Történelmi visszatekintésekről és a jelenkor kihívásairól is szó volt a tudományos konferencián

2018. szeptember 17., hétfő

A Selye János Egyetemen 2018. szeptember 11-én és 12-én tizedik alkalommal megszervezett Nemzetközi Tudományos Konferenciájának második napján, a Teológiai szekcióban tizenegy előadás hangzott el különböző témakörben, amelyben jelentős helyet foglaltak el a történelmi visszatekintések, de a jelen társadalmát foglalkoztató kérdésekre is választ kaphatott a hallgatóság.

Albert András református lelkipásztor, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának doktorandusz hallgatója  a tordai ediktumot és az erdélyi vallási toleranciát hozta közelebb a hallgatóság számára. Előadásában elhangzott, hogy az 1568-as tordai ediktum törvénybeiktatásával és kihirdetésével az Erdélyi fejedelemség vallásjogi szempontból megelőzte a 16. századi Európa legfelvilágosultabb államait. A 16. századi Európa addig nem ismerte a vallási türelemnek semmilyen formáját. A korabeli római katolikus és a nyugat-európai protestáns egyház ugyanis eretnekségnek minősített minden olyan teológiai és vallási kérdést, amely eltérést mutatott az övétől, és mint Isten elleni bűnt halállal sújtotta a követőket. Albert András rámutatott arra, hogy János Zsigmond fejedelem az erdélyi rendekkel egyetemben a szabad gondolkodás és szabad igehirdetés elvét elfogadva a nyugat-európai országoktól eltérően nem tűzzel és vassal irtották a vallás- és lelkiismereti szabadságot, hanem hitvitákon tárgyalták meg a különböző hittételeket és vallási nézet különbségeket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az 1568-as tordai vallásbéke kihirdetésével János Zsigmond erdélyi fejedelem és az erdélyi rendek a szászországi és svájci reformáció vallási türelmetlenségével szemben a kialakulóban lévő felekezetek közötti békét és toleranciát részesítették előnyben. A fejedelem kegyúrként uralkodott és viszonyult a felekezeti vitákhoz és a keresztyén vallások védelmezőjeként lépett színre. Rámutatott arra, hogy ő inkább a békés megegyezést és a vallások közötti toleranciát szorgalmazta, amely az elkövetkező évtizedekben meghatározta Erdély valláspolitikáját. Megemlítette, hogy Benda Kálmán történész is summás meghatározásában világított rá az 1568-as tordai ediktum és vallási tolerancia erdélyi és egyben európai hatására. Az előadó véleménye szerint a 16. századi Erdélyi fejedelemség vallási toleranciájával példát mutatott egész Európának.

Előadásának végén összegzésként elhangzott, hogy az Erdélyben kihirdetett vallásszabadság és vallási tolerancia egyedülálló volt a 16. századi Európában. A városokban és a falvakban több felekezet élt együtt, de a terület földesura nem szólhatott be jobbágyai vallási hovatartozásába, mivel mindenki maga döntött vallásáról és annak gyakorlásáról. Rámutatott arra, hogy az Erdélyi fejedelemség politikai és egyházi életét 1690-ig a tordai vallásszabadság szellemisége hatotta át. Az erdélyi alkotmányosság és jogrendszer egyik alap pillére az etnikailag és vallásilag sokszínű 16-17. századi Erdélyben is a vallási tolerancia, a nemzetek közötti kölcsönös tisztelet volt. Kiemelte, hogy az 1595-ös gyulafehérvári országgyűlésen elfogadott és kihirdetett recepta religio rendszere törvényes kereteket biztosított az erdélyi vallások együttélésének és a különböző tanítások tiszteletben tartásának. Mellesleg az erdélyi fejedelmek megválasztási feltételeiben (conditioi) és esküjében ott szerepelt a négy bevett vallás vallásszabadságának biztosítása. Az előadó azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy az erdélyi vallásszabadságnak az évtizedek során azonban voltak hiányosságai és az erdélyi fejedelmek az 1568-ban elfogadott vallásszabadság elvét sokszor meg is sértették. Elmondta, hogy a 16-17. századi nyugat-európai vallási viszonyokkal összehasonlítva az erdélyi fejedelmek valláspolitikájuk messzemenően megelőzték azokat. Az erdélyi vallásszabadság ugyanis életteret biztosított a bevett és a megtűrt vallásoknak. Albert András rámutatott arra is, hogy minden belső konfliktus ellenére az Erdélyi fejedelemség a béke szigete volt egy vallásháborúktól szétszaggatott, forrongó Európában. „Az 1568-as tordai ediktum az erdélyi és a magyar egyetemes történelemnek legdicsőségesebb ténye és legragyogóbb lelki-szellemi értéke volt. Hatása máig élő és ható, szellemisége „…újabb küzdelmekre és emberszolgálatra indít…” – zárta gondolatait Albert András.
 
