Egy lépéssel közelebb

2018. november 13., kedd

Régóta várt eseményre került sor november 9-én, pénteken, a rimaszombati Csillagházban: első konferenciáját rendezte a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Cigánymissziója. A még nem intézményesült, de egyre komolyabb munkát végző szervezet célja a közös látás és saját stratégia megalkotása volt, melyben a Magyarországi Református Egyház Cigánymissziójának munkatársai is aktív szerepet vállaltak.

Pál apostol azt írta Korinthusbeliekhez első levelében, hogy csak úgy tudta minél szélesebb körben terjeszteni Jézus Krisztus evangéliumát, ha a célcsoporthoz hasonlóvá („zsidónak zsidóvá”) vált. A cigánymisszió is ilyen, és ebből kiindulva hasonlót fogalmazott meg Tóth Zsuzsa, az „Egy lépéssel közelebb” címet viselő, 2015-ös, PhD-dolgozatában: a romák között végzett szolgálatban is cigánnyá kell válni ahhoz, hogy hozzájuk is eljusson az örömüzenet. A kiadvány az első lépést jelentette a romák reformátussá válásának útján, hiszen egymás mélyebb megismerése nélkül nem alakulhat ki hit- és szeretetközösség az egyházban.

Zsuzsa évek óta koordinálja referensként a felvidéki református cigánymissziót, jelenleg nyolc településen működik kisebb-nagyobb hívő cigány közösség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) berkein belül. Noha aktív munkatársakból általában nincs hiány helyben, az egymástól legtávolabb fekvő települések csaknem 360 kilométerre találhatóak egymástól, amely központ híján igencsak megnehezíti az együttműködést.

Mivel a felvidéki református egyházmegyék elhelyezkedése nagyjából megegyezik azzal a területtel, ahol a szlovákiai cigányság él, ezért elengedhetetlen, hogy nagyobb fokozatra kapcsoljon az ott végzett munka – azaz, hogy a fentebb idézett mű címéhez kapcsolódva a résztvevők közösen tegyék meg a következő lépést. Ez a szándék formált igényt arra, hogy az érdeklődők egy konferencia keretében ismerkedjenek meg a Felvidéki Református Cigánymisszió múltjával, jelenével és terveivel, elsősorban tájékoztató, ezzel együtt viszont aktivizátori szereppel felruházva azt.

Koncz Eszter nyitó áhítatában úgy fogalmazott: „Van, hogy kimerülünk mások segítésében, de ne essünk kétségbe! Isten ilyenkor mindig hozzánk is küld segítőket.” A komáromi Selye János Egyetem teológushallgatója hozzátette, hogy a Biblia nem hallgatja el kiválasztottainak nehézségeit – Illés és Gedeon is megvívta a maga csatáját, a misszióban pedig mindannyian olyanok lehetünk, mint ők, a lelkekért folyó harc során. Ebben a küzdelemben vállalnak fontos szerepet a dél-koreai misszionáriusok, akárcsak Magyarországon – Park Sung Kon lelkipásztor rövid prezentációjában villantott fel néhány képet szolgálatukról.

Tóth Zsuzsa a koreaiak példáján keresztül hangsúlyozta ismét a megismerés fontosságát: „Én sem születtem falak és előítéletek nélkül, de Isten lebontotta azokat.” A szolgálatba először önkéntesként bekapcsolódott referenssel beszélgetve nagyon hamar világossá válik, hogy számára nem munka, sőt, még csak nem is szolgálat a cigánymisszió, sokkal inkább létkérdés. Időt, energiát nem kímélve járja a gyülekezeteket, családot látogat, szervez, dicsőít és evangelizál. „Óriási a lehetőség arra, hogy az SZRKE missziói egyházzá váljon: a reformátusság megtartó ereje felértékelődik, amikor sokan úgy tekintenek itt a romákra, hogy „nem elég, hogy szlovákiai cigány, még felvidéki magyar is’” – teszi hozzá.

A felvidéki cigánymisszió munkáját a házi bibliaórák, ünnepváró és játékos alkalmak, gyerektáborok teszik ki, de sokkal többre lenne igény. „A szolgálat egyik legfontosabb célja, hogy látást, ötleteket, módszereket, segédanyagokat adjon a gyülekezeteknek” – mondta Zsuzsa, a konferencia nagy része pedig e gondolat mentén olyan programok és lehetőségek bemutatásáról szólt, amely szélesítheti a cigánymisszió tevékenységét.

A Svájci Protestáns Egyházak Szervezete, a HEKS  öt éve, öt közösségben van jelen a Felvidéken. „Az itt végzett munka megmutatja, hogy igenis lehetséges a cigánymisszió!” – hangzott Angela Elmiger, a HEKS közép-európai megbízottjának következtetése. „A folytatáshoz azonban az SZRKE-nek stratégiára és több munkatársa van szüksége, és támogatniuk kell azokat a gyülekezeteket, ahol nyitottak a misszióra” – mondta.

