750 éves a lakszakállasi református templom

2018. november 03., szombat

A Lakszakállasi Református Egyházközség ünnepi istentisztelet keretében az októberi hónap folyamán adott hálát Istennek a 750 éves templomáért.

Az ünnepségen megjelenteket a helyi gyülekezet lelkipásztora, Varga László köszöntötte. A jeles évforduló alkalmából a gyülekezet tagjain kívül a római katolikus hittestvérek, a pozsonyi egyházmegyében szolgáló lelkipásztorok, a község előjárói is tiszteletüket tették a fontos és kiemelkedő eseményen.

Az alkalmon a községből származó Kis-Csáji Julianna nemeshodosi lelkipásztor szolgált igehirdetéssel, amelynek alapjául Mt 21, 1-9, Jézus jeruzsálemi bevonulásának története szolgált.

„Öröm ünnepe van ma a gyülekezetnek, amikor ennek a templomnak az első írásos említésének 750. évfordulójára emlékezik. Abban, hogy mi itt lehetünk ebben az ősi templomban, Isten megnyugodott kegyelmének olyan bizonyosságát láthatjuk, amit csodálkozó áhítattal szemlélhetünk” – mondta beszéde elején az igehirdető.  Majd úgy fogalmazott, hogy megilletődve áll itt ő maga is, megköszönve a meghívást, ami örömére szolgált. Hozzátette: Úgy érzi, tartozik Istennek és önmagának is azzal, amikor református lelkipásztorként először áll szülőfalujának szószékén, hogy a templomra és mindarra, ami ma itt történik, ő maga is hálával tekintsen.

Elmondta, hogy - Isten-haza-család  – ezek azok a fogalmak, amelyek református magyar lelkészként mindig képesek összeszorítani a szívét. „A templom, a haza, a nemzet, a család – könnyeket csal a szemembe, mert itt ennél is többről van szó. Itt minden az én szülőfalum, szülőhazám, az én nemzetem, népem, családom, ahol úgy érzem, hogy itthon vagyok”. Említést tett arról, hogy ebben a templomban keresztelték meg, ide járt vasárnapi iskolába, itt nevelkedett, sokszor a paplakon eltöltve a napokat. Elmondta azt is, hogy amikor döntés előtt állt, akkor Jézus Krisztus mellett döntött, aki megismertette vele az Atyaistent.

„Nagyon gazdag a 750 év, emberi mértékkel számolva sok évszázad, elsorolni is sok lenne, hogy mi történt ezalatt az időszak alatt. Isten csodája, hogy a szétszakítottságban is megmaradhattunk. Megmaradtunk. Vagyunk még, hála Istennek. Az ige szavaival vallom, hogy az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk, ezért hiszem és vallom, hogy van remény az újjáépülésre is”. Utalt arra is, hogy a mögöttünk lévő 750 év is megkapó története annak, hogy az itt élő nép a múltban is milyen engedelmesen rótta le a maguk áldozatait időben, pénzben, szolgálatban ahhoz, hogy ez a templom álljon, mert az Úrnak volt rá szüksége. 

Megemlítette azt is, hogy ma is vannak, akik csak az út széléről nézik a gyülekezetek menetét,  mint külső szemlélők, ahelyett, hogy Jézus örömében volna részük. Fájdalmas, hogy még ma sem érzik szükségét annak, hogy a templomban hétről hétre összegyülekezzenek, miért nem értik az emberek az idő szavát. „Ha visszanézünk az elmúlt 750 évre láthatjuk, hogy itt is egy tervező akarat szerint ment minden végbe. Szemünk elől azonban el vannak rejtve a következő évek. Lehet, hogy az Isten ad nekünk nyugodt és békés időket imádságunk feleletére”- mondta beszéde végén Kis-Csáji Julianna lelkipásztor.

Erre kapcsolódva mondta el Varga László lelkipásztor, hogy találkozott olyan lakszakállasival, aki még nem is látta belülről a református templomot, közben nagyon sok pénzt költünk arra, hogy különféle közlekedési eszközön több száz, ezer kilométert megtéve megnézzünk 600-700 éves, vagy akár több ezer éves épületeket vagy romokat. A falu közepén pedig itt áll egy ékszerdoboz, amelyet az itteniek közül még nem mindenki látott belülről. „Becsüljük meg azt, ami a miénk” – mondta, majd arra kérte a megjelenteket, hogy nézzenek a templom belsejének közepe tájára és a falak két oldali repedéseiből kirajzolódik az Árpád-kori templomrész. A mostani templomnak a közepén állt egykor a derékszögű szentélyj. Az egykori templomnak a kibővítése, a kultikus rész csupán ötszáz éves.

A templom történetéről részletes tudnivalókat a gyülekezet két gondnoka, Izsóf Zsuzsanna és Fónod Jolán olvasta fel. /A jobb oldali sávban olvasható/


A jelenlévőket az önkormányzat nevében Bartal András polgármester köszöntötte. „Emlékezni jöttünk ide, falunk első írásos emlékének 750. évfordulóján. Községünk turiszakállasi részét IV. Béla király 1268. évi oklevele Bárföldnek mondja, és már ekkor említi a Szent Mihály tiszteletére épített templomot. A község a nevét a Thury családról kapta, Turiszakállasnak is nevezték a községet” – mondta polgármester, majd történelmi adatokat sorakoztatott fel. A negyedik polgármesteri ciklusának a végén, de már újabb négy évet nem vállaló Barta András beszéde végén több kérdést is megfogalmazott. „A múlt emlékein merengve felvetődik az a kérdés is, hogy mit lehet majd rólunk lakszakállasiakról a sors könyvében írva találni, mi lesz ezzel a faluval, mi lesz ezen a földön, ahol állunk, mi lesz ezzel a templommal,  ahol most vagyunk néhány évtized, évszázad, esetleg 750 év múlva? Az bizonyos, hogy ez a termékeny föld itt lesz. Csak azt nem tudjuk kellő bizonyossággal, hogy a magyaroké lesz-e, azok művelik-e és kinek a birtokában lesz? Tudom, hogy ezen kérdésekre valós választ nem adhatunk és nem is kaphatunk. De azt tudom, hogy többet kell tennünk egymásért, a közösségért. Meg kell tartani iskoláinkat, templomainkat, meg kell tartanunk magyarságunkat. Nem kell magyarkodni, de ami a miénk, azt ne adjuk fel, és főleg, ne önként adjuk fel. Ne hagyjuk meg magunkat megosztani. Maradjunk meg magyarnak, mert én úgy érzem és látom, hogy szükség van erre. Nem elég a látszatot megmutatni, hanem több tartalommal kell megtöltenünk az életünket. Kevesebb szóra és több tettre van szükségünk. Ne keressük egymásban csak a hibákat, hanem iparkodjunk felfedezni azon tulajdonságokat is, amelyek közösségünk érdekében hasznosítani és fel lehet használni. Elődeink munkája, kitartása bennünket erre kötelez” – mondta a polgármester.

Az ünnepi istentisztelet Kis-Csáji Julianna lelkipásztor áldásával zárult, illetve a megemlékezés szeretetvendégséggel folytatódott.

Reformata, Iski Ibolya

események továbbiak →

Reformáció 500