Az egyházmegyéből érkező presbitereknek és lelkipásztoroknak szánt előadását először személyes hangvétellel kezdte, amelyben elmesélte pályaválasztásának a történetét. Tájékoztatásul elmondta, hogy amiről beszélni fog, azt ne tekintse senki okoskodásnak, vagy dicsekvésnek, s ne is kezdje senki magában mondogatni, hogy náluk ezt különféle okok miatt  nem lehet megcsinálni. Majd javasolta, hogy mondanivalóját  tekintsék egyfajta „élménybeszámolónak”, amelyből egy-egy építő, inspiráló mozzanatot mindenki haza tud vinni és be tud építeni az otthoni gyülekezeti munkájába!

Elmondta, hogy lelkészcsaládba született, s így lehetősége nyílt belülről látni, mit jelent egy gyülekezet vezetőjének lenni, és ez milyen életformát igényel /teremt a lelkész és családja számára. Szülei kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül pedig belelátott különböző „típusú” lelkészcsaládok életébe: számos hiteles és hiteltelen „modellt” látott – mindenféle kegyességi irányzatban. Kicsi gyermekként természetes meggyőződése volt, hogy ha majd felnő, lelkész lesz. Sokáig más terveket szövögetett, míg közel 22 évesen „Isten sarokba nem szorította”. Hajdú Zoltán Levente úgy fogalmazott, hogy Isten sorban zárta be a lehetőségek kapuit előtte, és csak egy maradt nyitva: a teológia, a lelkészi pálya. Így is élte meg, hogy Isten döntött helyette. A teológia első évében nem is érezte igazán a sajátjának, a saját belső meggyőződésének a döntést. A teológia első éve után megnősült, és a második évtől minden gyökeres fordulatot vett az életben. Egyre erősebb, biztosabb belső elhívást érzett a gyülekezeti lelkészi szolgálatra, és a teológusközösségben is vezető lett. Harmadévesként érezte azt, hogy Isten „speciális” szolgálatra hívja: a kisgyülekezeti lelkipásztori szolgálatra.

Hajdú Zoltán Levente1998-ban végzett a budapesti teológián. Sokan furcsállták, hogy miért akar egy minden tekintetben életképtelennek nyilvánított falusi kisgyülekezetbe – Szóládra - menni lelkésznek. „Meggyőződésem és tapasztalatom  az, hogy Istennek van egy jó terve minden egyes ember és minden egyes gyülekezet életére nézve. Ha az ember és a keresztyén közösség kész odaadóan és cselekvő módon belehelyezkedni Istennek ebbe a jó tervébe, akkor Isten csodákon keresztül vezeti ma is az övéit, ugyanúgy, mint ahogyan azt a Szentírás lapjain olvashatjuk! Isten csodáinak vagyunk a tanúi a szóládi gyülekezetben immár 20 éve!“ – mondta az előadó.

Elárulta azt is, hogy a gyülekezetében emberek térnek meg, betegek gyógyulnak meg, életek változnak meg és többszörösére növekedett a gyülekezet aktív tagsága. Sőt, a közösség szervezeti aktivitását és az alkalmakat tekintve, beleértve a gyülekezeti intézményeket. Mindezt úgy, hogy a „passzív létszámok”, tehát a névjegyzékileg nyilvántartottak száma nem változott, sőt a népszámlálási adatok szerint még csökkentek is.

Előadása közben feltette a kérdést, hogy mennyire múlik rajtunk  Egyházunk jövője, majd a választ öt lépésben fogalmazta meg. Előtte azonban hozzátette: „Ne a hitünket vizsgáljuk, hogy milyen cselekedetekre vagyunk képesek, hanem kezdjünk el cselekedni,  essük bele magunkat a tevékenységekbe, és közben rájövünk, felismerjük, megértjük, hogy ezáltal erősíti, újítja, acélozza meg a hitünket az Úr!“

Az előadó utalt arra is, hogy a mostani alkalom egy jó példa erre: „Akik eljöttek, itt vannak, pedig annyi más dolguk is tehetett volna. Ez számomra nagyszerű bizonyítéka annak, hogy elkötelezett hitű szolgálója vagy a gyülekezetednek, odaszánt munkatársa vagy az Úrnak az Ő Egyháza építésében, de legalábbis akarhat veled valamit Isten. De nem is biztos, hogy olyan szívesen jöttél, de most mégis itt vagy“ – mondta Hajdú Zoltán Levente, aki öt gyakorlati kérdést fogalmazott meg: szembenézni önmagunkkal, a gyülekezeti önmagunkkal, a gyülekezeti valósággal, majd imádkozva és dolgozva ráhangolódni a kooperatív /együtt-működő gyülekezeti cselekvésre.

