- Szerintem ugyanolyan nehezen, mint bármely más hivatásban lévő, aki emberekkel foglalkozik. Az, hogy a napi ige csöndessége megvan a lelkipásztornak, az gyülekezettől független. Az viszont nagyon hiányzik, hogy nem tudunk személyes kapcsolatban lenni a gyülekezeti tagokkal, a falu közösségével, azokkal az emberekkel, akikkel lélek szerint valóban testvérek vagyunk. Most magamról beszélek, aki húsz éve van itt, ebben a gyülekezetben, aki úgy érezheti, hogy befogadta ez a gyülekezet és elfogadták. A személyes kapcsolatok nagyon hiányoznak.- Hogyan tudja mégis tartani a kapcsolatot a hívekkel? Milyen formában?

- Ha most cinikusan szeretnék fogalmazni, akkor azt mondhatnám, nagyon jókor engedte az Úr Isten ezt a vírustörténetet ránk. Az informatika és a civilizáció, beleértve a technikát, elérte azt a szintet, hogy szinte mindenki mindenkivel kapcsolatban tud lenni. Igaz, nem fizikailag, nem a valós, hanem a virtuális világban. Ezeket a lehetőségeket használjuk ki. Telefonon, fb-oldalon, e-mailen, messengeren, amilyen úton-módon csak lehet, próbáljuk tartani a kapcsolatot. Hívjuk egymást telefonon. Szervusz tiszteletes úr, hogy vagytok, mi újság? Hívom a gondnokot is, ők hogy vannak? Dolgoznak-e még? Igen, ők még dolgoznak a cégnél. A kollégákkal is így vagyunk. Telefonon beszélünk egymással. Ez van. Elmúltak a személyes kapcsolatok időszakai az utóbbi három, illetve négy hétben. Korábban nem volt olyan hetünk, hogy két vagy három kolléga ne állt volna meg a lelkészi vagy az esperesi hivatalban. Ha nem is ügyet intézni, de megkérdezni: mi újság, hogy vagyunk? Nos, ez elmúlt, de a telefonhívások megvannak. Érdeklődünk egymás felől. Ami az igei szolgálatot illeti, abban személy szerint nekem van egy furcsa érzésem. Elismerem, egy jó időszakot hozott ez a bezártság. A heti rendszerességű gyülekezeti, a vasárnapi és a hétközi istentiszteletekre, a bibliaórákra korlátozódnak. Március végétől, azzal, hogy itthon vagyunk, elindítottunk az apácaszakállasi gyülekezetben mindennap egy délelőtti áhítatot. Nagyon jó úgy foglalkozni az igével, hogy nemcsak elolvasom, végiggondolom egy kis csöndességben, ahogyan általában szoktam, hanem szolgálatra készülni minden nap. Ezt a 8-12 perces áhítatot, az isteni üzenet átadását nem lehet rögtönözni, arra készülni kell. Így állt be a napirend az utóbbi hetekben. A gyülekezet igei szolgálata jelen pillanatban úgy néz ki, hogy minden nap tíz órától az apácaszakállasi egyházközség fb oldalán egy rövid reggeli áhítat szólal meg.

Az egyébként januárban elfogadott éves missziói tervünk szerint minden igei alkalom továbbra is megtartatik, úgy ahogy eddig is. Csak nem a gyülekezeti teremben, a templomban, hanem a mobiltelefonom előtt, a virtuális világban, az interneten, a gyülekezet fb oldalán. Így tartottuk húsvét előtt és után, s így zajlottak az ünnepi alkalmaink. A napi áhítatokat a gyülekezeti teremből, kicsit közvetlenebb környezetből közvetítjük élőben. A vasárnapi istentiszteleteknek viszont megadjuk a hagyományos tekintélyét azzal, hogy egy állványon bevisszük a telefont a templomba, s onnan közvetítjük az igehirdetést.

- Amikor a lelkipásztor belép a templomba és látja, hogy üres, hiányoznak a hívek, mert nem jöhetnek, s így kell az isteni üzenetet átadnia, nem lesz szomorú? Nehezebb ilyenkor a szolgálat, ha nem látja a híveket?

- Nem könnyű. Az, biztos, hogy nem könnyű. Őszintén szólva, amikor belépek a templomba, s valóban az üres templom fogad, - bár az igazsághoz tartozik az is, egyik alkalommal sem voltam teljesen egyedül - sokszor eszembe jut egyik elődömnek, néhai Görözdi Miklós esperesnek, aki a 70-es 80-as években szolgált itt, egyik Apácaszakállasról mondott mondata. „Voltak olyan vasárnapok, amikor beszolgáló lelkipásztorként eljöttem ide, a parókián, - az egyik szobában tartottuk az istentiszteletet - három asszonytestvér várt. Mondtuk, várjunk még, Erzsike néni nincs itt. S amikor megjött, akkor kezdtük”. Az utóbbi hetek vasárnapi istentiszteletei hasonló módon történtek nálunk is. Amióta a templomi alkalmak be vannak szüntetve, azóta minden vasárnap 11 órakor megszólaltatjuk a harangjainkat. Jeleztem a gyülekezeti tagoknak, hogy én ott leszek a templomban. Ha valaki bejön egy imádságra, akkor együtt tudunk lenni. Úgy vélem, ez nem a közösségi tiltásoknak a megszegése, mert nem meghirdetett, szervezett istentiszteletről van szó. Aki ezekben a nehéz időkben úgy gondolja, hogy a lelke odaviszi őt a templomba, akkor hogyan mondhatná neki a lelkipásztor: kedves testvérem, légy szíves menjél haza. Ez olyan, mintha a kórházból a beteg embert elkergetné az orvos. Sőt, talán még rosszabb. Én ezt nem tudnám megtenni. - Vannak, akik el is jönnek?