Kálmán Csaba, az Alsóörs-lovasi Református Társ-egyházközség lelkipásztora, az igehirdetés, mint szakrális kommunikációs lehetőség napjainkban című előadásában pedig arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként lehet a ma emberét megszólítani az egyházi prédikációk által? Felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel a visszatérő kérdéssel a XXI. század előtt is sokat foglalkoztak már a teológusok csak más társadalmi és történelmi kontextusban. Amíg az egyház az adott társadalomban az emberek által, a világot formáló hatalmasságok által is elismert és megbecsült tekintéllyel bírt, addig ezek a megújulási mozgalmak belső ügyként kezelhetőek voltak és nem érintették az egyház tekintélyét, hiszen mögöttük állt a népegyházi struktúra.Elmondta, hogy ez mára teljesen megváltozott és egyértelműen kijelenthető -28 évvel a rendszerváltás után-, az egyházaknak újra kell gondolniuk ebben az Istentől és egymástól elidegenedő társadalomban, hogyan kívánja betölteni a missziói parancs ránk bízott küldetését. Rámutatott arra is, hogy áttörést jelenthetne az, ha az egyház megtalálná annak a módját, hogy önmagát és szempontrendszerét folyamatosan megújítsa. „Nem a lelki tartalomról beszélek, mert azt csak Isten újíthatja meg, de azt gondolom, fontos lenne folyamatosan analitikusan értékelni, aktualizálni a társadalmi folyamatok változásait és az azok által felmerülő kérdésekre deklarált egységes válaszokat kommunikálni a világ felé“. Megemlítette, hogy fontos lenne az a fajta lelkészképzés, amely a mai igehirdetőket felvértezné azzal a retorikával, amely képes a köz érdeklődését felébreszteni és a világi mércék szerint is helytálló módon megnyilvánulni. Kiemelte, hogy a tanítás megújulása vezethet el az igazi lelki ébredéshez. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra is, hogy egyetlen egy lelket sem lehet erőszakkal, felzárkóztatással, bármilyen programmal megmenteni, mivel csak a jézusi szeretet megértése és elfogadása üdvözítheti az embert. A megtérésről és az újjászületéssel kapcsolatban elmondta, hogy sajnos nagyon kevés megtérő van a gyülekezetekben. Meglátása szerint ennek egyik oka, hogy a lelkipásztorok nem merik vagy nem tudják Jézus váltságának az örömhírét hitelesen és reálisan hirdetni. Rámutatott arra, hogy az igehirdetők XXI. századi fogalmakkal magyarázzák meg és aktualizálják az Igét, mutatják fel Isten szeretetének hiányát és merik kijelenteni, hogy az objektív igazság Istennél van elrejtve. Felhívta a figyelmet arra, hogy a lelkipásztorok merjenek beszélni az aktuális témákról és mutassák meg a biztos kiutat Istenben, beszéljenek Jézus keresztjéről sokat, hogy az emberek megértsék, mi történt ott. Az egyház szakrális kommunikációjával kapcsolatban a Zsidókhoz írott levelet idézte: „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.”

