Nemcsak a múltért, a jelenért is hálát kell adni - 230 évvel ezelőtt szentelték fel a komáromi templomot

2018. szeptember 30., vasárnap

230 évvel ezelőtt szentelték fel a komáromi gyülekezet önerőből épített templomát. Ebből az alkalomból szeptember 30-án ünnepi istentiszteletre került sor, amelynek keretében leleplezték a komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesület emléktábláját és átadták a Reformáció 500 köztéri emlékkövet.

Fazekas László püspök

Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, a komáromi gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a meghivott vendégeket. Rövid bevezetőjében felidézte, hogy harminc évvel ezelőtt, 1988-ban, amikor a templom épitésének a kétszázadik évfordulóját ünnepelték, a pedagógusokból álló, negyvenöt tagú Csemadok kórusa ebből az alkalomból szerette volna elénekelni Händel Messiás című oratóriumából a Halleluját. Az akkori járási egyházügyi titkár viszont nem támogatta az ötletet. Ennek ellenére az ünnepségen mégis elénekelték, a kórus tagjait pedig megbüntették. Egy évvel később, a rendszerváltás után viszont az egyházügyi titkárnak is mennie kellett posztjáról. A ma már Concordia néven ismert vegyes kart ezúttal is meghivták az ünnepségre, amelyen több kórusmű mellett ismét elénekelték a Halleluját.

A Concordia vegyes kar

Géresi Róbert püspökhelyettes igehirdetésében az Ef 2, 19-22 alapján szólt a megjelenteknek. „Csodálatos ez a mai vasárnap, amikor a komáromi gyülekezet hálát ad azért az isteni szeretetért, amely ezt a közösséget évszázadok során is megőrizte. Hálát adunk a múltért, köszönetet mondva  az Istennek és mindazoknak, akik Isten szavára odafigyeltek, akaratát az emberi életre nézve komolyan véve elindultak, és építeni kezdtek. Elindultak, hogy az Isten megtartó szeretetét, kegyelmét, s az ő akaratát megjelenítsék és megvalósítsák“ – mondta a püspökhelyettes.

Géresi Róbert püspökhelyettes

Figyelmeztetett arra is, hogy a templomért való hálaadáskor az Isten gondviselő szeretetére tekintve ne csak a falakról és az épületről beszéljünk, hanem a gyülekezetről, a szent egyházról, az eklézsiáról is, akinek a mai napon legalább olyan hangsúlyosan kell köszönetet mondani. Rámutatott arra, hogy Istennek a kegyelme a komáromi gyülekezetet az évszázadok viharaiban is megtartotta, megőrizte és növekedést adott a számára. „Ez a közösség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház lélekszámában is a legnagyobb  közössége. Nagyon sokan odafigyelnek ma a komáromi gyülekezetre Kárpát-medencei kitekintésben is“ – mondta Géresi Róbert, aki utalt arra is, hogy nem a saját érdemünk, nem a mi emberi jó szándékunk őriz meg bennünket, hanem az Úrnak a gondviselése.

Beszédében felhívta a figyelmet arra is, hogy a múlt mellett a jelenért is hálát kell adni, mert a gyülekezet ma is építkezik és  a jövőre tekint. Az egyik oldalon a diakóniának a területén példaadó hozzáállással, hogy hittel létrehozott egy létesítményt, a másik oldalon pedig egyházi óvodának az építésével. „Vegyük komolyan az Isten szavát a saját életünkre vonatkozóan is. Adjunk hálát az Úrnak a 230 évvel ezelőtt épült templomért, az elődeink csodálatos hűségéért és szolgálatáért, de ne álljunk meg ezen az úton, hanem szembesüljünk azzal, hogy az én életemnek Isten templomává kell válnia“ – mondta többek között a püspökhelyettes.

A református templom

A templom építésének a történetét Fazekas Zsuzsanna lelkipásztor ismertette. Utalt arra, hogy a gyülekezet az elmúlt évben ünnepelte megalakulásának a 445. évfordulóját, amikor megemlékeztek Huszár Gál vándorprédikátorról, akit Isten arra használt fel, hogy 1562-ben a gyülekezet alakuljon Komáromban. Elmondta, hogy a türelmi rendeletig, 1781-ig, majd kétszáz éven keresztül, - amelyben ott volt az ellenreformáció és a gyászévtized – sok nehézségen ment keresztül a közösség. Ennek bizonyításául idézte Reményik Sándor Ahogy című versét: Fogcsikorgató türelemmel, Összeszorított szájjal, Krisztus-követő bús próbálkozással, Majd daccal, lobbanóval, Fojtott igével és visszanyelt szóval, Tenyérrel, mely sima örökké, Csak a zsebben szorul ököllé - Keserű, tehetetlen nevetéssel, Békülve meg akármi rendeléssel - Nem csodálkozva már - és csodálkozva mégis, Hogy rajtunk ez is, az is megesett: Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan, Kínszenvedést virágzó életet. Ahogy lehet...   - 

