Eszterke köszöni a segítséget

2018. december 02., vasárnap

A Vágfarkasdon szolgáló Erdélyi lelkészházaspár harmadik, másfél éves, súlyos szívbeteg Eszter lányukat november 6-án műtötték meg  a linzi gyermekszív kórházban. A sikeres beavatkozást követően két héttel később már együtt lehetett otthon a szeretteivel. A műtét költségét, amely 61 600 eurót tett ki, a családnak sikerült kifizetnie, köszönhetően a jószándékú akadozóknak.

Erdélyi Anita a közösségi hálón keresztül adott hírt arról, hogy a súlyos szívbetegként, 2017 májusában született Eszter lányukat ismét meg kell műteni. Születése után pár nappal ugyan  már sor került egy hasonló beavatkozásra, de az sajnos nem hozta meg a kívánt eredményt. A pozsonyi szívkórházban végzett vizsgálatok eredményei egyre rosszabbak lettek, és az orvosok jelezték, hogy Eszterkére előbb vagy utóbb újabb műtét vár. Isteni gondviselés által azonban az édesapa összetalálkozott egy régi barátjával, Dr. Mészáros Ferenccel, akivel még prágai diákévei alatt ismerkedett meg. Az Ausztriában gyermekorvosként tevékenykedő orvos közbenjárására Eszterke átesett egy bécsi kivizsgáláson, amely a kislány állapotát súlyos, életveszélyesnek diagnosztizálta, és azonnali műtéti beavatkozásra javasolta.

Az édesapa a bécsi kivizsgálás eredményeit ismertette a pozsonyi klinikával, akik továbbra is a halogatás és kivárás álláspontjára helyezkedtek. A szülők végül úgy döntöttek, hogy nem fogják kislányuk életét kockáztatni, és ezért egy nagyobb gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező klinikán végeztetik el Eszterke szívműtétét, számolva azzal, hogy nem kis anyagi terhet is vesznek ezáltal magukra.

Műtét után

A biztosító ugyanis nem téríti meg azon külföldön végzett műtétek költségeit, amelyet Szlovákiában is el lehetne végeztetni. A szülőkben felmerült egy gyűjtés meghirdetésének a lehetősége is, illetve külföldi szervezetek megszólítása is adakozás céljából. Hitükről és bátorságukról tettek a szülők tanúbizonyságot, amikor a teljes költségnek csupán egy kis része volt meg, mégis felvették a kapcsolatot a linzi gyermekkórházzal, hogy Eszterke műtétét ott végezzék el. 
Erdélyi Anita a közösségi hálón a  következő bejegyzést tette: „Emlékszem, amikor  férjemmel magunkba roskadva ültünk az irodánkban. Aznap értesültünk arról, hogy előreláthatóan a műtét sokkal drágább lesz, mint azt előre vártuk. 10 ezer Eurónk volt akkor, 50-60 ezer hiányzott és három napunk volt a Linzbe való indulásunkig“ Majd arról ír, hogy a visszalépésen is gondolkodtak, túl nagynak tartották ezt a vállalkozástól. Másnap azonban a bibliaolvasó vezérfonal szerinti az aznapi Ige az volt, amikor Isten vizet fakasztott a kősziklából a pusztában vándorló reményét vesztett nép számára. Ők akkor ezt egyértelmű üzenetnek vették: Isten nekik is vizet fakaszt majd a sziklából. Majd eldöntötték, nem lesznek olyan hitetlenek, mint a pusztában vándorló nép... A Linzbe való indulás előtt pedig azt a biztatást kapták Isten Igéjéből, hogy meg fogják ismerni Isten jóvoltának szélességét, hosszúságát, magasságát és mélységét, valamint hogy Isten végtelen bőséggel mindent megcselekedhet feljebb, mint ahogyan kérik vagy mondják. Erre alapozva indultak el az "ígéret földjére", most pedig elmondhatják, hogy Isten minden ígérete beteljesedett a számunkra. Eszterke túl van a műtéten, ők pedig a rengeteg jó szándékú ember adományából kölcsön nélkül ki tudták fizetni az árát.

Eszterke a játékaival
Erdélyi Anita az egyik bejegyzésében a következőket fogalmazta meg: „A sikertörténet rendezője Isten volt. Itt a sok szenvedés közepette egy ének dallamára nyugodott meg Eszterke, azóta is ezt énekelve altatom, és ennek szellemében fogjuk őt nevelni tovább, hogy kis élete egyszer megtérítse azt, amit belé fektettetek Isten dicsőségére“. 
A szülők, Erdélyi Pál és Anita már több alkalommal is kifejezték köszönetüket az adományozóknak, minden egyes adományt, minden imádságot, minden biztatást és kedves szót! „Hiszem, hogy adományaitok olyanok, mint a vetés, amely meghozza gyümölcsét és sokszorosát arathatjátok majd le életetekben Isten áldásaként“ – írja Anita.

Vidáman és elégedetten

November 27-én a vágfarkasdi kultúrházban egy nagyszabású gálával is megköszönték legkisebb leányuknak, Eszterkének nyújtott gyors és rendkívüli közösségi segítségnyújtást. Fellépett az egyházközség dalárdája, a negyedi Napsugár énekkar, Kamocsai Gál László és Szabó Árpád nótaénekesek, Vadkerti Imre, Derzsi György, Kovács Koppány, Sipos Dávid, Zsapka Attila és Jónás Csaba előadóművészek.

Útra készen a linczi kórházból

Eszter egy bájos, életvidám kislány, aki mindig mosolyog, tárt karokkal fut azok elé, akiket ismer és szeret, és mindenkinek kedvesen integet, akivel csak találkozik. Így volt ez a műtéte előtt, s a sikeres beavatkozásnak köszönhetően remélhetőleg még nagyon sokáig így lesz a továbbiakban is.

Eszterke testvérei körében

Elérkezett az adventi időszak. A várakozásé, amelyben mindenki valami másnak a beteljesülését várja. Az Erdélyi lelkészházaspár az adventi időszakban hitünkben és Istenbe vetett bizalmukban megerősödve és Isten kegyelmének köszönhetően várják a szeretteik körében eltöltendő karácsonyi ünnepeket.

Reformata, Iski Ibolya

Kép: családi fotók

események továbbiak →