Izgalmas kérdéseket feszegetett Kókai Nagy Viktor egyetemi docens A házas nő helyzete az Újszövetségben című előadásában, valamint Pospíšil MIklós doktorandusz, aki arra kereste a választ, hogy miként  nézzünk a homoszexualitásra keresztyén szemmel. Ez utóbbi témával kapcsolatban tényként hangzott el, hogy számos nyugati egyház a 20. század 90-es éveitől kezdve elfogadja a homoszexuális életmódot. Rámutatott arra, hogy a Német Evangélikus Egyház a szeretet parancsának zászlaja alatt mondott igent az „etikailag felelősségteljes homoszexuális kapcsolatokra“. Tájékoztatásként elmondta azt is, hogy a svédországi Linköping Egyházkerület és a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerülete között fennálló testvérkapcsolat keretében 2007 augusztus 22. és 25. között rendezték meg a második svéd-magyar lelkészkonferenciát a svédországi Vadstenában. Az Egyházkerület püspöke, Martin Und ekkor ismertette annak a liturgiatervezetnek az angol fordítását, amelyet az azonos neműek partnerkapcsolatának egyházi megáldására dolgoztak ki és az esetleges egyházi elfogadás esetén kizárólag a csak regisztrált élettársi kapcsolatban élő párok megáldása esetén jöhet szóba. Rámutatott arra, hogy Gáncs Péter püspök erre reagálva kinyilvánította, hogy ők nem tartják elképzelhetőnek az azonos neműek egyházi megáldását, mert szerintünk ez szemben áll Isten teremtési rendjével, ugyanakkor mindenféle megbélyegzést és az emberi méltóság megsértését is határozottan elítélik. Megemlítette, hogy a Magyarországi Református Egyház 2004-ben adott ki ezzel kapcsolatban etikai állásfoglalást, amelyben egyértelműen bűnnek tekinti a homoszexualitást.  2013-ban viszont Ferenc pápa Rióból hazafelé tartva kijelentette: "Ha egy meleg jóakarattal Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?" Pospíšil MIklós elmondta, hogy kijelentésére sokszor hivatkoztak a melegjogi aktivisták, de megjegyezte, hogy a katolikus egyházfő ugyanakkor többször is elítélte a melegházasság eszméjét. Az előadó felhívta a figyelmet arra is, hogy az afrikai, ázsiai és egyes európai egyházak a tradicionális nézetet képviselik, miszerint a homoszexualitás, mint életforma az Írással összeegyeztethetetlen. Rámutatott ugyanakkor azt is, hogy az anglikán egyházban feszültség van a témát illetőleg, s ez fenyegeti a Lutheránus Világszövetséget is. „Míg a homoszexuális praxis, mint életmód, a keresztyén egyházban nem elfogadható és ugyanúgy, ahogyan a paráznaság más módjai, az egyházfegyelem körébe tartozik, a homoszexuális érzület nem lehet oka az úrasztalától való eltiltásnak. Az egyháznak lelkigondozói tanácsadást és segélyt kell nyújtania annak, aki a homoszexuális érzületétől szabadulni kíván“ – mondta az előadó hozzátéve, ez a tanácsadás a lelkigondozás; amelyben az embert arra a szabadságra kell elvezetnie, mely az evangéliumi hitből ered. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy mindannyiunk megbocsátásra és kegyelemre szorul. „Az egyház újjászületett és bűnbánó bűnösökből áll. Ha a bűnbánatra való felhívás nélkül prédikáljuk az evangéliumot, akkor mást prédikálunk, mint az apostoli evangéliumot. Tévedünk, ha úgy gondoljuk, hogy az emberek megtalálhatják a Megváltót anélkül, hogy elhagynák bűnüket. Az "ilyenek voltak" egy reménnyel töltött hívás a szent életre minden bűnös számára (1kor 6,11) – mondta előadása végén Pospíšil MIklós.
 
Szászné Lázár Eszter Csenge Der umstrittene Beruf - A vitatott hivatás címmel tartotta meg előadását, míg Róbert Péter,  az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense  a háború végi magyar zsidóság helyzetét elemezte a hallgatóságnak. Beszélt a zsidók fegyveres önvédelméről és az önkéntes karhatalmi századok jelentőségéről is, amely elmondása szerint a magyar történelem és hadtörténet, valamint az újkori zsidó hadtörténet egy dicső, de sajnos teljesen elfeledett epizódját alkotják. Rámutatott arra, hogy Magyarországon először – és tulajdonképpen utoljára  – valósult meg fegyveres zsidó önvédelem, amely a forradalmi időkben ritkán látott módon egy politikailag semleges katonai erőként tevékenykedett a békés polgárok életének és vagyonának védelmében. Előadása végén elmondta azt is, hogy sem a fegyveres önvédelemben, sem az önkénes karhatalmi századokban részt vevők semmiféle elismerésben nem részesültek: sem akkor, sem később. Az 1918-19 évi forradalmakkal foglalkozó hatalmas emlékező és tudományos irodalom sem tudott mit kezdeni velük, a zsidó történelem kutatói  pedig már nagyon kevés élő katonájukkal tudtak  találkozni, hogy hiteles anyagot gyűjtsenek össze erről az időszakról,  a fennmaradt anyag kevés és nehezen hozzáférhető volt. Pedig megérdemlik az utókor tiszteletét! – mondta előadása végén Róbert Péter egyetemi docens.

