Virágvasárnap Nagypéntek és Húsvét előtt az utolsó böjti vasárnap. Az ünnepnek a legelterjedtebb bibliai igéje, amelyre fókuszálunk, a legszorosabb módon az ünnepléssel, az örömmel van összekötve. Mégsem feledkezhetünk meg arról, hogy ez a nap kezdete a mi intenzívebb bűnbánati elcsendesedésünknek a mi Urunk halála előtt. S ebben az elcsendesedésben ma a jelenlegi teljes világot érintő sorsunk a legnagyobb motivációnk. Hirtelen, emberi módon értelmezhetetlen előzmény nélkül találtuk magunkat egy olyan helyzet közepette, amely alól senki nem tudja kivonni magát. Országok vezetői, uralkodók, politikusok, gazdag emberek, és egyszerű földi halandók váltak egyenrangúvá ebben a járványban, bár egy-két hónapja még sokan hangoztatták érinthetetlenségüket. S azóta bezárkózunk, félünk, s kérdezgetjük, hogy kinek a műve mindez? Válaszként Jézus megkísértésének története jut eszembe, akit a legyőzhetetlenség illúziójának láthatatlan közvetítője háromszorosan is megkísértett, de nem sikerült elérnie, hogy ámítása kapcsán érinthetetlennek gondolja magát, hogy megszakítsa a negyven napos böjtöt, a felkészülést arra az útra, amiért ebbe a világba érkezett.

Virágvasárnapon is ennek a tudatos lemondásnak az alázata látható cselekedetén. Bevonul Jeruzsálembe, szamárháton, mint egy alázatos szolga. De a világ úgy fogadja, mint egy fejedelmet, királynak kijáró tisztelet övezi. Az emberek lelkét öröm hatotta át, s kitárt karokkal ujjongtak: „Hozsánna, Áldott aki jön az Úr nevében, Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!"

Mennyire érzett vajon örömöt Jézus, mi játszódhatott le lelkében? Az ünneplő tömeg között vonult, de lelki szemeivel látta a „..feszítsd meg!"-et kiáltó sokaságot is. Bátran kijelenthetjük, hogy a következő napok eseményeit úgy irányította, hogy a tömegben a „Feszítsd meg!" végül elhangozzon! Ebbe a rövid egy hetes útba belefért még sok tanítás, jel, csoda, amikor Isten hatalmát és Országát kellett közvetítenie. Amikor pedig Heródes elé került kihallgatásra, s aki meglátva őt, megörült, s Lázár feltámasztásához hasonló csodát várt tőle, Jézus nem válaszolt kéréseire (Lk23,8–9). Más feladata volt, minthogy attrakcióvá váljon egy múló pillanatért. Alázat, önfeláldozás, engedelmesség az úton, amelyen a feladata a bűn, a halál legyőzése önmaga áldozatával. Az Atya szeretetébe ölelve s benne megerősödve, tudva mi vár rá, nem lázadt, nem fordult vissza, hanem Virágvasárnapon végérvényesen vonult be arra az útra, amely a halálon át vezetett a feltámadáshoz, Isten országához. Mindezt értünk, bűnös emberekért, a világért.

A virágvasárnapi ünneplésünket és örömünket helyezzük megváltó Krisztusunk kegyelmébe. Csendesedjünk el és valljuk bűnbánattal előtte, hogy sokszor gondoltuk mi is, hogy érinthetetlenek vagyunk, hogy a siker és a győzelem nélküle is elérhető, az idilli állapot megtartható. Erősödjön meg bennünk a hit, hogy ez csak akkor lehetséges, ha őt követve járjuk az engedelmesség és az alázat útját, ha Krisztus személyes megváltónkká lesz. Engedjük, hogy kimentsen a felelőtlenül gondolkodók és ünneplők sűrűjéből, hogy a virágvasárnapi alázatban vezessen át abba a országába, amelynek Ő a királya és Ura. Ámen.

Fecsó Kassai Yvett, péderi lelkipásztor