Életünk minden napján harcolunk a káosz ellen. Hétköznapi módon, talán nem is tudatosítva, de ezt tesszük. Rendetlenség a lakásban, mosogatni való a konyhában, szennyes ruha a kosárban, szervezetlenség a munkahelyen vagy éppen a mostani idők erőfeszítései egy testet-lelket megrontó kór ellen... Napról-napra ugyanaz a harc a rendért, hogy elkerüljük a rendszer összeomlását.
Belegondoltunk-e már abba, hogy éppen ezt az életfeladatot bízta a Mindenható az emberre: rendet tartani, megőrizni a meglévőt, megtartani a rábízottat?

Létezik a tudományban egy ismert fogalom: „az entrópia törvénye", amely kimondja, hogy az a rendszer, amely magára marad, széthullik. Ezen egyébként nincs mit csodálkozni, és saját bőrünkön is megtapasztaltuk már számtalanszor, hogy ha a rend erői visszavonulót fújnak, a káosz veszi át a helyüket. A Szentírás erről így szól: „A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá..." (Róm 8,20).

Pedig Isten az embert éppen nem hiábavalóságra teremtette, hanem a teremtettség művelésére, őrzésére, mondjuk ki: a rend megtartására ott, ahova helyeztetett. Harcolni a rend felbomlása ellen, a rendszertelenség ellen, a széthullás ellen. Ez Isten megbízatása, amelyhez ő bölcsességet és erőt is ad azoknak, akik ezt tőle hittel kérik és várják. Kitartóan építeni, plántálni akkor is, amikor az minden józan emberi ésszel szemben áll. Hogy ez adott esetben a lakás kitakarítását, a konyhakert gondozását vagy a béke(sség) megőrzését jelenti-e, az másodlagos. Mindenkinek a reá bízott dolgokban kell hűséggel megállnia.

Adja ehhez az Úristen mindannyiunknak Szentlelke vezetését! Ámen.

Pólya Csaba, párkányi lelkipásztor