Bacsó Benjámin, a Baptista Teológiai Akadémia  tanársegéde a magyar baptisták történetének kutatásához nyújtott histográfiai áttekintést. Előadása elején beszélt arról, hogy kik is a baptisták, honnan jöttek, miből eredeztetik a nevüket. Elmondta, hogy a baptisták a görög baptidzó kifejezésről kapták a nevüket, amely specifikumként jelentkezett a történelem során és egyszerre kapcsolódik hozzá a felnőtt, hitvalló és teljes vízalámerítés. Rámutatott arra, hogy a bemerítésként elterjedt fogalom képezi a névadó sajátosságát. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy problémát jelent, kifejezetten a vizsgált korszakban a baptista közösségre való hivatkozás. A fogalmi pluralizmus ugyanis egy-egy sajátosságát emeli ki a baptizmusnak. „Fontosnak látszik már az elején tisztázni ezeket, kiemelve a baptisták egyes jellemzőit. 1609-ben szokták megjelölni a baptista mozgalom kezdő dátumát, amely mára közel 110 millió embert mozgat meg. Többféle elmélet keletkezett arra nézve, hogy hogyan is indult“ – mondta az előadó, majd hozzátette: a mozgalom gyökerei segítenek bennünket megérteni, hogy a vizsgált korszakban miért tartották kifejezetten „imperialista kémeknek”, „idegen elemeknek” őket. A nemzetközi baptista egyházi történetírásban három elmélet jól elkülöníthető erre nézve. Ezek közül időben is az egyik első elmélet, amelynek máig vannak hívei a folytonosságot állítják elméletük középpontjába. A lényege abban ragadható meg, hogy a történelem folyamán mindig voltak olyan „közösségek” amelyek a bemerítést gyakorolták. Egészen Keresztelő Jánostól napjainkig. A baptisták eredete ilyen módon Keresztelő Jánosig nyúlik vissza – mondta többek között az előadó. Rámutatott arra is, hogy a baptistákat a magyar történelemben többször illették a szekta kifejezéssel, mely általában pejoratív értelemben volt használatos rájuk. „Ez ellen következetesen mindig tiltakoztak. Magukra nézve is szívesen használták ellenben a „közösség” kifejezést; vagy szívesen hivatkoztak, mint ahogy ma is szívesen hivatkoznak, a mozgalmi jellegre. A „kisegyház” viszont kvantitatív jelzőként a baptisták társadalmi arányára, semmint nemzetközi súlyára világít rá. A magyar társadalmon belül hozzátartozókkal és érdeklődőkkel is csupán a 0,1%-át tették ki a társadalomnak. Az un. „kisegyházak”között azonban a legnagyobbnak számított. A terminológiai bizonytalanságot okozott az, hogy a baptisták alapító tagjai voltak az 1944-ben elindított Magyarországi Szabadegyházak Szövetségének (MSZSZ), mely a nevét 1953-ban Szabadegyházak Tanácsára (SZET) változtatta. Mivel a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának a tagja is volt, olykor a történelmi jelző is megjelenik – hangsúlyozta az előadó, aki kutatástörténeti áttekintést nyújtott az 1945 előtti időkről, a baptista történetírás iskoláiról, a németes iskoláról és hatásáról a vizsgált korszakban, valamint a magyaros iskoláról. Végezetül elmondta, hogy a baptista történetírással foglalkozó kutatók sokat tettek, vagy tesznek azért, hogy a kisegyházakban élő emberek ismerjék múltuk értékeit. Ilyen módon valahol a történésznek feladata, hogy kiszolgálja a különböző csoportidentitásokhoz való hozzájárulásra támasztott igényt. A feladat azonban az is, hogy a múltat ne idealizálja, hanem annak valóságában akarja megismertetni. Ezen szempontok alapján, magam is a fentebb említett kutatók nyomába kívánok szegődni – mondta előadása végén Bacsó Benjamin.

A Nemzetközi Tudományos Konferencián a jelenkor teológiájáról a teológiai publicisztikával és exegézissel foglalkozó Štefan Šrobár, a zsoltárokról, mint imádságok a görögkatolikus családokban pedig Vojtech Boháč, az Eperjesi Egyetem Görögkatolikus Hittudományi Karának olt dékánja tartott előadást. Ludvigh Cintulová Lucia és Szilvia Buzalová szerzőpáros az idősek szociális szolgáltatásának gyakorlatban megvalósuló etikai kódexét ismertette, Kónya Péter, az Eperjesi Egyetem rektora az 1707-1711 közötti évek reformátusairól és az első eperjesi református egyházról, Somogyi Alfréd dékánhelyettes pedig A felföldi kánonok a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház élő jogrendjében címmel tartott előadást.

Reformata, Iski Ibolya

események továbbiak →