Fazekas Zsuzsanna lelkipásztor

Elhangzott, hogy a türelmi rendelet idejében 1783 május 17-én a gyülekezet fából épített magának templomot, majd Péczeli Józsefet hívták meg lelkipásztornak. Még ebben kérvényezték a városi tanácsnál, hogy a kálvinista temető helyén, a Rozália téren felépíthessék  templomukat. A kérésük elutasítása után saját telket vásároltak a Ferencesek utcáján 7 350 forintért. A templom alapját 1784-ben tették le, és négy év alatt építették fel, ami 19 500 forintba került. Rámutatott arra, hogy a közösség három év alatt 28 ezer forintot adott össze úgy, hogy akkoriban egy munkás napi bére egy forint volt. A templomot 1788. szeptember 21-én szentelték fel. Húsz év múlva nyílt lehetőség arra, hogy tornyot is emeljenek hozzá, ami 1833-ra készült el  58 ezer forintért. Elmondta, hogy 1849 márciusában az osztrákok bombázása következtében a templom megégett, sőt, még a harangok is megolvadtak. Történelmi visszatekintésében utalt arra is, hogy emiatt a gyülekezet csupán 16 évig örülhetett tornyos templomának, majd tíz évig, 1859-ig az evangélikus templomban tartották alkalmaikat, amelynek egy presbiteri határozat vetett véget, hogy tovább ne vendégeskedjenek az evangélikusoknál. A templomot ezt követően kezdik el felújítani, ami négy évig tartott. A belső rendbetételéhez 1902-ben kezdenek hozzá. Megemlítette, hogy az első világháború idején elvitték a templom két harangját.

A toronyban lévő három harang egyike

Pótlásul az egyiket a szekeres gazdák, a másikat a gyülekezet készíttette el. Legutóbb 2006-ban zajlottak a templomon felújítási munkálatok, a tetőzete újult meg 3 800 ezer korona értékben. A jövőbeli tervekkel kapcsolatban pedig elhangzott, a templom ismét javításra szorul. „Isten megtartó kegyelmében bízva reméljük ezután is tehetjük a dolgunkat, ahogy lehet“ – ezzel a gondolattal zárta beszámolóját Fazekas Zsuzsanna lelkipásztor.

Farkas Gáspár, a gyülekezet gondnoka

A szekeresgazdák emlékének állított márványtábla leleplezése előtt Farkas Gáspár, a gyülekezet gondnoka,  - aki maga is szekeresgazda leszármazott /édesanyja nemes Zetényi Csukás Erzsébet volt/, egyben a Szekeresgazda Társaság elnöke - tájékoztatásul elmondta, hogy a szekeresgazdák országos hírűek voltak Magyarországon, akik utasokat fuvaroztak és hajókat vontattak. „Nemes emberek voltak, írástudók és helvét hitvallásúak, zárt tömbben éltek, akik magyarul, németül és latinul is beszéltek, de ragaszkodtak magyar gyökereikhez, magyarságukhoz. A templomban az orgona alatti padsorokban ültek, mert azok az övék voltak“ – mondta Farkas Gáspár, majd utalt arra is, hogy mintegy 350 szekeresgazda élt Komáromban, akik a vagyonos és hangadó réteghez tartozta, de az 1947-es kitelepítésük után viszont csak 10-12 család maradt a városban.

A gyülekezet presbitériuma hagyta jóvá egy karrai fehér márvány tábla elhelyezését a tiszteletükre, mivel a templom építéséből is jelentősen kivették a részüket. „A szekeresgazdák hozták el az építkezéshez szükséges fát Boszniából, a téglát Tatáról, Komáromból, Süttőből a követ ingyen és bérmente. A rajtuk lévő díszes menteláncokat, ezüst gombjaikat, az asszonyok pedig az arany és ezüst ékszereiket adták el, hogy támogassák az építkezést. A templomi haranghoz a pénzt, - amit Gazdák harangjának is hívnak, szintén ők adták össze“ – mondta beszéde végén a gondnok.

Az emléktáblát Farkas Gáspár Fazekas László püspökkel együtt leplezte le. Megkoszorúzása után Stubendek László Komárom polgármestere az összefogás erejét emelte ki, rámutatva arra, hogy az egykori templomépítés önerőből, állami és uniós támogatás nélkül is megvalósulhatott. Hozzátéve: Komárom templomok nélkül rideg és szellemiség nélküli lenne.

Az ünnepi istentisztelet a Himnusz eléneklésével zárult. A templom előtti járdába helyezett Reformáció 500 köztéri emlékkövet, - amely a  budapesti Kálvin téren elhelyezett 95 darab márványlapból a 16-os számúnak a másolata - Szénási Szilárd, a komáromi egyházmegye esperese áldotta meg.

A Reformáció 500 emlékkő megáldása

Az emlékkövön két szöveg olvasható. Egy idézet Kálvin Jánostól: “Minden ember pedig javítsa önmagát” és egy Áprily Lajos versrészlet: S két szót kiált a bibliás magasság,hogy megkondul belé a végtelen: Eleve-elrendeltetés az egyik, s megváltó arcú társa: kegyelem.

Szöveg: Iski Ibolya

Fotó: Iski Ibolya, Turányi József

események továbbiak →