A konferencia vendégei voltak a holland GZB (Gereformeerde Zendings Bond – Református Missziói Szövetség) munkatársai is: a Holland Protestáns Egyházon belül működő szervezet nemrég került kapcsolatba a Felvidéki Református Cigánymisszióval, és nagyon komoly szándékuk van arra, hogy egyre több szlovákiai magyar cigány ismerje meg az örömhírt.

„Az szeretnénk elérni, hogy egyre több gyülekezet jöjjön létre Szlovákia délkeleti részén, hogy növekedjen az emberek missziós látása, mellyel el- és befogadhatják a romákat Jézus Krisztus testeként” – fogalmazott Diane Palm. Célkitűzéseiket tíz pontban fogalmazták meg, melyben többek között a hálózatosodás, a teológiai-missziológiai szaktudás megosztása, roma fiataloknak adott ösztöndíjak, és cigánymissziós kezdeményezések támogatása szerepel. Ennek egyik eleme jelenleg a megvalósulás útjára lépett, a GZB és az SZRKE finanszírozásában ugyanis hamarosan cigánymissziós központ létesül Felsővályon. A konferencián a cigánymisszió fontosságát hangsúlyozta Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke is. „Az a célunk, hogy az Istentől drága ajándékba kapott evangéliumot hirdessük mindenki felé” - mondta.

A szervezethez kapcsolódóan, hasonló látással rendelkezve mutatkozott be az a holland, de Debrecenen élő házaspár is, akik komoly elhívást éreznek a romák között végzett szolgálat iránt.

A több mint öt éve intézményes keretek között, egyházi támogatással működő Magyarországi Református Cigánymissziónak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy segítse a felvidéki munkát: Tóth Anita referens hosszan ismertette szolgálatuk koncepcióját, alapvetéseit és eredményeit, kihangsúlyozva az együttműködés fontosságát. Velkey Laura HEKS-projektkoordinátor a szervezet hazai működéséről, és egy éve elindult iskolai inklúziós programjáról beszélt, Mózes Áron WISZ-igazgató pedig az MRE cigány szakkollégiumaiban zajló életet mutatta be – utóbbi irányításával a konferencia másnapján kezdődött el a Felvidéki Református Cigánymisszió stratégiájának megalkotása.

A cigánymisszió egyik kulcseleme a gyerekszolgálat, melyben a nyírteleki Kedvesház kiemelkedő munkát végez hosszú évek óta. Az élményszerző-tevékenységközpontú tanulásra és tanításra épülő program szlovákiai adaptációjából Vavrek Hubay Gabriella, a Ternipe Egyesület munkatársa adott némi ízelítőt a konferencia résztvevőinek.

Szó esett a tanoda és a roma mentor projekt múltbéli eredményeiről, valamint a jelenleg is futó Esélyteremtő Együttműködési Hálózat működéséről, melynek legfőbb célja a hátrányos helyzetű családok hatékonyabb elérése. Szintén hazai példa a Biztos Kezdet Gyerekházak hálózata, amely komoly lehetőséget rejthet magában a Felvidéken: az itt végzett munkáról Kűrti Orsolya bánrévei intézményvezető szólt.

Annak ellenére, hogy az esemény programja folyamatosan változásokon ment keresztül, mindenki inspirációkkal és reménnyel gazdagon térhetett haza az önfeledt dicsőítés után – akár a mindössze két alkalommal próbált, mégis tökéletes összhangban játszó zenekar dalait dúdolva. Ez is megmutatja, micsoda erő rejlik az emberekben – és lehetőség mindannyiunk kezében. „Azt akarom, hogy minél több gyülekezet belássa: a cigánymisszió fontos, és szükség van rá. Néhány egyházmegyében ugyanis nem ritka, hogy egy-egy faluban 80-90 százalékban csak cigányok élnek” – tekintett a jövőbe Tóth Zsuzsa.

„Itt nem ismerik a Biztos Kezdet Házakat, a tanodákat, ezek meghonosításához azonban munkatársképzés kell. Fejlesztőpedagógusokra, szociális munkásokra, védőnőkre van szükség, hiszen rengeteg az utcákon csellengő gyerek: sok helyen se óvoda, se játszótér, se kultúrház, csak a polgármesteri hivatal, és házak, házak, házak, ameddig a szem ellát. Örülnék, ha több egyeztető fórumot tudnánk létrehozni egyházi szereplőknek is, így egyre többen hallhatnának rólunk, és előmozdíthatnánk a cigánymisszió ügyét” – fűzte hozzá a referens.

A második lépés megtörtént, az út pedig csak arra vár, hogy elinduljanak rajta.

Reformatus.hu  

események továbbiak →