Elmondta, hogy a lényegi megoldások nem „kívülről” (állam, közegyház), hanem belülről (Lélekből) jönnek, s aki maga is lelkes, az másokat is lelkesíteni fog. „Meg kell keresni, ki, hol, miben tud kiteljesedni a szolgálatban, kinek mi az elhívása, ki milyen kegyelmi ajándékokat, karizmát kapott“ – mondta a presbiteri szolgálattal kapcsolatban azzal a meggyőződéssel, hogy nincs olyan ember, aki ne kapott volna elhívást, akinek ne lennének kegyelmi ajándékai. „Csak ezeket fel kell ismerni, ki kell bontakoztatni, élni kell vele!“ – hangsúlyozta az előadó.

Rámutatott arra is, hogy ma amikor már mindenki használ GPS-t, könnyű értelmezni, hogy mit jelent az, hogy a gyülekezetépítés folyamatos tervkészítés és újratervezés mentén zajlik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bármilyen jó is a terv, mindig jönnek új és váratlan, akár előre tervezhetetlen helyzetek, vagyis a tervezés és újratervezés nem szükséges rossz, hanem a dolgok természetes és szükséges velejárója!

Előadásában klisék és illúziók nélkül szólt az elkötelezettséget és odaszántságot igénylő presbiteri szolgálatról. Elmondta, hogy a presbitérium olyan emberek csapata, akik rendszeresen, nem kedvtelésből, hanem elkötelezett szolgálatként jelentős időt és komoly energiát, a gyülekezeti átlagot meghaladó anyagi teherviselést is vállalnak a gyülekezet közösségéért, amit ráadásul még örömmel és lelkesen is teszik azzal a lelkipásztorral együttműködve, aki a gyülekezetben szolgál. „A presbiternek számolnia kell azzal, hogy akár teljes az összhang, akár feszültségek vannak, a lelkész és a presbiterek közötti cselekvő dialógus elengedhetetlen a gyülekezet építése szempontjából!“ - hangsúlyozta a szóládi lelkipásztor.

Majd szólt a presbiter alkalmasságáról is, rámutatva arra, hogy aki azt gondolja magáról, hogy ő példaértékű vezetője a gyülekezetének, és olyan nagyon elégedett önmagával, az ne vállaljon szolgálatot! Számára hívő embernek lenni azt jelenti: úton van, s a maga méltatlanságát és alkalmatlanságát látva rábízza magát Krisztusra és arra a szolgálatra, amiben Ő vezeti.

Elmondta azt is, hogy presbiterként számolni kell az emberek sokszínűségével, amely személyi összetételében, szervezetiségében és működésében a gyülekezetet jellemzi, s amely – remélhetőleg – egyre inkább jellemezni fogja. Zárszóként hozzátette: „Ne a hitünket vizsgáljuk, hogy mire vagyunk képesek, hanem kezdjünk el cselekedni, vessük bele magunkat a tevékenységekbe, s közben rájövünk arra, hogy ezáltal erősíti, újítja, acélozza meg a hitünket az Úr!“

Előadása végén a hallgatósággal megosztotta, hogy miként működik Szóládon a presbitérium. Rámutatott arra, hogy a vasárnapi istentiszteletekről a presbiterek csak kivételes esetben, komoly indokkal hiányozhatnak, és minimum egy, maximum két hétközi alkalmon rendszeresen ott kell lenniük. Minden második héten kötetlen presbiteri munkamegbeszélésen, minden negyedik héten pedig hivatalos presbiteri gyűlésen kell részt venniük. Minden presbiter számára meghatároztak egy úgynevezett „figyelem kör”-t. A gyülekezeti tagoknál /családokat arányosan elosztották a presbiterek között/ a presbitereknek évente legalább egyszer látogatást kell tenni, intézni a gyülekezettel kapcsolatos ügyeiket és közvetíteni a lelkész, vagy a presbitérium felé a kéréseket. Előre beosztott rendben a presbiterek az istentiszteleti alkalmak előtt szolgálatot látnak el: így a gyülekezeti tagok az aktuális praktikus kérdéseikkel tudják, hogy kit kereshetnek, illetve a vendégeket, ritkán látott tagokat is ők fogadják, segítik. A gyülekezetben a presbiterek számára a naptári év elején (január első felében) és a gyülekezeti évad kezdetén (szeptember második felében) egy szombaton egésznapos csapatépítő napot tartanak. A lelkész minden presbitert évente kétszer személyes beszélgetésre  hív  a parókiára család, magánélet, munkahely, hétköznapi dolgok, hitélet, lelkiség, presbiteri szolgálat, gyülekezeti tevékenységek témakörben. A szóládon megválasztott presbitereknek javasolják azt is, hogy vegyenek részt évente legalább egynapos, vagy annál hosszabb presbiteri képzésen, vagy hitmélyítő alkalmon.

Hajdú Zoltán Levente szóládi lelkipásztor előadása végén javasolta a presbitereknek, hogy lépjenek be a Magyar Református Presbiteri Szövetségbe, tájékozódjanak a szövetség tevékenységéről, is lehetőségeik szerint vegyenek részt annak országos lelki-szellemi vérkeringésében.

Reformata, Iski Ibolya

Fotó: KRE