A család volt a középpontban a komáromi egyházmegyei napon

2018. szeptember 18., kedd

Gazdag program várta Negyeden a Komáromi Református Egyházmegye által szervezett  családi napra érkezőket. A rendezvényen, amelyre második alkalommal került sor, mintegy ötszázan vettek részt az egyházmegye gyülekezeteiből.

Az Egyházmegyei Családi Nap úrvacsorás istentisztelettel vette kezdetét a negyedi református templomban. A megjelenteket Szénási Szilárd esperes köszöntötte, majd Csonthó Aranka helyi lelkipásztor a 2Sám 19,32-40 és a 2Móz 20, 12 alapján szolgált igehirdetéssel.

Igehirdetéssel Csonthó Aranka negyedi lelkipásztor szolgált

Bevezetőjében elmondta, hogy amikor az egyházmegyében készülődtek erre az alkalomra, szükségesnek tartották kihangsúlyozni, hogy nem csak egy találkozót készítenek, hanem családi napot szeretnénk tartani, amelyen a kisgyerekes családoktól, az idősebb testvérekig, mindenkinek ott van a helye. Rámutatott arra, hogy nem csak azért fontos a családokra helyezni a hangsúlyt, mert a Család éve van, és nem is csak azért, mert mint Isten gyermekei is egy családot alkotnak, ahol mindenkinek meg van a helye, hanem azért is, mert minél tovább, annál inkább a családra, mint értékre nagyon vigyázni és törekedni kell annak megóvására, megtartására. „És ki más tehetne többet a családjáért, és így egy nagy egységnek a kicsi részéréért, ki más a felelős ezért, mint maga az egyén, a tag, a családtag, mi magunk, akiknek egyénileg kell tenni a legtöbbet azért, hogy működjön, éljen, hogy egy valóban szeretetközösség legyen a mi saját családunk” – hangsúlyozta az igehirdető.

Majd a 2Sám 19,32-40 alapján egy jómódú férfiról, az Absolon által üldözött Dávid királynak segítséget nyújtó Barzillajról szólt /ágyneműt, ágyneműt, tálakat és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet és pörkölt gabonát, mézet, vajat, stb.. vittek eleségül/, akiről a lázadás leverése után sem feledkezett meg: felkínálja számára, hogy tartson vele és bebiztosítja őt élete végéig. A megöregedett Barzillaj viszont belátja, hogy már nem érdemes. „Nem azért, már nem lát értelmet az életének, hanem egyszerűen ő ott, az otthonában érzi jól magát. Nem jó az idős embernek, ha elszakítják gyökereitől, és más helyre akarják vinni, még ha mindez jóindulatból is fakadna” – mondta az igehirdető, aki rámutatott arra is, hogy jó lenne, ha az idős korra nem úgy tekintenénk, mint valami rosszra, nyűgre, bajos időszakra, még akkor sem, ha sok mindenről le kell mondani. Majd a történet kapcsán rámutatott arra is, hogy Barzillaj maga helyett a fiát helyezte előtérbe, neki engedte át a neki felkínált helyet. Ennek kapcsán hívta fel a figyelmet arra, hogy sok konfliktus épp abból adódik, amikor a szülő nem tud vagy nem akar tisztában lenni a felnőtt gyermeke életé vel kapc solatban, amelyet már nem irányíthatja, nem szólhat bele. Felhívta a figyelmet arra is, hogy mindnyájunknak meg van a helye és a feladata a családunkban. Elsősorban itt kell helytállnunk, vállalnunk azt, amit z Úr Ránk bízott. Nem véletlenül fűződik az ötödik parancsolathoz az áldások ígérete. Mindenki áldásokban szeretne élni, ezért lehet kérni az Urat, hogy úgy a szülő, mint a gyermek, ha már felnőtt is, ne legyen akadálya, hogy ez az áldás, ígéret megvalósuljon. „Boldog mindenki, aki az Urat féli. Ha vágyunk erre a boldogságra, akkor elsősorban Istennel kell rendezni kapcsolatunkat, hogy a családon belül is, az emberi kapcsolataink is rendben legyenek”- mondta Csonthó Aranka lelkipásztor.

Úrvacsoraosztás

Az igehirdetés után az úrvacsorai liturgiát Czinke Zsolt főjegyző ismertette, majd hat lelkipásztor segítségével kiszolgáltatásra kerültek az úrvacsorai jegyek a közel négyszáz résztvevőnek.

Az egyházmegyei nap résztvevői

Az egyházmegyei nap az istentisztelet után a Delax szabadidőközpontban ebéddel folytatódott, majd kezdetét vették a kulturális programok gyermekek és felnőttek számára. A nagyszínpadi műsorfolyamot a negyedi Napsugár kórus indította, majd a zsigárdi gyermeknéptánc-csoport mutatkozott be.

A Borostyán zenekar is koncertet adott

A hetényi fiatalok csengettyűjátéka után az Arcok együttes adott koncertet. Fellépett a kamocsai gyülekezet Laudate kórusa is, amelyet Borbély Károly koncertje követett. A nagyszínpadi program a Borostyán zenekar koncertjével zárult.

Lajos András Egy disznótor pontos leírása című előadásával szórakoztatta a közönséget

A nagysátorban Süll Tamás lelkész a családról tartott előadást, Haris Szilád diakónus lelkész pedig a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szeretetszolgálatáról szólt. Az itteni programot Lajos András: Egy disznótor pontos leírása című nagysikerű előadása zárta, amely a felnőtteket derítette jókedvre.

Écsi Gyöngyi a gyermekeket is bevonta az előadásába

A központi épületben Écsi Gyöngyi Az élet vize című bábelőadását, valamint a hetényi Tábita bábcsoport előadását láthatták az érdeklődők.

A gyerekek sok mindent kipróbálhattak

A szabadtéri játéktéren pedig ugráló vár, napi játékok, láda derbi, fa körhinta, kézműves foglalkozások: szappanöntés, gyöngyözés stb..várta a gyermekeket.

Kézművesfoglalkozás is várta a gyermekeket

Bemutatkozott a Timóteus idősek otthona, volt sütemény kóstolás, ingyen vérnyomás és vércukormérés is. A könyvsátorban a Kálvin Könyvkiadó könyveiből lehetett válogatni.

Gazdag kínálattal érkezett a Kálvin Könyvkiadó 

A rendezvény ideje alatt egytálételek is készültek a negyedi, vágfarkasdi és a perbetei gyülekezet jóvoltából. Lehetett válogatni a halászlé, vadgulyás, sertésgulyás, marhagulyás, töltött káposzta között is, valamint  bort, süteményeket is kóstolni a perbeteiek jóvoltából. A büfét a negyedi Strandbusz biztosította.

Különféle gulyással is lehetett az éhséget csillapítani

A rendezvény a Magyar Kormány - Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság - támogatásával valósult meg.

Reformata, II, Fotó: Baros Róbert

Az Egyházmegyei Családi Napról készült fotókat itt lehet megnézni.

események továbbiak →

Reformáció 500