Szavazatunkkal támogathatjuk a Timóteus ház közösségi kertjének megvalósulását

2018. november 29., csütörtök

A komáromi és dunaszerdahelyi önkénteseket tömörítő KompAkt nonprofit szervezet az idősek otthonaként működő Timóteus-ház mellett 50 négyzetméteres közösségi kertet alakítana ki abból a pályázati pénzből, amelynek az elnyeréséhez kérik a támogatók szavazatait.

A környezetvédelmet és a tudatos életmódot szívügyüknek tartó négy család októberben alapította meg a Kompakt nonprofit szervezet / ketten közülük a komáromi gyülekezetnek a tagjai/, hogy egy szélesebb körrel is megismertessék elveiket. Nevüket egyébként a komposztálás szó első négy, az aktivitásnak pedig az első három betűjéből állították össze.

A világhálón keresgélve bukkantak rá az Általános Hitelbank idei évre meghirdetett pályázatára, amely azonnal cselekvésre indította őket. Kitalálták, hogy létrehozhatnák a régió első közösségi kertjét, amelyet az egyházközségi alapítású idősek otthona mellett alakítanának ki közösen a Timóteus n.p. szervezettel, s ehhez pedig jól jönne egy sikeres pályázat. Fazekas László püspök, aki egyben a Komáromi Református Egyházközség lelkipásztora is, támogatta a kezdeményezést.

A Második élet - Druhý život elnevezésű pályázatot a Kompakt és a Timóteus n.sz. közösen nyújtotta be. Egy permakultúra alapú mintakertet hoznának létre, amelynek a gondozásába a Kompakt tagjai és a még jó teherbírású gondozottak is besegíthetnének.

A pénzügyi intézet által szeptemberben meghirdetett felhívásra mintegy 400 projekt érkezett. Az illetékesek ebből választották ki a megyénkénti nyolc projektet, amelyre szavazni lehet. A 64 projekt közé sorolták be a KompAkt közösségépítő céllal létrehozandó mintakertes elképzelését.

A december 9-ig tartó telefonos szavazás dönti majd el, hogy a pályázat kiírói megyénként melyik tervezet megvalósulását támogatják 10 ezer euróval. Érdemes voksolni, hiszen ezen kívül még a három legtöbb szavazatot kapott pályázatot is segítik anyagilag.

A pályázatot a következő honlapon lehet támogatni: https://www.nadaciavub.sk/komunitne-granty

Reformata, II

események továbbiak →

Reformáció 500