Körlevél

2019. április 18., csütörtök

Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat 2019. évi húsvéti körlevele.

Miért vagyunk szomorúak?

”És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus. És beszélgetének magok közt mindazokról, a mik történtek. És lőn, hogy a mint beszélgetének és egymástól kérdezősködének, maga Jézus hozzájok menvén, velök együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatának, hogy őt meg ne ismerjék. Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, a melyeket egymással váltotok jártotokban? és miért vagytok szomorú ábrázattal? ” Lukács 24, 13-16.

Teológus korunkban meghalt egyik évfolyamtársunk édesanyja. Lelkészfeleség volt, férje 56-os elitélt. Több gyermeket neveltek a megpróbáltatások nehéz éveiben, amikor a gyülekezeti tagoknak, falubelieknek is megtiltották, hogy segítsenek a nélkülöző papi árvákon. Néhány teológus részt vett a temetésen és kissé értetlenül számoltak be a temetési igéről: Miért vagytok szomorú ábrázattal? Egyszerű falusi gyerekek voltunk, teljesen más jellegű temetési beszédek jártak akkoriban, talán ma is. Volt magyar református egyházi történelmünkben olyan korszak is, amikor a cirkalmas temetési beszédek, személydicsérő siralmak terjedtek, s csak ezek jelentek meg a szakirodalomban. A feltámadás reménységét számtalan koporsó mellett belepte a szomorúság, a vigasztalanság, a keserű lázadás. Korabelei temetési énekeink is hasonlóak voltak.

Negyven esztendő szolgálati távlatából elevenednek meg testvéri arcok, néha gyerekek és fiatalok, akiket jómagam temettem. Bevallom, mindössze kétszer olvastam életemben ezt az igét koporsó mellett: Miért vagytok szomorú ábrázattal? Akkor mélyhitű, szolgálatos lelkű testvéreket temettem, s tudtam, hogy a család nem botránkozik meg e gyászolókhoz „nem illő” kérdésen.

Ma már tudom, az emmausiak történetét a hellén irodalom egyik remekművének tartják, világirodalmi érték. Én evangéliumi értékét dicsérem, mert Jézus maga szegődik az életük országútján bandukoló és egymással leverten beszélgető tanítványok mellé és megkérdezi, miért szomorúak.

Gyakran lehet okunk szomorúságra, s de jó, ha valaki átöleli a vállunkat, megpróbál kilendíteni letört-ségünkből. A gyász is az életünk része, a szomorúság szó talán kevés is a belső érzések kifejezésére. S a korábban sokszor hallott, történetekben jól ismert feltámadásban nem mindig tudnak az emberek megnyugodni. A halál próbára teszi a legedzettebb, mélyen bibliás testvéreket is. Sokkal inkább az emlékek, az igazságtalanság érzése teszi zavarossá a szemünket, látásunkat. Magán- és családi életünk megrázó válságai mellett nemzeti szomorúságunk, pesszimizmusunk sem ismeretlen. Konzervatívnak is nevezett reformátusságunk gyakran inkább a szomorúak gyülekezete. Ebből csak az előttünk- és velünk járó Jézusra figyelve törhetünk ki.

Amolyan emmausi úti evangélizáció zajlik az Igénkben. Nagy szükség lenne rá mai világunkban is. A húsvéti evangéliumok ismeretében tudjuk, mi történik. Izráel reménysége, Jézus, Nagypénteken kereszthalált szenved. E kivégzési mód kegyetlenségét jól ismerték az akkor élők. Spartacus levert lázadása után több ezer keresztre feszített haldoklik a Rómába vezető hadi úton. Csakhogy a megátkozott kereszthalál Jézus által a feltámadás dicsőségébe vezet Húsvét reggelén. Jézus a lelkünk legmélyére szeretne rákérdezni. Tudod-e testvér, hogy a halál minden fájdalma ellenére nem végállomás, hanem híd, melyen át Isten országába jutsz, a megígért atyai házba, ahol nincsen gyász és nincsen fájdalom? Példás életű, jóval idősebb testvértől megkérdeztem, ha mégis úgy alakulna, hogy én kell eltemessem, van-e választott igéje? - Van! - felelte határozottan Vincze bátyám. A Zsid. levél 9,27. ’És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet’. Dehát Vincze bátyám olyan mélyhitű ember, fél az itélettől. Én se szeretném elbízni magamat, de senki sem kerülheti ki az Úr elé állást. László Dezső egykori kolozsvári esperesről emlékszem, súlyos betegségében azt kérte családjától, ne titkolják előle közelgő halálát, mert szeretne készülni a Krisztussal való találkozásra. Ilyen értelemben lehet élni a feltámadás dicsőséges áldásával. Hogy van örök élet, Isten országában elkészített lakóhelyünk vár. Ez esetben ’oszlik lelkünk barna gyásza’ (Ady) és felszárítja a könnyeket a kegyelem. Örömre válik a szenvedés, mert Isten szeretete nem engedi, hogy az utolsó szó a szenvedésé legyen. S ha éppen a szavakba fogózunk, tegyük ezt igei módon: ’az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez’ . 2Kor. 7,10

Ha azt hiszed, itt lent, mindent elvesztettél, ha előre mentek, akiket szerettél. Ha tán azt gondolod, most már egyedül vagy, van még egy Valaki, aki árván nem hagy. Van még egy Valaki, kihez odafuthatsz, van még egy Valaki, Akit átkarolhatsz. Van még egy valaki, Akit megölelhetsz, Akitől igazi békességet nyerhetsz. Tudod testvér ki az? Ki a te Barátod? Menj a Golgotára, ott majd megtalálod!

Csoma Irén

események továbbiak →