- Nagyon jó lenne azt mondani, hogy igen. Hivatalosan viszont azt kellene mondani, hogy nem, mert betartjuk az előírásokat. Én viszont a valóságot mondom. Eddig minden vasárnap hárman vagy négyen voltunk a templomban. Pontosan azért, hogy aki jön, és ott szeretne lenni, azt nem küldöm el. Volt, hogy felhívtuk az egyik rendszeresen járó testvért, hogy most már interneten követheti az istentiszteletet, s ha gondolja, otthonról is tudja nézni. Az igazság viszont az, hogy az ott lévők zömében a családtagjaim. A feleségem át szokott jönni. A fiam pedig biztosítja a közvetítést, én ahhoz nem értek.

- Minden gyülekezeti tag, illetve gondolok itt főleg az idősekre, figyelemmel tudja kísérni az internet segítségével a bibliaórákat, istentiszteleteket? Megvan nekik a megfelelő eszközük erre? S van-e erre vonatkozólag valamilyen visszajelzése?

- Ezt nem tudom. A reggeli áhítatoknál néha, de a vasárnapi istentiszteletkor a hirdetésekben kérni szoktam a fiatalokat, hogy amennyiben egy háztartásban élnek a szülőkkel, nagyszülőkkel, akkor segítsék őket abban, hogy megtalálják ezeket az igei perceket a gyülekezet fb oldalán. Van, hogy írott formában is feltesszük az áhítat szövegét, amit le is lehet tölteni, kinyomtatni, majd átadni az idősebbeknek. De nincs pontos adatom arról, hogy mennyire jutnak el ezek a szolgálatok konkrétan az apácaszakállasi a hívekhez. Hihetetlen viszont számomra az, mennyi sok ember van ott a virtuális világban. Amíg egy vasárnapi istentiszteleten - egy 350 lelkes gyülekezetben - az éves látogatottság 50-60 fő, addig egy-egy 8-10 perces virtuális üzenetet hatezer emberhez is eljut. Egy-egy ilyen szolgálatot 3-4-500 ember néz meg. Ennek köszönhetően olyanoktól is jönnek visszajelzések, akikről nem is gondoltam, hogy a számítógép előtt ülve meghallgatnának egy igei magyarázatot.

- Ha a hívek nem jönnek el a templomba, akkor elmarad az adakozás is, s az adományok Isten dicsőségére. Megérzi majd az egyházközség az ebből származó bevétel hiányát egy idő után? Vagy már most érezhető?

Egés- en biztos, hogy a Pozsonyi Református Egyházmegyében is vannak, főleg kis lélekszámú gyülekezetek, ahol az anyagiak nagyon-nagyon sokat jelentenek. Az apácaszakállasi gyülekezetben az  anyagiak mindig másod- vagy harmadrendű kérdések voltak, mert amire szükség van, azt mindig kirendeli az Úr Isten. Úgy gondolom, hogy a gyülekezeti tagjaink pontosan tudják, hogy az egyház is nem egy, hanem sok házból áll össze, s ennek fenntartása mit igényel. De most egy olyan időszak van, amikor munkahelyek szűnnek meg, emberek maradnak egzisztencia nélkül, amikor mindenki azt várja milyen csomaggal fog segíteni a kormány, hogy egyik hónapról a másikra meg tudjanak maradni azok, akik nehéz helyzetbe kerültek. Nagyon méltatlannak tartanám, ha az egyház arról beszélne, hogy  anyagiakban hogyan leszünk. Hiszem, hogy az Úr Isten ezt el fogja rendezni, s egyetlen egy gyülekezetnél sem fogják kikapcsolni sem a gázt, sem a villanyt, mert nem tudta befizetni a számlát a márciusi, áprilisi elmaradt perselypénzek miatt. Egészen biztos vagyok abban, hogy az Úr Isten matematikája és az „isteni költségvetés” működni fog. Csak bízni és hinni kell ebben.

- Milyen reménységet tud tolmácsolni azok felé, aki már várják a koronavírus-járvány végét, hogy szabadabban tudjanak mozogni, találkozni. Türelem, kitartás?

- Elsősorban kitartás. A türelmét nagyon könnyen elveszti az ember. Én magam is itthon. Nem tudom mikor voltunk feszültebb helyzetben a feleségemmel, mint most az utóbbi időben, amikor nagyon sokat vagyunk együtt. A változatosság kedvéért belekötünk egymásba. El tudjuk viszont intézni a kis konfliktust két-három pengeváltás után egy-két puszival, vagyis nem olyan komoly a dolog. De ha nem tudnánk kitartani egymás mellett akár ebben a helyzetben, akkor az nagyobb baj volna. Minden történelmi rossz rárakódást vegyünk le most erről a kifejezésről. Viszont kitartást kérek mindenkinek. Amikor előjött az a szlogen, mind a pozsonyi, mind a budapesti kormányzati részről, hogy vírusügyben maradjanak otthon az emberek, akkor ennek a „Maradj otthon!” felszólításnak volt a számomra egy furcsa áthallás. Ha ezt hallom vagy olvasom, eszembe jut mindig: végül is nekünk van egy második otthonunk, egy mennyei hajlékunk. S nekünk ebben a nehéz helyzetben is otthon kell maradni. Az Isten kezében, a mennyei hajlék reménységében. S ha innen nézzük a dolgot, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy ki fogunk tartani, és túléljük ezt az időszakot. Isten túl fogja velünk éltetni, mert hiszem, hogy megtart.

Iski Ibolya