Vágfarkasdon református óvoda és bölcsőde is lesz

2019. április 26., péntek

A templom és a parókia melletti telken épül fel a negyven óvodásnak és tizenöt bölcsődésnek helyet biztosító oktatási-nevelési intézmény Vágfarkasdon. A tereprendezés után az építkezési munkálatok május végén – június elején kezdődnének el. Az épület 2020. március 31-ére készülne el. Az egyházközségi alapítású óvodába és bölcsődébe felekezeti hovatartozás nélkül várják a gyermekeket.

„Vágfarkasd később kapcsolódott be a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programba, mert az egyházközség korábban nem tartotta indokoltnak, hogy a településen református óvoda és bölcsőde induljon“ – mondja Erdélyi Pál lelkipásztor. Az elmúlt év folyamán azonban egyre több szülő és az óvodákban oktató pedagógus is arról panaszkodott, hogy komoly gondok jelentkeztek: kevés a hely, nem ideálisak a feltételek és a viszonyok. Ezek az információk indították el az egyházközséget abba az irányba, hogy a Egyetemes Egyháznál érdeklődjön, van-e még lehetőségük bekapcsolódni az óvodafejlesztési programba. „A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetősége  pozitívan reagált a megkeresésünkre és zöld utat kaptunk egyházközségi fenntartású református óvoda és bölcsőde indítására a községben“ –  teszi hozzá a lelkipásztor. 

Az önkormányzati fenntartású óvodában két csoport áll a magyar gyerekek rendelkezésére. A demográfiai mutatók jelzése szerint hamarosan szűkös lesz a községi óvoda. „Emiatt lenne lényeges és fontos számunkra, hogy új alternatívával rukkoljunk elő. Egyelőre még több lehetőség körvonalazódik. Van ugyanis egy olyan elképzelés, hogy az egyházközség átvenné az önkormányzati magyar óvodát. Ezzel azonban sajnos nem tudnánk növelni a jelenlegi kapacitást. Egy másik lehetőség szerint megépülne a református óvoda és megmaradna az önkormányzati is. Egyházközségi óvodában kis- és középcsoportosok lennének, az önkormányzatiban pedig a nagycsoportosok, akik már készülnek az iskolába. Így húsz hellyel többet tudnánk biztosítani a magyar óvodát látogatók számára“ – ismerteti a lehetséges megoldásokat Erdélyi Pál, hozzátéve, hogy az épület elkészüléséig még sok minden megváltozhat.

Az egyházközség az óvodának és bölcsődének helyt adó épületet a templom és a lelkészlak melletti telken tervezik felépíteni. Pontosan ott, ahol korábban is már működött az egyházi iskola. Az annak helyt adó épületek még ma is megvannak, bár az évtizedek során több átalakítást is eszközöltek rajtuk. A terepszemlét tartott építész azonban nem tartotta ideálisnak a program megvalósításához ezeket az épületeket. Statikailag már nem bizonyultak biztonságosnak, és túl bonyolult lett volna az átépítésük, így a presbitérium az épületek lebontása mellett döntött. A megfelelő teleknagyság kialakítása érdekében megvásárolták még a szomszédos 12 áras családi házat is magába foglaló telket. Az épületeket tehát lebontják, majd pedig az így kialakított helyen építik fel az új oktatási-nevelési intézményt.

Az óvodát és bölcsődét is magába foglaló épületet Csémy Olivér komáromi építész tervezte, amely nagyon jól alkalmazkodik a templom és a környezet stílusához. Az U alakú épület egyik szárnyában a két csoportos óvoda, a másikban az egy csoportos bölcsőde kapna elhelyezést. A bölcsődébe 12-15 gyermeket várnak, az óvodát pedig 40 gyermek számára alakítják ki.

Tizenöt évvel ezelőtt a község vezetése gazdasági és egyéb anyagi megfontolásból úgy döntött, hogy a magyar és a szlovák nevelési nyelvű óvodákat az alapiskola egyik, ezen célra kialakított szárnyában helyezi el. Majd azokat jogilag is a helyi alapiskolák hatáskörébe rendelte. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az óvodásoknak az iskola épületében nincs meg a megfelelő komfortérzetük. Több száz tanuló között kell boldogulniuk, és csaknem mindenben az iskolához alkalmazkodniuk. A szülők többsége és az ott tanító pedagógusok is nehezményezik ezt a helyzetet. Mellesleg az óvoda a falu szélén található. A gyerekeknek pedig hosszú utat kell megtenniük, ha egy-egy kultúrházi rendezvényen részt szeretnének venni, mert a falu központja bizony elég távol van, sajnos alig bírnak már visszagyalogolni – sorolja a tényeket a lelkipásztor, majd hozzáteszi: „Mi itt sokkal jobb feltételeket tudnánk biztosítani“.

Április közepére elkészült az épület komplett tervdokumentációja, s már az elvi építkezési engedélyt is megszerezték. Pozitív visszajelzés érkezett a mérnöki hálózatok kapcsán is. Napokon belül elkészül az épületegyüttes költségvetése, majd kiválasztják a kivitelezőt. A régi épületeket közül pedig már egy kisebbet le is bontottak. A tervek szerint május végén, június elején el is kezdődhetnek az építkezési munkálatok.

A tervek szerint az épület 2020. március 31-ére készülne el, s ezt követően hamarosan el is indítanák a bölcsődei foglalkozást. Az óvoda elindítása másfél éves folyamat, de ha a helyi óvoda egyházközségi fenntartás alá kerülne, akkor az új épületet hamarább, akár a következő év szeptemberében a gyermekek már birtokba vehetnék. Az óvodába és a bölcsődébe nemcsak a református gyermekeket várják, hanem felekezeti hovatartozás nélkül minden magyar család előtt nyitottak. A gyülekezet számára örömet jelent ez az új kihívás, ami nemcsak lehetőséget, hanem felelősséget is jelent. „Az óvodát nemcsak felépíteni, hanem működtetni is kell, ami bizony nem lesz egyszerű feladat. De bízom abban, hogy az Isten megadja majd erre is a módokat és a lehetőségeket. Tény, hogy a jelenlegi épületek lebontása anyagilag visszavetik a gyülekezetet, hiszen ezek használatáért bérleti díjat kapott az egyházközség. Ettől a bevételi forrástól most már el kell tekintenünk. De bízunk abban, hogy a jó Isten lelkiekben majd kárpótol bennünket, és megmutatja azokat az utakat is, amelyek által ezen intézményeket majd működtetni tudjuk“ – mondja Erdélyi Pál lelkipásztor.

Reformata, Iski Ibolya

Kép: Csémy Olivér - az óvoda és bölcsőde látványterve - 

események továbbiak →