenek a jövendő felé is: ahogy mindezidáig, úgy ezután is segíteni fogja őket az Úr, hogy élő gyülekezetként szolgáljon Isten és az emberek felé.

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5,7).

Megjelenik a Kálvinista Szemle 6/2020-as számában.

Népszámlálás 2021

események továbbiak →