- Hogyan fogadta a vezető lelkipásztorának, Görözdi Zsoltnak a felkérését, hogy időseknek tartson istentiszteleteket és látogassa a kórházban lévő betegeket?

- Örömmel fogadtam. Az idősek otthonában végzett szolgálatban ugyanis volt már egy év tapasztalatom. A teológia befejezése után a komáromi gyülekezetbe kaptam kihelyezést segédlelkészként. A városban akkoriban három idősek otthona működött, az egyikben vasárnaponként rendszeresen én tartottam az istentiszteleteket. Hetente egyszer, kedd délután pedig elmentem meglátogatni őket, mert ekkor több időt tudtam közöttük eltölteni kötetlen beszélgetéssel. Amikor itt, Dunaszerdahelyen is lehetőségem nyílt erre a szolgálatra, akkor már nem volt újdonság a számomra, hanem inkább természetes volt. A kórházi szolgálat viszont ismeretlen terület volt. Első alkalommal Görözdi Zsolt tiszteletes úr is velem jött, hogy bemutassa a szolgálat menetét, amely már évek óta rendszeresen működik, mivel a gyülekezet számára ez fontos. Ez a szolgálat leginkább az itt szolgáló segéd-, illetve beosztott lelkészek feladata. Meggyőződésem, hogy az Úr Jézus mindenkihez küldi az övéit, hiszen azt szeretné, hogy minél több emberhez eljusson az evangélium. S ez alól nem kivétel a kórházban levő sem. Sőt, az a tapasztalatom, hogy nagyon is várják az idős és beteg emberek az igei üzenetet. Egyrészt ezért is örültem a kórházi szolgálatnak, másrészt erre nem minden gyülekezetben van lehetőség. Ez egyfajta kiváltság a számomra.

- Miből áll ez a szolgálat?

- Dunaszerdahelyen két idősek otthona van. Az egyik a keleti, a másik a nyugati lakótelepen. Mindkettőben kéthetente, hétköznaponként tartunk istentiszteleti alkalmat, amelyek az ott lakók igényeihez és persze a mi lehetőségeinkhez is van igazítva. Rendszeresen tartunk úrvacsorai és ünnepi alkalmakat, amelyeket a gyülekezet kórusa igyekszik az énekekkel még meghittebbé tenni.  Az idősekkel főleg az istentiszteletek előtt és után van lehetőség a kötetlenebb beszélgetésre. Gondolunk a gyengélkedőkre és fekvőbetegekre is, akik nem tudnak részt venni az istentiszteleten. Felkeressük őket a szobáikban és ott olvasunk nekik Igét, imádkozunk és beszélgetünk velük. Ezt a szolgálatot felváltva végzem a másik beosztott lelkésznővel, Takács Klaudiával. Az idősek otthonában levő szolgálatba a gyülekezeti tagok is bekapcsolódnak. Eljönnek az istentiszteletre, hogy segítsék az éneklést, de szívesen elmennek őket meglátogatni más alkalommal is, vagyis tartják velük a kapcsolatot.

- Milyen rendszeresen látogatja az idős embereket?

Kórházi szolgálat rendszeresen van, heti egy alkalommal. Az idősek otthonában kéthetente. Viszont a gyülekezetünkhöz tartozó idősebb emberek meglátogatása is a szolgálati területemhez tartozik. Ez főleg igény szerint történik, vagy akár meghívásra, illetve az érdeklődésem alapján, amikor úgy érzem, hogy az érintettnek szüksége lenne egy kis beszélgetésre. Ilyen esetben  igyekszem időt szakítani erre, de ebből a szolgálatból a többi lelkipásztor is kiveszi a részét.

- Hogyan fogadják Önt, mint lelkipásztort az idősek otthonában?

- Örömmel. Mindig nagyon várnak, de nemcsak engem. Mivel kiszakadtak a régi és megszokott közösségükből, s nincs már lehetőségük templomba se menni, ezért nagyon igénylik és fontos is számukra az Igehallgatás. Meg a közös éneklés, imádkozás.  Sajnos a mostani időszakban, a koronavírus-járvány idejére meghirdetett karantén miatt azonban nincs lehetőségünk megtartani ezeket az alkalmakat, bár nagyon várják az idősek. Igyekszünk ezért írott formában prédikációkat eljuttatni hozzájuk, de telefonon is érdeklődünk felőlük, vagy felhívjuk őket egy kis beszélgetésre.

