Lk 22,31–32

2020. március 15., vasárnap

„Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet!”

Alapigénk egyik szereplője Simon Péter, akinek már volt találkozása Jézussal, de mivel a nagy és döntő találkozás még nem következett be, továbbra is vannak támadható felületek az életében, például a hűség területén. Évek óta Jézussal jár, a Megváltó már a Golgota árnyékában van, tehát sok mindent átéltek ők ketten, Jézus mégis rámutat arra, hogy a hűséggel és a Mellette maradással még gondok vannak. Inti Pétert, de nem csak őt, hanem az összes többi tanítványt.

Arról beszél nekik, hogy olyan idők jönnek, melyek nehézségeket rejtenek. Látszólag Péterhez beszél, de a többi tanítvány felé is irányozza mondanivalóját. „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát” (31.v.). A rostálás tulajdonképpen nem más, mint erőteljes rázás. A búzaszemeknek olyan erővel történő rázása, hogy azok egymásnak csapódjanak. Ez szó szerint megrázkódtatás. Ez vár rátok – mondja Jézus. A rostán áthullik előbb a polyva, a szemét, aztán a széttöredezett magok és végül marad a búzaszem. Mivel rostálja majd a tanítványokat és a mindenkori tanítványokat a Sátán? Elsősorban az életükben bekövetkező történésekkel. De bármi is okozzon megrázkódtatást, a Kísértő egyetlen célja: kirázni a hitünkből! Eltaszítani az Úr Jézus mellől. Összetörni. Jézus figyelmeztetésének célja van: viharban kitartani, nehéz időben megállni, új napra várni meg kell tanulni. A megrostálásra fel kell készülni. A tanítványoknak szembe kell nézniük Jézus szenvedésével és halálával, tehát nehéz idők következnek rájuk. Fel kell készülni. A kísértő Sátán megrostál, de nem az övé az utolsó szó! Megrázó lesz ugyan, ami jön, de végül is a rázás következtében a búza tisztul. Az életünk viharaiban, akár a megrostált búza, a hitünk tisztul. Kihullik belőle az óemberi maradvány: bizalmatlanság, hitetlenség.

Jézus bíztató szóval fordul oda a tanítványi körhöz. Mintha csak azt mondaná: Ne féljetek! Én imádkoztam értetek, hogy el ne fogyatkozzék hitetek. Krisztus hatalma az imádságban mutatkozott meg: az Ő szava hatalom! Sok erőt tud adni a mindennapi életünkben, ha tudjuk, hogy valaki imádkozik értünk, valakinek fontosak vagyunk. Mennyivel több erőt jelent a hívő embernek, hogy maga az Isten Fia könyörög értem?! Mert ez nem kevesebbet jelent, minthogy az életem az Ő hatalma alatt áll.

Feladatot is kap Péter: erősítse atyjafiait. Ő is imádkozhat másokért. Segíthet abban, hogy mások is, akik rostálás alatt vannak, el ne veszítsék hitüket. Gyakoroljuk ezekben a nehéz időkben a másokért imádkozás szolgálatát!

Szopó Ferenc, bodrogszentesi lelkipásztor


események továbbiak →