- Csak reformátusok látogatják az alkalmakat?

- Nem. Mindkét idősek otthonában vannak katolikus testvérek is, akik rendszeresen részt vesznek az  istentiszteletünkön. 

- Mivel idős embereket látogat, akik mögött tartalmas életút van, hogyan készül fel a szolgálatára?

- Az Úr előtti elcsendesedéssel, imádsággal. De ez minden szolgálatra vonatkozik. 

- A kórházban elsősorban kik között tesz látogatást? A gyülekezethez tartozókhoz vagy más településről érkező reformátusokhoz is bekopog, vagy csak azokhoz, aki igényli az igei szolgálatot, a beszélgetést?

- A kórházi látogatás nagyon különleges. Erre az ebéd utáni szabad időt használom fel, amíg nem jönnek a látogatók. Ez mintegy két óra időtartamot jelent. A fekvőbeteg részlegeken szinte minden osztályra bejárásuk van lelkészeknek.  A dunaszerdahelyi kórház dolgozói nagyon előzékenyek és támogatják a lelki szolgálatunkat, ami nagy segítség a számunkra. Természetesen vannak olyan osztályok, ahol súlyosabb betegek vannak, mint az intenzív osztály, ahová csak a név szerint megnevezetthez mehetünk be. A többi osztálynál pedig úgy működik, hogy mindegyik szobába bejárásom van. Bemutatkozok, megmondom miért jöttem. Szívesen olvasok Igét, imádkozom és beszélgetek azzal, akiknek erre igénye van. Céltudatosan rá szoktam kérdezni, hogy van-e a szobán református, azonban nemcsak kimondottan feléjük szolgálok, hanem mindenkihez odamegyek, aki megragadja az alkalmat. Ha a gyülekezetünkből van bent beteg, akkor hozzá akár többször is bemegyek, vagy a gyülekezet másik két lelkésze is.  Sőt, nagyon gyakran a környező református gyülekezetekből levő betegek felé is tudok szolgálni.- Mitől más az idősek otthonában lévő közösség és a kórházi között?

- A kórházban a heti látogatáson kívül kéthetente vasárnap istentiszteletet is tartunk a kápolnában. Erre az alkalomra kevesen, sőt, előfordul, hogy senki nem jön el. De az is megesett, hogy katolikus vallásúnak szóltam az igéről, mert akkor egyedül neki volt igénye az Úr szavára. A kórházban nem nagyon lehet igazi gyülekezetről beszélni, inkább csak egy közös alkalomról. Lehet, hogy többet nem is találkozom azzal a személlyel, akit meglátogattam, vagy aki eljött az istentiszteletre. Viszont az idősek otthonában, mivel tartósan ott élnek az emberek, a rendszeres alkalmak összekovácsolják őket. Nagyon érdekes, hogy az otthonban lévő reformátusok vagy az alkalmat igénylők egy közösséggé alakultak át annak ellenére, hogy nem mindenki volt a helybeli gyülekezet tagja. Sőt, nemcsak eljönnek az alkalmakra, hanem még szolgálnak is. Van, aki hívogatja a többieket, felkeresi az új lakókat és érdeklődik a reformátusok felől.  Van, aki az ajtóban vár, van aki pénztárosi feladatokat vállal. Van énekfelelős is, aki kiválasztja a liturgia énekeit, de van, hogy segít elkezdeni az éneket. Mindez spontán alakult ki. Mint egy mini gyülekezet, élő tagokkal, akik szolgálnak és számon tartják egymást.

- Van lehetőség a személyes beszélgetésre, az imádkozásra is?

- Igen, ez elengedhetetlen része a szolgálatnak és van is rá igény. Minden esetben igyekszem a kórházi beteg ágya mellett Igét olvasni, pár szóval elmagyarázni, majd imádsággal zárni a találkozást. De természetesen nagyon fontos megadni a lehetőséget a betegnek arra,hogy arról beszéljen, ami foglalkoztatja: akár a betegségéről, érzéseiről, családjáról, illetve bármiről. Ez egyben egy lelkigondozói beszélgetés is, ahol elsődleges a másikra való odafigyelés, a meghallgatás. 

- Általában mennyi időt tölt el egy helyen?

- Ez igény szerint történik. Fel kell tudni mérni a befogadóképességet, valamint a beteg testi állapotát. Minden beszélgetés egyedi. Van, aki csak annyit igényel, hogy olvassak Igét és imádkozzak, de beszélgetni nem szeretne. Ezt elfogadom. Van olyan is, aki pedig sokkal több időt igényel, mert kiönti a szívét. Azt nem utasíthatom el azzal, hogy nincs rá időm. Hiszem, hogy mindig az Úr jár előttem, és Ő készíti elő ezeket a találkozásokat. Akivel beszélek arra úgy tekintek, hogy éppen miatta kell itt lennem. Azt a két órát, ami a rendelkezésemre áll a kórházi szolgálatomban, igyekszem bölcsen kihasználni.

- Az idős emberek, akiket látogat, mennyire engedik magukat közel a lelkészhez? Lelki dolgokról beszélgetnek szívesebben vagy inkább arról, ami éppen foglalkoztatja őket?

- Különböző tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Nagy százalékában nyitottak, akár mély és belső dolgokat is megosztanak velem. Örülnek, hogy van, aki meghallgatja őket és figyel rájuk. Az pedig, hogy lelkész vagyok, az nagy részben bizalmat ébreszt bennük. Nem minden esetben az Ige és annak üzenete foglalkoztatja őket, de mivel megbíznak bennem, ritkán fordul elő, hogy a felszínes dolgoknál maradnak. Előfordul, hogy kérdéseket tesznek fel az őket foglalkoztató témákkal kapcsolatban. Jó, hogy ilyenkor az Igével válaszolhatok és így ügyesen igei útra terelhetem a beszélgetést. Hiszen pont azért vagyok ott, hogy az Úr Jézusra irányítsam a figyelmet. Ezek a beszélgetések felelősséggel is terhelnek. Nem zárul le a feladatom azzal, hogy meglátogattam őket, hanem mindazt, amit megosztottak velem azt imádságban, egyéni csendességemben is az Úr elé viszem. Nálam természetes, hogy rendszeresen imádkozzam értük. A kórházi látogatásnál mindig viszek magammal lelki irodalmat, olvasnivalót, amiből majd később meríthetnek, de Igés képeslapot vagy könyvjelzőt is. Hiszem, hogy az Úr ezen kis figyelmességek által is munkálkodik. Volt rá példa, hogy akit meglátogattam betegként a kórházban, a következő évben visszakerült, s újbóli találkozásunkkor elmondta, még mindig őrzi a tőlem kapott igés képeslapot, s milyen jó érzéssel, szívesen emlékszik vissza a beszélgetésünkre.Több alkalommal is megtapasztaltam a kórházban, hogy ha a szobán lévő három beteg közül csak az egyik igényli a vele való beszélgetést, akkor előbb utóbb a többiek is odafigyelnek, sőt van, hogy be is bekacsolódnak, részeseivé válnak annak, s elmenetelem előtt pedig jelzik, hogy hálásak ezért az alkalomért. Tudomásom van róla, hogy távozásom után tovább folytatódott a szobatársak között a megkezdett beszélgetés. Nagyon jó megtapasztalni, hogy nagyon sokakat van lehetőség így elérni. Sőt, mivel heti rendszerességgel látogatom a kórházi betegeket, az ott dolgozó nővérek is megszólítanak és velük is beszélgetek, nekik is vannak kérdéseik.

-Hogyan és mivel tud feltöltődni egy-egy ilyen szolgálat után?

- Az igazság az, hogy nagyon kimerítő tud lenni a kórházi szolgálat. Sok energiát elvesz. Viszont fel is tölt. Vannak olyan alkalmak, amelyek után úgy jövök el, hogy megláttam, milyen csodálatosan előttem járt az Úr. Használni tudott, elkészítette a találkozási lehetőséget a beszélgetésre. Az önmagában is örömmel és hálával tölt el, ha úgy tudok eljönni a kórházból, hogy én is feltöltődtem. De természetesen vannak nagyon megterhelő találkozások is. Ilyenkor szükségem van az elcsendesedésre és imádságra, hogy az Ige közelében, az Úr jelenlétében letegyem a szolgálat terhét, és Nála megújuljak.

Iski Ibolya                                                                                   

Kép: Iski Ibolya, archív